Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Isten szava és a modern exegézis

amelyről Jer 31,31 jövendölt. Az „értetek adok”, „értetek kiontok” kifejezés nem az egye­temesség leszűkítése, hanem az egyházi gondolat kiemelése. Krisztus áldozata különösen javára válik azoknak, akik részesednek az Eucharisztiában. Mt és Mk egyáltalán nem utal a megünneplés parancsára, Pál ellenben mind a kenyérnél, mind a bornál említi. Érthető ez abból, hogy nála az Úr halálának és feltámadásának emlékezete kifejezetten az Egyház kegyelmi életének és egységének az eszköze: „Egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mivel mindnyájan egy kenyérből eszünk” (I Kor 10,17). A különbségek tehát feltűnők. Mindegyik szerzőnek az volt a szándéka, hogy az Eucharisztia kegyelmi gazdagságából kiemelje azt a részt vagy célt, amely a hely és idő követelményének megfelelt. Az Egyház közös hite volt az, hogy Krisztus az Eucharisztiát mint áldozatot rendelte. Ezen belül a részletek változatos kiemelése az élet gazdagságát jelentette. De az Egyház ma is így jár el a liturgiában: a Szentírás adataiból állította össze a misében használt formulát. Viszont ha az apostoli egyház ezeket a szavakat így alkalmazta, akkor valószínűleg Krisztus más kijelentéseinél is így járt el. Léon-Dufour így jellemzi ezt a magatartást: „Az apos­tolok átélték, hogy misztérium előtt állnak. Tudták, hogy Isten nem történeteket akart kinyilatkoztatni, hanem saját magát” (8). Úgy beszélnek Krisztusról, hogy bemutassák benne az Isten Fiát, és a megváltás misztériumát. üdvtörténeti visszatekintés Az Apostolok Cselekedetei elénk tárják az ősegyház hitének kialakulását, s ezzel megkapjuk a kulcsot Jézus alakjának, szavainak és tetteinek értelmezéséhez. Az apostolok nem abban látják feladatukat, hogy ismételjék mesterük tanítását. Jézus nagyrészt az Atyáról és Isten országáról beszélt, az apostolok ellenben Jézusról beszélnek. Igehirdetésüket azonban a húsvéti események indították el. Ezekben teljes bizonyságot kaptak arról, hogy Jézus az Isten Fia, és benne megvalósult a megváltás. Az apostoli küldetés lényege az, hogy tanúskodjanak Jézus feltámadá­sáról (Csel 1,22). Nem a tárgyi bizonyítékok felsorolása az első, hanem a személyes élmény továbbadása. Jézus „szenvedése után sokféleképpen bebizonyította nekik, hogy él” (uo. 1.3), s ők ezt a bizonyosságot adják tovább, amelyet megjelenéseiből merítettek. Előbbi viselkedésük azt mutatja, hogy a kereszthalál eddigi reményük végét jelentette, nem pedig a legendák keletkezésének kezdetét. A letargiából csak új isteni közbelépés, a valóságos feltámadás emelhette ki őket. Az üres sírra és az ószövetségi jövendölésekre való hivatkozás inkább csak az ellenvetések meg­oldására való, de nem a hit közvetlen bizonyítéka. Ők az „Istentől előre kiválasz­tott tanúk”, s a megjelenések megerősítik őket kiválasztottságukban. A hitben saját meggyőződésüket akarják átadni, azért már a megjelenések felsorolásában sem törekszenek teljességre. Megelégszenek a fontosabb utalásokkal. Ahogy Schierse megjegyzi, az apostolok számára a húsvét nemcsak a holttest újraéledése, hanem Jézus beöltözése az örök életbe, a messiási és istenfiúi méltóságba (Csel 2,36; Ro 1,4). Ehhez pedig kevés volt az üres sír, az őrök viselkedése, vagy akár az ószövetségi jövendölés. Ezt csak a megjelenés adhatta tudtukra (9). Az igehirdetés kiindulása tehát az, hogy az apostolok a befejezettség, a meg­dicsőülés állapotában látják mesterüket. Benne mint Fiúban teljes kinyilatkoztatást kaptak az Atyáról, és Istennek a világhoz való viszonyáról. Azért tekintenek vissza nyilvános működésére, hogy ennek a kinyilatkoztatásnak a teljes tartalmát felvá­zolhassák. Tudják, hogy a feltámadt Krisztus ugyanaz a személy, mint a názáreti Jézus; azelőtt azt tanította, ami most teljesedett benne, csodáival azt az erőt és kegyelmi teljességet nyilvánította ki, amely most egészen megmutatkozott rajta. A régi eseményeket el lehetett mondani a maguk történeti valóságában, de el lehetett mondani úgy is, mint a végleges állapot elővételezését. Ezért egyik helyen rögzítik a régi történést, a másik helyen úgy beszélnek mesterükről, mintha már akkor is a feltámadt Krisztust látták volna benne. Sőt még tovább mennek. Meg­kapták a parancsot, hogy a hit tanítói, közvetítői legyenek, ezért úgy beszélnek 5

Next

/
Thumbnails
Contents