Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - FIGYELŐ - Korzenszky Richárd: A szüntelen imádságról
tartása állandó éberséget, józanságot, nepsziszt kíván. Az Istennel való egyesülés feltételezi még azt is, 'hogy az emberben meglegyen a bűnbánat szelleme. A töredelmes lélek fontosságát nagyon hangsúlyozzák. Poimen szerzetes ezt a tanácsot adja: „Sirasd bűneidet: mert az üdvösségnek nincs más útja” [;]. Nem jelenti ez azt, hogy állandóan vissza kell tekinteni a bűnös múltba, beteges aggályossággal számlálva a múlt 'bűneit. Ez egyszerűen csak annyi, hogy az ember átéli, megtapasztalja, hogy kicsoda is ö tulajdonképpen a szent Isten előtt. Az Istenhez fordulás nem lehetséges magunkba fordulás nélkül. A visszavonulás, a szív nyugalma, a bűnbánó lelkűiét mellett lényeges azonban az Istenhez fordulás is. Elz a metanoia, a bűnös ember odafordulása az Istenhez. Ennek a tudatában imádkoztak a régi atyák, s mondják ma is a bizánci liturgiában: „Kirie eleiszon!” Érezték az Isten transzcendenciáját és az ember kicsinységét. Nem tudtak másként imádkozni, mint a vámos, aki megállt a zsinagógában hátul, és a szemét sem merte fölemelni: „Uram, könyörülj rajtam, bűnösön”. A Jézus-ima gyökerénél vagyunk. Az ószövetségi zsidók számára az Isten nevének említése az Isten megjelenését is magával vonta. Az Isten nevét kimondani csak a főpapnak volt szabad, akárkinek nem; neki is csak a Kippur napon, a Szentek Szentjében. Az újszövetségi Szentírásban Jézus nevének ereje, nagysága sok helyen feltűnik. A Filip- piekhez írt levélben: „Isten . . . minden mást fölülmúló nevet adott neki: Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban . . .” (Fii z, . 9-10). „Nincs más név az emberek között az ég alatt, akiben üdvözölnünk lehetne” - olvassuk az Apostolok cselekedeteiben (Ap Csel 4, 12). „Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek” - mondja Jézus (Jn 16, 23). A Jézus-ima szentírási gyökerű. A név kimondásával együtt jár annak megjelenése, akié a név. Isten nevének kimondása teofániával, az Isten megjelenésével jár együtt. Az előbb vázolt lelkiség talaján, amely az Istennel való egyesülésre irányul, megszületik a Jézus-ima, a föntebb említett szentírási gyökerekből. Közvetlen megfogalmazáshoz a jerikói vakok és az imádkozó vámos felkiáltása adta az indítást. A vakok így kiáltottak a mellettük elhaladó Jézushoz: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” (Mt 9, 27). A vámos pedig így szólt: „Istenem, könyörülj rajtam, bűnösön!” (Lk 18, 13)· Egyiptomi Makariosz és követői rövid fohász ismétléséből álló, monologikus imát fejlesztenek lei. Lényeges eleme az Istennek, az Úrnak a neve. Makariosz tanításában ezt olvassuk: „Ne vessz el a szavakban. Elég, ha kitárod a kezed és azt mondod: Uram, ahogy neked tetszik, könyörülj rajtam!” [6], Az Istennel való egyesülés .nemcsak a léleknek a célja. Erre vágyódik az egész ember, testéveldelkével. Az egész ember részesül az Isten életében, a kemény önfegyelmezés és megtisztulás útján, a gondolatok állandó féken tartásával, az isten jelenlétében élve. A Jézus-ima végleges formája: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” Az Istennel egyesülni vágyó ember állandóan ismétli ezt a fohászt, csendben, elmélyedve. S hogy állandó legyen ez az imádság,, összekapcsolja a lélegzetvétellel, a szív dobbanásával az imádság egyes szavait. További fejlődése: pontos utasításokat kap a szerzetes, aki el akarja sajátítani a szüntelen imádságot, hogy hogyan üljön, hogyan szabályozza a lélegzetet. Mechanizálódás veszélye jelentkezik, gyakran a jóga, a hinduizmus, a buddhizmus hatására találunk. Az imádságban ismételt név, Jézus neve beleivódik az ember szívébe, az egész emberbe; mintegy a természetévé válik, és a Megváltó ajándékaként a teózisban részesíti az imádkozó embert. A XIV. században Gregoriosz Palamasz és követői arról tanúskodnak, hogy a Jézusima buzgó gyakorlói Krisztus fényességét látták. Ezt a fényt a Tábor hegyén történt megdicsőülés fényességének tartották. Voltak, akik az egész világot, az egész teremtést ebben a fényességben szemlélhettek: átragyogott a világon Isten nevének bélyege, ereje. Az Istennel való egyesülés, az Isten nevének segítségül hívása megéreztette velük az eljövendő új ég és új föld boldogságát [7]. Gregoriosz Palamasz nevéhez fűződik az Istenről szóló ortodox tanítás és ß heszüchaszták imádság-módszere közötti kapcsolat teológiai kifejtése. Nem épít fel teológiai rendszert, de megpróbálja kijelölni minden elemnek a maga helyét. Ä lényege szerint oszthatatlan és transzcendens Isten egyúttal az élő Isten is, aki közli magát, önként, aktusain keresztül. Hozzáférhető lesz nemcsak az értelem számára, hanem részesülhet 'belőle az .egész ember a Jézus Krisztus személyében megtörtént hiposztatikus unió alapján. Transzcendens marad, ez a lényegéhez tartozik. A teózis az isteni „energiák” útján válik lehetővé, amennyiben ezt az Isten akarja. Jézus Krisztusban ez az Istenből való részesülés teljes, mivel a megtestesült Ige személye maga forrása az Isteni működésnek. Isten lényegének transzcendenciája és energiái között különbség van; ez azonban bizonyos filozófiai antinómia. De vajon alá van-e vetve az Isten a mi értelmünk axiómáinak? - kérdi. A teózis lehetősége adva van számunkra Jézus Krisztusban, az Egyházban, a keresztség és az Eucharisztia által. A megtestesült Logosz részesít bennünket az isteni lényegben, és egész lényünket belsőleg átalakítja. Ettől kezdve mi- bennünk van az Isten országa. Ez a ,,miben- nünk” nem jelenti szükségképpen azt, hogy „csak a lelkűnkben” vagy „csak a szellemünkben”, hiszen az emberi lény egész valami, és egész mivoltában részesül az Istenben. A testünk is részt vehet - a lélekkel, szellemmel 57
