Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Isten szava és a modern exegézis
Jézusról, mint az Isten Fiáról, a Megváltóról. Beszédeiből, tetteiből azt emelik ki, ami ennek a missziós katechétikai célnak megfelel. Joggal írja Schnackenburg: Az evangéliumok értelmezéséhez tudni kell, hogy azok Jézus fellépésének, működésének, halálának és feltámadásának hivő előadásai. Az ősegyházi közösség számára írták őket, hogy forrásul szolgáljon a hitélethez, a tanításhoz és a misz- szióhoz. Minden újszövetségi könyv a hit és a kinyilatkoztatás könyve, tehát nem szabad elfelejteni, hogy mit értünk hiten és mit kinyilatkoztatáson (10). Jézus csodái Hitvédelmi szempontból már nagyon sokat írtak a csodákról. Az újkori teológiában a csodát szinte csak abból a szempontból nézték, hogy az ,,a természet rendjéből nem magyarázható tapasztalati jelenség, azért szerzője csak Isten lehet", amennyiben ti. Istenhez méltó célja is kimutatható. Az exegétákat ellenben inkább az érdekli, milyen összefüggésben szerepelnek a csodák a szent könyvekben. Itt is meg kell állapítanunk, hogy nem a csodák leírását kapjuk, hanem katechetikai elbeszélést a csodákról. Márpedig a kettő nem egészen ugyanaz. Az utóbbiban benne van a hit kifejezése és a hit felébresztésének vágya, illetőleg konkrétan a feltámadt és megdicsőült Krisztus igazolásának a szándéka. A szándék jogos, hiszen Krisztus maga is igazolni akarta küldetését csodáival. Akkor azonban a tanítványok még nem fogták fel mesterük igazi küldetését. A húsvét fényében azonban látják, hogy az Isten országa, amelyet Jézus hirdetett, lényegében eszchatologikus ország, vagyis az ember végső állapotát, az üdvösséget adja. A hivő tömeg azelőtt sem azon töprengett, hogy mi telik a természettől, és mi nem. A csodák, főleg pedig a gyógyítások mögött megérezte az irgalom és szeretet megnyilatkozását, s örült annak, hogy „Isten meglátogatta népét” (Lk 1,17). Húsvét után az apostoli egyház meg van győződve róla, hogy az igazi nagy csoda maga a feltámadt Krisztus. Szent Pál így ír erről a meggyőződésről: Az Atya nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden hatalomnak, erőnek, minden méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is (Ef 1,20). Ebből megismerhetjük, hogy milyen reményre hívott meg, milyen örökséget szánt nekünk, és milyen nagy a hatalma rajtunk is (uo. 1,18). Krisztus előbbi csodái tehát nem adhattak hozzá semmi újat a feltámadás csodájához, ellenben alkalmasak és szükségesek voltak az eszchatologikus erők illusztrálására. Úgy, ahogy már Izajás jövendölte: A vakok látnak, a sánták járnak, a süketek hallanak, leprások tisztulnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot. — Hogy ezt nem a földi gyógyulásra, hanem a végleges megváltásra kell értelmeznünk, azt a következő megjegyzés mutatja: „Boldog, aki nem botránkozik bennem” (Mt 11,6). A feltámadt Krisztusról tehát nem lehetett csodái nélkül beszélni. Ezért Péter pünkösd napján amellett a Jézus mellett tanúskodik, akit „Isten hatalmas csodákkal és jelekkel igazolt" (Csel 2,22). De viszont a csodákról úgy kellett beszélni, hogy azokból felismerjék a feltámadt Krisztust, az egyetemes Megváltót. Ezt az elvet legjobban János evangéliuma alkalmazza. A kánai menyegző, a vakonszületett meggyógyitása, Lázár feltámasztása mind át van szőve teológiai utalással. De az elv ott van Márk könyvében is, aki még legközelebb áll az ősi katechézishez. Nézzük pl. az egyik különös elbeszélést, a gerázai megszállott meggyógyítását (Mk 5,1-20). Amint H. Sahlin egyik tanulmányában (11) kimutatja, Mk 5-8 fejezetének hátterében a missziós gondolat áll: a pogányok evangélizálásának terve magától Jézustól ered. A zsidók között működik ugyan, de a kör lépésről lépésre kitágul, egyre világosabb, hogy küldetése szól az egész emberiségnek. A gerázai megszállott az első pogány, aki élvezi a megváltás gyümölcseit. Jézus saját kezdeményezésére közeledik hozzá. A szír-föniciai asszony már maga áll elő kérésével (Mt 7,24 kk). Azután Jézus a nagyrészt pogány-lakta Tizváros vidékére megy, s ott műveli a második kenyérszaporítás csodáját is. Az egész sorozat mögött szinte halljuk az Iz 65,1—5-re való hivatkozást: itt vagyok, mondtam a nemzetnek, amely nem hívta segít6
