Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Merza József: A családi élet megújítása
elvonulóvá váljanak. Ügy szeretném ezen a téren alakítani őket, hogy az a magatartás, amelyet most kívánok és elvárok tőlük, később majd saját benső énjükből fakadjon, hogy tudatosult szabad akarattal a Szeretet útját válasszák...” Ez a levél olyan áldozatos emberek gondolkodását tükrözi, akik — ezt a gyermekek száma is mutatja — életüket tették rá Krisztus követésére. Őket már a módszerek kérdése érdekli. Módszertani kérdéseket azonban csak akkor vet fel az ember, ha már megismerte, és átértette a Szentírás tanítását. Ezt az utóbbi feladatot így is megfogalmazhatjuk: meg kell szereznünk, és állandóan fejlesztenünk kell keresztény műveltségünket. Egyházközségi szinten ez azt jelenti, hogy a szülőket meg kellene tanítani arra, hogy ne csak regény- szerűen, hanem minél több konkrét haszonnal tudják tanulmányozni a szent szövegeket. Képesek legyenek egyes részek önálló feldolgozására, értékelésére. Módszertani kézikönyvet kellene írni neves hazai szakembereinknek, de addig is, a templomi oktatások keretében, meg kellene valósítani, hogy a résztvevők papírral és ceruzával a kezükben szerezzenek gyakorlatot a szövegek tanulmányozásában, kapjanak útmutatást, vázlatot, kisebb feladatokat egyes anyagrészek elemzésére. Propagálni kellene a már kialakult jó módszereket. A Szentírásban jártas szülők beszéde, életalakítása, otthoni közösségi szentírásolvasása szilárd elvi alapot adna a család harmonikus fejlődéséhez. Az ember természete olyan, hogy amit megélt, azt nem tudja magában tartani, igyekszik átadni. Ha a szülők számára élmény lesz a Szentírás fenti módon történő- olvasása, akkor egy lépést teszünk előre az ősegyház gyakorlata felé. Az ősegyház nem foglalkozott a gyermekek hitoktatásával, ez kizárólag a szülők feladata volt A közösségben csak a felnőttek továbbképzésével foglalkoztak. Hazánkban is van olyan plébánia, ahol a plébános a 10 éven aluli gyermekek oktatását visszaadta a szülőknek. Ha a szülők felkészületlennek érzik magukat erre a feladatra, a plébános szívesen képzi rá a szülőket. Nyilvánvaló, hogy a vallásos műveltség bármely szinten való megszerzése és továbbadása időt és energiát igényel. Idő kell ahhoz, hogy a szülők eljárjanak a felnőttoktatásra. Idő kell ahhoz, hogy a szülők (bármelyikük!) elvigyék hitoktatásra gyermekeiket. Néhol szép eredmény mutatkozik: egyes templomokban majdnem annyi a szülő, mint a gyermek. Ezek az emberek ráérnek erre. ,,Ráérő" emberek nélkül azonban nem lesz Istennek országa. Éppen ezért fontos, hogy helyesen értékeljük azt a magatartást, amelyet napjaink rohanó embere így fejez ki: ...„nincs időm! Ha hazamegyek, ki akarom pihenni magam, hogy erőm legyen holnapra". Különösen férfiakat kísért meg ez a magatartás. Mondjuk ki ezért nyíltan: a munkaviszonyból eredő kötelességek teljesítése nem elég az üdvösségre. Munkaviszonyunk folyamán a munkáltatótól fizetést kapunk, s munkánkkal „nem tettünk többet, mint ami kötelességünk” (7). Isten szemében ettől még „haszontalanok” vagyunk úgy, mint a talentumát nem kamatoztató szolga (8). Az a családapa tehát, aki munkájából hazatérve úgy véli: megtette minden kötelességét, nyugodtan pihenhet, olvashatja újságját, még messze van Isten országától. (Sőt a tisztességes emberek földi országától is, ha elnézi, hogy felesége kétszerannyit dolgozik, mint ő. Nincs kétfajta teherviselés. Meg kell hirdetnünk az apák „második műszakját”!) Nemcsak arról van azonban szó, hogy a férfiak felzárkózzanak a nők mellé, hanem többről is. Korunkban, a világi életben már régen elvetettük az elavult, szentimentális családmodellt, és a nő egyenjogú lett a társadalmi életben. Hasonlóképpen, a család nem lesz keresztény, ha el nem vetjük a múlt vallási családmodelljét. E szerint a férj az ész, a nő a szív. Az anya tanítja a gyermeket imádkozni, az anya viszi a templomba, a katekézisre. Hányszor vallották az elmúlt évek során a fiatalok, középkorúak egyaránt: csak anyám kedvéért tettem. Az apa legfeljebb jóváhagyólag nézi a család vallási életét, hátul megáll a templomban, vagy vállalja a családi autó vezetését. A fiatalok élesszeműek: annyiba veszik a vallást, amennyibe a család feje. Éppen ezért halaszthatatlan a férfiak „vallási emancipációja”. A hatékony világnézeteket férfiak képviselik. Az előbb idézett levélrészletben volt egy kifejezés, amely lehetőséget ad arra, hogy szélesebben is megrajzolhassuk a család tevékenységének horizontját. Ez a kifejezés: az adásban megnyilvánuló szeretet. A „példájával és tanúságával ... világosságot gyújtó” (9) család számára törvény a hegyi beszéd tanítása. A 95
