Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Isten szava és a modern exegézis
ségül a nevemet, kinyújtottam kezem a Hitetlen nép felé, amely a kertekben áldozik, sírokban tanyázik, bálványok szentélyeiben alszik, sertéshúst eszik... Jézusnak minden bizonnyal joga volt ahhoz, hogy jelképes tetteket hajtson végre, de az apostoloknak is joguk volt ahhoz, hogy jelképes adatokkal világítsák meg katechézisüket, és hogy ilyen hasonlatokkal érthetőbbé tegyék a hit számára a valóságos történeteket is. A gyógyítás elbeszélése követi a régi zsidó exorcizmus párbeszédes formáját. A gonosz lelkek légiója jelzi a megszállottság súlyosságát, és a pogányság üdvtörténeti helyzetét, de ugyanakkor kiemeli Krisztus hatalmát is. Az egész emberiséget meg akarja szentelni, ezért a gonosz lelket, ha mégolyán erőszakos is, a neki megfelelő helyre küldi. A sertésnyáj a zsidók szemében a tisztótalanság helye. Az elbeszélésben benne van a népies szemléltetés és bizonyos humor is. Hogy szemléltetéssel állunk szemben, azt a lakosság magatartásából is láthatjuk. Ezek a pogány emberek nem hagytak volna szó nélkül ilyen anyagi veszteséget. Jézus akkor még nem engedi, hoyg a meggyógyult pogány hozzá csatlakozzék, de megkívánja tőle, hoqy saját népe körében hirdesse Isten jótéteményeit. A missziós gondolat tehát ott volt. Ilyen példákon láthatjuk, hogy az irodalmi műfaj kellő figyelembe vétele nem szín- teleníti el a kinyilatkoztatott tartalmat, hanem kiemeli és érthetőbbé teszi. A mai szentírásmagyarázatban minduntalan visszatér a kérdés, hogy mit ismerünk meg Jézus eredeti tetteiből és szavaiból, hiszen a történetet már átjárja a feltámadt Krisztusba vetett hit. De ha ezt egyes esetekben nem is tudjuk elhatárolni, akkor már nem Isten szavát halljuk? Krisztus azért választott ki apostolokat, mert rajtuk keresztül akart a világhoz szólni. Sőt gondoskodott arról is, hogy a „teljes igazság” birtokában legyenek (Jn 16,13). Hitünk akkor is teljes bizonyosságon nyugszik, ha elfogadjuk, hogy az evangélisták alkalomadtán irodalmi formákkal illusztrálták Jézus kilétét. Ahogy Rahner megállapítja (12), a történeti és az egzisztenciális gyakorlati bizonyosság két különböző dolog. Általában nem szoktunk tudományos vizsgálódást tartani arról, az-e az anyánk, akit annak tartunk. Mégis a teljes meggyőződés alapján állunk. Valami hasonlót mondhatunk itt is. Az Egyháznak megvan a gyakorlati bizonyossága, mégpedig annak az átélt történeti helyzetnek az alapján, amelyben a hit kialakult. Az ősegyház szemtanúk tanúsága nyomán nevezte Jézust az üdvösség szerzőjének, s az Isten Fiának. Történeti alap nélkül a hit üres lett volna. De tudták, hogy az a Jézus támadt fel, akit Pilátus alatt felfeszítettek. Nem a történeti adatok szülték a hitet, hanem annak felismerése, hogy ezekben az eseményekben maga Isten cselekedett. A szent szerzők mind az Ó-, mind az Új· szövetségben az üdvtörténet eseményeiről beszélnek. De úgy írják le az eseményeket, hogy az olvasó felismerje bennük a cselekvő Istent, vagyis hogy higgyen. A józan exegézis is azért elemzi a szöveget, hogy a mai embernek is könnyebb legyen hinni Istenben, aki az üdvtörténeten keresztül nyilatkoztatta ki magát. JEGYZETEK 1. II. Vat. zs. A kinyilatkoztatás, 24, 21. — 2. Probleme der Theologie in Kirche und Seelsorge heute, Echter Vlg, 1967, 107 kk. — 3. H. Vorgrimler: Exegese und Dogmatik, Mainz 1962, Exegese und Verkündigung, Stuttgart, 1964, K. Rahner: Kirliche Christologie zwischen Exegese und Dogmatik, Schriften IX, 197. — 4. H. Zähmt előadása, idézve Concilium 1969, 801. — 5. Pannenberg: Die Krise des Schriftprinzips, Göttingen, 1967, 11—21. — 6. Stimmen der Zeit 1968, 1-21, 120-126, 196-201. 7. A. Bea: Stimmen der Zeit 79, 1953, 91-104. - 8. Léon-Dulour: Die Evangelien und der hist. Jesus, 247. — 9. Franz J. Schierse, Diakonia- Seelsorger 2, 1971, 84. — 10. A 2-es jegyzet alatt idézett mű, 122 oldal. — 11. H. Sahlin: Die Perikope vom gerasenischen Besessenen, Studia Theol. 18, 1964, 159-172. — 12. K. Rahner: Schriften zur Theol. IX, 198. 7
