Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 1. szám - FIGYELŐ - Teológiai jegyzetek

hiszen tagjai mind a két közösségnek. Távol járnak az igazságtól, akik annak tudatában, hogy nincs itt maradandó hazánk, hanem inkább az eljövendő után vágyódunk, úgy vélik, hogy elhanyagolhatják miatta földi feladataikat. Nem veszik ugyanis figyelembe, hogy épp a hit kötelezi őket annak a hivatásnak megfelelően, amelyet ki-ki kapott, földi feladataik fokozottabb teljesítésére. De nem kevésbé tévednek azok is, akik éppen fordítva azt képzelik, hogy úgy merülhetnek földi teendőikbe, mintha azok egészen idegenek volnának a vallási élettől, erről az utóbbiról viszont azt gondolják, hogy pusztán istentiszteleti cselekményekből és bizonyos erkölcsi kötelességek teljesítéséből áll. Korunknak legsúlyosabb tévedései közé kell számítani ezt a sokaknál tapasztalható hasadást: vallott hitük és mindennapi életük között. Ezt a botrányt már az ószövetségi próféták hevesen ostorozták, az Újszövetségben pedig még inkább ostorozza maga Jézus Krisztus, és súlyos büntetéseket helyez kilátásba érte. Nem szabad tehát elhamarkodva egymással szembeállítani egyfelől a hivatásbeli és társadalmi tevékenységet, másfelől a vallási életet. Az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, valójában embertársai iránt való kötelességeit hanyagolja el, sőt éppen az Isten iránt valókat is, és veszélybe dönti örök üdvösségét, örüljenek inkább a keresztények, hogy Krisztus a példaképük, aki kétkezi munkásember volt; és hogy összes földi tevékenységeiket gyakorolva eleven egységbe illeszthetik össze emberi, családi, szakmabeli, tudományos és műszaki törekvéseiket a vallási értékekkel, mert ha az utóbbiak szabják meg fölséges módon az irányt, akkor minden részlet az Isten dicsőségére irányul.

Az evilági hivatalok és tevékenységek a világi hívekre tartoznak; ha nem is kizárólag, de elsősorban. Amidőn tehát akár egyénenként, akár csoportosan munkálkodnak mint a világ polgárai, ne csak ügyeljenek az egyes ismeretágak sajátos törvényeire, hanem igazi jártasságra igyekezzenek szert tenni a maguk szakterületén. Szívesen dolgozzanak együtt az azonos célokért fáradozó többi emberrel. Hitünk követelményeinek tudatában és a hit erejének birtokában maradiság nélkül eszeljék ki és valósítsák meg az újításokat, mihelyt csak szükséges. A világi híveknek már kellőképp kialakított lelkiismeretére hárul a feladat, hogy az isteni törvény beleíródjéík a földi társadalom életébe. A világiak viszont a papoktól várjanak lelki világosságot és erőt. Ne higgyék azonban, hogy pásztoraik mindig annyira szakemberek, hogy az összes felmerülő kérdésekben, még súlyos kérdésekben is, azon nyomban gyakorlati megoldást tudjanak ajánlani; vagy hogy ez a papok küldetése. Vállalják csak a világi hívek a maguk eajátos szerepét a ke- reszténv bölcsesség fényénél és a Tanítóhivatal tanítását engedelmes figyelemmel kísérve.

Bizonvos körülmények között akárhányszor épp a dolgok keresztény szemlélete ajánl egyeseknek valamely határozott megoldást. Más hívők viszont, mint ez elég gyakran és egész jogosan előfordul, nem kisebb őszinteséggel másképp vélekednek ugyanarról a dologról. Ha mármost a mindkétfelől javasolt megoldásokat a felek szándékán kívül is sokan kapcsolatba hozhatják az evangéliumi tanítással, jusson eszünkbe, hogy senkinek sincs kizárólagos joga ilyen esetekben az Egyház tekintélyével előhozakodni a maga véleményének támogatására. Mindig őszinte párbeszéd útján iparkodjanak egymást felvilágosítani, megőrizve a kölcsönös szeretetet, és a közjóval törődve elsősorban.

Azoknak a világi hívőknek pedig, akiknek az Egyház egész életében tevékeny rész jutott, nemcsak az a feladatuk, ihogy a világot keresztény szemmel áthassák, hanem hivatva vannak arra is, hogy az emberi társasélct keretében minden szempontból tanúságot tegyenek Krisztusiról.

A püspökök viszont, akikre Isten egyháza kormányzásának feladata bízva van, úgy hirdessék papjaikkal együtt Krisztus üzenetét, hogy a hívők minden evilági tevékenységén átragyogjon az evangélium világossága. Valamennyi lelkipásztor gondoljon továbbá arra, hogy mindennapi viselkedésével és egész magatartásával az Egyházat képviseli a világ felé, és az emberek belőle ítélik meg a keresztény üzenet erejét és igazságát. Életükkel és szavukkal bizonyítsák - a szerzetesekkel együtt, és világi híveikkel együtt -, hogy az Egyháznak már a puszta ittléte, az általa birtokolt összes adományokkal, kimeríthetetlen forrása azoknak az erényeknek, amelyekre a mai világ annyira rászorul. Kitartó tanulással készüljenek fel, hogy megállják helyüket a párbeszédben, amelyet folytatniuk kell a világgal és bármiféle világnézetű emberekkel. Mindenekelőtt pedig szívleljék meg zsinatunk következő szavait: „Mivel az emberi nem ma egyre jobban polgári, gazdasági és társadalmi egységbe olvad, a papoknak - gondolkodásukat és munkájukat a püspökök és a pápa vezetése alatt egyesítve - ma fokozottabban küzdeniük kell mindenfajta széthúzás ellen, hogy az egész emberiség eljusson Isten családjának egységébe.”

(2. Vatikáni Zsinat:

Az Egyház a mai világban)

*

A KULTÚRA ÉS A CIVILIZÁCIÓ HELYES ÖSSZEHANGOLÁSA A KERESZTÉNY TANÍTÁSSAL

Jóllehet az Egyház nagymértékben hozzájárult a kultúra haladásához, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy esetleges okok miatt nem mindig megy nehézségek nélkül a kultúra és a keresztény tanítás összehangolása.

Ezek a nehézségek nincsenek szükségképpen a hitélet kárára, sőt a hit pontosabb és mé64