Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FÓRUM - A családtervezés kérdéseihez
alapszik, s benne érvényesül az „egy test” apostoli gondolata, de már a gyermekekre is vonatkoztatva. Nyilvánvalóan új szempont ez, az eddigi tekintély-elv helyett. De nagyon lényeges. Mert ha megvan ez a „belső éitékrend", a hitnek a gyermekbe való oltása sokkal könnyebb lesz. S talán így egyenesen szembefordulhatunk azzal a bár modern, de téves katekétikai vélekedéssel, amely eleve elutasítja a hitet, mint az oktatás alapját, s mindössze annak felépítésén fáradozik. Végül oszlassunk el egy tévedést: az „egy test” fogalma korántsem jelentheti a házasságon belüli olyan egységet, hogy a gyermek bizonyos értelemben ne legyen önálló, isten megadja neki is az istengyermekséget, s így a teljes személyiséget éppen a keresz- ség által. Ebből következik, „hogy a gyermek nem vonható be magától értetődően a férfi és a nő legszorosabb kötelékébe, hanem meg kell adni neki azt a szabadságot és önállóságot, amely Isten gyermekéhez illik. A család rendje abban van, hogy elmélyítse és egyszersmind igazi szabadsághoz juttassa az egymáshoztartozó szülők és az Istenhez tartozó gyermekek közötti közösséget” (Th. Bővet). A gyermeki „különállóság” ilyen értelmezése ugyanis éppen azt teszi lehetővé, ami a felnőtté válással együtt kell hogy járjon: a keresztény nagykorúságot. Tóth Sándor A CSALÁDTERVEZÉS KÉRDÉSEIHEZ Kérdésünk a következő: mennyiségileg milyen mértékben kell Isten népének megvalósítania a gyermekvállalás feladatát? Természetesen Jézus Krisztus szelleméhez híven kell válaszolnunk, amit viszont megnehezít, hogy ő az Evangéliumban nem beszél konkréten ezekről a dolgokról. Elsősorban a szülői felelősség jut nagy szerephez a gyermekvállalás mértékénél. A Humanae Vitae, a Gaudium et spes, s az idevonatkozó szakirodalom — szűkebb vagy tágabb értelemben — hangsúlyozzák: az ember Isten méltó munkatársa kell, hogy legyen a teremtésben, s felelősségteljesen gondolkozzék létrehozandó gyermekeinek száma felől, mérlegelve a külső és belső körülményeket. A szeretet parancsa nem állít semmi meghatározott mértéket, felső határt, hogy „eddig, és ne tovább”. Lényege az, hogy adott teljesítőképességünknek megfelelően tegyünk eleget, s törekedjünk arra, hogy minél többet tudjunk tenni, minél jobban. A szeretet mindig arra, és éppen annyira kötelez, amire és amennyire szabad vállalással igent tudunk mondani. Vagyis a szeretet a szabadság törvénye alatt áll. Mivel a gyermekvállalás is „szabad igen” kimondása a Teremtővel való együttműködésre, s mivel a házastársaknak feladatuk, hogy egvre többet adjanak önmagukból — szabadon és felelősséggel —, ezért adódhatnak a következő változatok. Ha a gyermekvállalásban el tudják fogadni a szülők az „ahányat az Isten ad” mértéket — ez nagyon tiszteletreméltó dolog. Feltéve természetesen, hogy nemcsak a mennyiségre nézve teljesítették feladatukat, hanem a gyermekek további felnevelésében is a maximumot tudják nyújtani, — mint azt B. Häring is írja. S feltéve azt is, hogy nem terhelik túl ezzel a családi és házastársi közösséget. De nézzük meg, hogy biztosítható ez a mai viszonyok között, az elvek csorbítása nélkül. Pl. az anyagi feltételek területén: a gyakorlat szerint a valóban sokgyermekes (6-8 gyermekes) családokban az anya nem vállalhat munkát a családon kívül. így a család jövedelme: az apa keresete és az állami támogatás. Ezek összege átlagosan kb. 5 ezer forint körül mozog. Tapasztalatból tudjuk, hogy az ilyen család nem vállalhat még több gyermeket anyagi korlátozottsága miatt, — a szeretet parancsának átlépése nélkül. Hasonlókat mondhatunk el — tekintettel az ember véges szellemi és fizikai teljesítőképességére - a gyermekeknek nyújtandó gondozási, nevelési, oktatási stb. vonatkozások miatt is. Konkrét esetben tehát minden családnak fel kell mérnie anyagi, szellemi lehetőségeit és igényeit, s ennek alapján dönthet a vállalható gyermekek számáról. Csak így tudja teljesíteni a szeretet parancsát. így tehát alárendeljük a szeretet parancsának a gyermekáldás kérdését is. Ezt pedig elérhetjük a legcélszerűbb születésszabályozási módszerrel. Hiszen, ha egyszer felelősen vállaljuk a gyermekáldásból akár csak az első határt is (ami nem kis dolog), és azt is tudják, hogy elsődleges a szeretet, s ez határnélküli, akkor a megfelelő módszerek megengedettek. Az embernek nem lehet főcélja a maximális szaporodás elérése — bár egész kivételesen a szeretettel összhangban ez is megvalósítható, — hanem legfontosabb teendője az, hogy minél tökéletesebben megvalósítsa a szeretetet, egyie inkább emelje maga számára a mércét. 116
