Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - FIGYELŐ - Korzenszky Richárd: A szüntelen imádságról
sítják ezeket az emberi értékeket, az egyház feladatának egy része is megvalósul. Gondolataimat ugyanazzal szeretném zárni, amit egy éve egy latin-amerikai szentmisén mondottam. Ott nem egy hatalmas katedrális biztonságot jelentő árnyékában beszéltem. Egy külvárosi barakk-templomban szóltam oly emberek előtt, akik otthon még szegényesebben laktak. Emberek előtt, akikről nem tudhattam: vajon holnap nem ragadja-e őket magával a forradalom? E bizonytalanságban - az anyagiak hiánya és a hivő emberek hitének bizonytalansága miatt - éltük át az Úr jelenlétét. Oly biztonságot éltünk át, melyet Pál ma is „oktalanságnak” nevezne. De ma is vallom azt, amit ott mondtam: Talán még soha nem volt hozzánk oly közel az Úr, mivel még soha nem voltunk annyira biztonság híján. Korzenszky Richárd A SZÜNTELEN IMÁDSÁGRÓL ,,Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor, a legalacsonyabb sorból. Helységről helységre zarándoklók. Tulajdonom a következő: a hátamon egy zsák száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás: ez mindenem.” Így mutatkozik be egy névtelen vándor egy mindössze négy elbeszélést tartalmazó, nem hosszú könyvecske első lapján [i]. Mindjárt meg is tudjuk vándorlásának okát. „A Tesszalonikaiakhoz írt levelét olvasták az apostolnak, az ötödik fejezet tizenhetedik versét, amelyben ez áll: szüntelenül imádkozzatok! Nagyon megragadott ez a szó, és elkezdtem gondolkozni, hogyan is lehet szüntelenül imádkozni, amikor az embernek annyi mást kellene tennie, hogy életét fenntartsa. Fellapoztam ezt a Bibliában, és ott saját szememmel láttam azt, amit hallottam: vagyis hogy szüntelenül imádkozni kell, mindenkor imát és fohászt kell lelkűnkkel végezni, mindenütt imára kell a kezünket emelni. Gondolkoztam, gondolkoztam, de megoldást nem találtam.” Sorra járja a templomokat. Keresi a prédikációkat, amelyek az imádságról szólnak. Beszélget az emberekkel, megkérdez mindenkit, akitől csak feleletet remélhet. Végül bölcs lelki vezetőre talál: egy idős szerzetes, egy sztarec megmutatja neki a szüntelen imádságra vezető utat. „A szüntelen belső Jézus-ima: Jézus Krisztus nevének szakadatlan, szüntelen segítségül hívása ajkunkkal, lelkűnkkel, szívünkkel, miközben elképzeljük, hogy ő mindig jelen van, s kérjük, irgalmazzon nekünk, minden cselekedetünk közben, mindenütt, mindenkor, még ha alszunk is. Ezekből a szavakból áll: .Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!’ Ha valakinek szokásává lett ez a fohász, nagy vigasztalást tapasztal, és belső kívánsága lesz, hogy mondja ezt az imát. Annyira, ihogy már élni sem tud nélküle, s egészen feloldódik benne. Érted már, mi a szüntelen imádság?” A zarándok így válaszol: „Nagyon jól megértettem, atyám! Az Istenre kérem, tanítson meg, hogyan érhetem ezt el!” A sztarec egy könyvet mutat neki. „Hogy hogyan lehet megtanulni az imádságot, mindjárt olvasunk arról ebben a könyvben. Ezt a könyvet Filokáliának hívják. Tartalmazza ez a könyv a teljes és pontos tudást a szüntelen imádságról.” Az imádság tudására szomjas vándor közbeszakítja az öreg tanítását: „Talán magasabb és szentebb még a Bibliánál is?" „Nem, nem magasabb és nem szentebb a Bibliánál. De világos magyarázata van benne mindannak, ami a Bibliában titokzatos, és nehezen közelíthető meg rövidlátó értelmünk számára. Mondok egy példát: a Nap a legnagyobb, legragyogóbb és legkiválóbb fény, mégsem tudod egyszerű, védtelen szemmel nézni, szemlélni. Egy kis üveg kell hozzá, amely vagy milliószor kisebb és sötétebb. Ezen keresztül aztán már nézheted a csillagoknak ezt a pompás fejedelmét, gyönyörködhetsz benne, és magadba fogadhatod lángoló sugarait. A Szentírás is egy ilyen ragyogó nap, a Filokália pedig a szükséges üveg, amely lehetővé teszi, hogy megközelítsük ezt a fönséges fényt.” Rendkívül érdekes kis könyv a „Zarándok elbeszélései lelkiatyja számára”. Eleven, színes nyelven mesél. Elmondja, hogyan tanulta meg az imádságot, a szív szüntelen tevékenységét. Elmondja, milyen emberekkel találkozik vándorúján: megelevenednek az orosz regények tipikus alakjai, a kunyhólakó muzsikok, gazdag nemesek, lengyel urak, egyszerű emberek. Vándorújának kísérője a Biblián meg a zsák száraz kenyéren kívül most már a Filokália is, útitársa a szüntelen imádság, Jézus nevének ismétlése ajkával, lélegzetvételével, egész valójával. S az Isten ól már benne az imádság hatására. Megváltozik körülötte minden, új arcot ölt számára a természet. A fák, madarak, 55
