Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - FÓRUM - A cölibátus kérdéséhez
FÓRUM A CELIBÁTUS KÉRDÉSÉHEZ Pohlschneider aacheni püspök körleveléből Korunk papjának, ha időszerű akar lenni, továbbá ha hittel és odaadással teljesíti kötelességét, fel kell ismernie egy veszélyt, hagy aztán szembe is nézhessen vele. A veszély az egyedüllét. Senki sem tagadhatja, hogy szekularizációra hajló világunkban minden keresztény és különösen minden pap egyedül érzi magát olyan emberek között, akik az életet egyedül földi szempontból nézik. Minden lépésben észleli, hogy olyan társadalomban él, amely kevéssé vagy egyáltalán nem ismeri a vallási és természetfölötti értékeket, pedig ő ezeknek a szolgálatában áll. Az elszigeteltség érzése kétségkívül egyike azoknak a motívumoknak, amelyek miatt egyes papok a celibátus ellen felhozott érvekre ma érzékenyebbek, mint régen. Úgy gondolják, hogy az Egyház jövőjének biztosítása a papok házasságától függ. Ha valaki kizárólag csak lélektani és szociológiai szempontból ítéli meg a celibátust, az nem lepődhet meg azon, hogy nem képes annak mély értelmét és egész értékét felfogni. Ezek a szempontok nem elegendőek a kérdés tárgyalásához, de néhány dolgot itt is leszögezhetünk. A lélektani következtetéseket illetően hivatkozom a müncheni orvos-pszichológusnak, A. Görresnek a kijelentéseire: „Napjainkban találkozhatunk a sexualitás katolikus mitológiájával is, amely állítólag pszichológiai és antropológiai megállapításokra támaszkodik. Azt hangoztatják, hogy nemi kapcsolat nélkül az ember nem juthat el a teljes érettségre, sőt idegei ferdülnek el. Pedig ezek a szólamok ellentétben állnak a tudományos kutatás eredményeivel. Nem tudományos megfigyelésen alapulnak, hanem inkább afféle ideológiai kijelentések és általánosításokat fejeznek ki. Teológusok, filozófusok, mélylélektannal és pszichoterápiával foglalkozó egyének szívesen hivatkoznak ilyen általánosításokra. Helytelenül befolyásoltatják magukat tőlük, mivel nem ismerik azokat az alapvető elveket, amelyek a tapasztalati tudományokat irányítják”. A celibátus ellen felsorakoztatnak még szociológiai elveket és lelkipásztor! szempontokat. De ezek sem meggyőzőek. Höffner bíboros egy interjúban így felelt arra a kérdésre, hogy vajon a celibátus eltörlése enyhítené-e a fenyegető paphiányt: „Az Egyház története azt igazolja, hogy a reform sohasem kevesebb hűség által jött létre, hanem mindig a Krisztushoz való nagyobb hűség árán. Különben is a tapasztalat mutatja, hogy a celibátus eltörlése nem vonja magával a papai hivatások emelkedését. A püspökök churi szimpózionja alkalmából pontosan tanulmányoztam ezt a kérdést. A jugoszláviai ortodox egyháznak kb. 9 millió híve van s bár a papok nősülhetnek, a papnövendékek száma nem több 800-nál, míg ugyanott a 7 milliós katolikus egyháznak 4500 papnövendéke van. Oldenburgban a katolikusok között 500 százalékkal több a papi hivatások száma, mint a protestánsok körében, pedig ott sincs celibátus. A nyugat-berlini protestáns egyház közleménye szerint a 373 lelkészi állás közül 50 nincs betöltve.” Hasonló adatot közölt Suenens bíboros is churi záróbeszédében: Az angliai protestáns egyházakban 3 ezer lelkészi állás betöltetlen, pedig a papok nősülhetnek. Höffner bíborostói, mint a szociológia volt tanárától megkérdezték, mi volna, ha a nőtlen papok mellett lehetőséget adnának arra, hogy házas embereket is pappá szenteljenek. Ezt felelte: Az evangélikus, református és ortodox egyház tapasztalatai azt mutatják, hogy néhány évtizeden belül nem maradna nőtlen világi pap a katolikus egyházon belül sem. Jelentkeznék a „széles út” szociológiai törvénye és végül is mindenki azt követné. A celibátus eltűnnék, mint a protestantizmusban, vagy visszahúzódnék a kolostorokba, mint az ortodox egyházban. J. C. Hampe úgy gondolja, hogy a protestantizmusban már nem is gondolható el a celibátus. Ez benső természete szerint olyan valami, amit együtt kell vállalni. Hasonlóan vélekedik a protestáns professzor, Meinhold is. A lélektani, szociológiai és lelkipásztori érvek figyelemre méltóak, de számunkra mégis a természetfölötti szempont a döntő. A celibátus értelmét és értékét csak a hitben fogjuk fel. Krisztus dicséri azokat a nagylelkű embereket, akik példát adnak a világnak az önkéntes lemondásról, akik az Isten országáért vállalják az áldozatot (Mt 19, 12). Az evilági javakra vágyó és a földi eszmék által lekötött ember nem érti meg ezt a szót. De kell, hogy legyenek olyan emberek, akik Krisztus szeretetéért választották a lemondást és akik egészen azt keresik, ami Istené (1 Kor 7, 32). 48
