Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Vigh Szabolcs: Születésszabályozás az egyházi tanítás fejlődésében
magtalanok termékenyek akartak lenni. Bízzák magukat inkább Istenre, mert a steril is csak Isten segítségét kérheti, hogy gyermeke legyen, és a sokgyermekes sem használhat fogamzásgátló italt, mert aki ilyet vesz be, megkárosítja azt a természetet, amelynek Isten akarata szerint az a feladata, hogy termékeny legyen (25). Ezt a megnyilatkozást azonban megelőzte az a több évszázadra kiterjedő fejlődés, amelyben felismerhető az alábbi tényezők hatása: 1. Az ókori természet- és orvostudomány előtt még ismeretlen volt a nemzés biológiai folyamata. Intuitív elképzelésük szerint a férfi elülteti a magot a nőben, amely ott kikel, és éltető táplálékot kap fel növekvéséhez. A nőnek a nemzésben kizárólag passzív, a már élő magot befogadó szerepet tulajdonítottak (26). A keresztény írók (Athenagoras, Alexandriai Kelemen, Ambrus, Chrysostomos) ebből a természetszemléletből kiindulva olyan titokzotos isteni tevékenységnek tartották az élet létrejöttét, melyet az embernek nem szabad befolyásolnia. Sajátos érvelésük úgy hangzott, hogy a földműves is csak egyszer, és nem többször vet magot a földbe évenként, mert megvárja hogy kikeljen, és termést hozzon (27). 2. A Római Birodalomban a gyermeki és magzati életet nem védték törvények. A szülő minden következmény nélkül megölhette gyermekét, elpusztíthatta magzatát (28). Széles körben el is voltak terjedve a legkülönbözőbb abortáló és fogamzásgátló eljárások, melyek között kevesen tudtak különbséget tenni. Ezeket gyakran az erkölcstelen életmód megköny- nyítése (rabszolgákkal való visszaélés, prostitúció, házasságtörés, paráznaság) végett alkalmazták. Az élet megvédése érdekében az atyák eleinte csak az abortus ellen emelték fel szavukat. Később egyre többen (Chrysostomos, Ambrus, Jeromos) tiltó álláspontjukat kiterjesztették a nemzés folyamatának befolyásolására is. Sőt, a fentemlített természetfogalom alapján ezt súlyosabb véteknek tekintették az abortusnál, mert „nem azt ölik meg, ami már meg van formálva, hanem megakadályozzák megformálódását” (29). 3. A keresztények előbb a gnosztikus, majd a manicheus befolyás következtében többször kerültek olyan veszélyes helyzetbe, amely ellen kénytelenek voltak védekezni. Mind a gnosztikusok, mind a manicheusok megvetették a házasságot, pontosabban az utódnemzést, mert egyszersmind a nemi szabadosság és élvezetkultusz terjeszői voltak, ami együttjárt a fogamzásgátlás gyakorlásával és terjesztésével is. Ezekre a veszélyekre reagálva és az erkölcsös családeszmény megvédésének érdekében a keresztény írókban rokonszenv ébredt a sztoikus, majd az újplatonikus etikusok tanítása iránt, akik a házasságban csak az utód- nemzés fontosságát hangsúlyozták, és az érzéki örömöket megvetették (30). Szent Ágoston, aki szintén nagy erővel lépett fel a manicheus eltévelyedésekkel szemben, az ismert gyakorlati állásfoglalásokhoz teológiai alapot adott: Szerinte a házasélet érzéki öröme az eredeti bűn következménye. Éppen ezért a házasélettel járó gyönyört csak az utódnemzés igazolhatja. Ha ez a szándék hiányzik, akkor már bocsánatos bűnbe esnek, sőt a mértéktelen élvezet halálos bűn is lehet (31). Nagy Szt. Gergely pápa még szigorúbb volt, mert azt hirdette, hogy a házasok legalább bocsánatoson vétkeznek, valahányszor élvezet kíséri kapcsolatukat (32). Ágoston a manicheus veszélyre és a barbároktól veszélyeztetett keresztény birodalomra gondolva elítélte a születésszabályozás minden formáját, még az időszakos megtartóztatást is (33). Elvi alapon ugyan, de ő is az adott helyzetekben felmerülő problémákra adott választ. A tudatos családtervezés és az indokolt születésszabályozás kérdéseivel egyáltalán nem foglalkozott. Ágoston és Gergely pápa tekintélyének hatására a pesszimista házasságetikai szemlélet uralkodóvá lett a nyugati kereszténységben. A keleti atyák (Athanasios, Basilios, Nyssai Gergely, Chrysostomos) ugyanakkor nem beszélnek az eredeti bűn és a szexuális vágy között fennálló oksági kapcsolatról, Chrysostomos pedig a nemzés nélküli házas oktust nem tekintette eltűrt dolognak, hanem a szeretet szimbólumának (34). Arlesi Caesarius említett beszédében viszont még a latin atyák megnyilatkozásait is kiemelte konkrét aktualitásukból, és az ő korában jelentkező praktikus helyzet megoldásához elvi tanításként kezelte. Ez jellemző sok tekintetben a középkori teológiára is. A középkor derekán a házasságról szóló erkölcsi normákat nyugaton kodifikálták jogilag is, és ebbe szószerint bevették azokat az ágostorti szövegeket, amelyek elvetnek mindenféle születésszabályozó eljárást (35). E kodifikáció az egyház nagy társadalmi befolyása révén sajátos jelentőséget adott a tanításnak. A különféle kathar mozgalmak keretében ui. ekkor ismét felvirágzott a manicheus eretnekség. Tanításuk szerint a házasság halálos bűn, de mindenféle paráznaság meg van engedve, csak a fogamzás és a terhesség elítélendő dolog. Velük szemben védte 91
