Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 1. szám - FIGYELŐ - Arrupe, Pedro: A modern világ, a hit és az ember

i

mondta nekem egy felelős latin-amerikai politikus: „Vulkánon élünk, mely minden pillanatban kitörhet”.

A hírközlő eszközök világot átfogó információja által azokról a roppant gazdasági és technikai lehetőségekről is tudunk, amelyek lépésről lépésre vissza tudnák szorítani a nyomort és éhséget. Tudjuk, hogy a szabadság és önállóság utáni igénynek ma már nem kellene utópiának lennie, hanem közeli megvalósulási lehetőségei volnának Azt is tudjuk, hogy a béke és jólét biztosításának egyetlen útja az emberiség szolidaritása és a világ egysége.

Ebben a világban kell Isten egyházának felszabadító üzenetét hirdetnie. Mi más módon lenne erre képes, minthogy magáévá teszi a jelen társadalom alapproblémáját - és az ember pártjára áll! Nem annyira az isteni ígéretnek nagy szavaival, melyet ily körülmények között már nem fogadnak el tőle, hanem tevékeny részvételével a fennálló viszonyoknak emberibbé tételében.

Az egyház kiindulópontja - a karitatív területen végzett vitathatatlanul óriási és hősies teljesítményei ellenére — nem valami szerencsés. Szemére vetik, hogy kezdettől fogva a tűrés, az elviselés, szenvedés magatartására nevelte az embereket; azt is szemére vetik, hogy túl szorosan és hosszú ideig volt kapcsolatban az uralkodó hatalmaikkal és rendszerekkel és emiatt nem rendelkezett kellő szabadsággal, hogv valóra váltsa a szociális igazságosságot.

Nincs módunkban, hogy részletezzük e vádakat. Az egész történelmi hátteret figyelembe kellene venni ahhoz, hogy ítéletet tudjunk alkotni. Ma sokkal inkább az a feladatunk, hogy az egyház által is felkarolt és növekvőben lévő emberhez és társadalomhoz való fordulást konkretizáljuk és elmélyítsük. Ez mindenekelőtt azt igényli, hogy felébrendjen és kialakuljon a keresztények társadalmi felelősségtudata. Az egyháznak itt valóban érzékennyé kell válnia a fennálló igények iránt.

Befejezésül még néhány következtetést szeretnék levonni, bár tisztában vagyok azzal, hogy e kísérlet is hézagos és bírálható lesz.

1. Ha elfogadjuk, hogy korunk központi gondolata az emberrel való törődés, akkor az egyháznak minden eddiginél alaposabban teológiai választ kell adnia a mai emberi kérdésekre. Ez többek között azt jelenti, hogy az egyháznak nagyon komolyan kell vennie a kérdéseknek újszerűségét és sürgető voltát. Megválaszolásuknál nem irányíthatnak a „tegnap” szempontjai, hanem csakis a máé és holnapé. Ez persze nagy felelősséget és kötelezettséget jelent az egyház számára.

2. Az egyház oly korban él, amely eddig ismeretlen erőket és energiákat fedezett fel és alkalmazott az ember javára. Ez az emberiség rájött, hogy alkotó erővel nemcsak egy privilegizált kisebbség vagy meghatározott intézmény rendelkezik, hanem e képesség ott rejtőzik és felkelthető minden emberben. E törvény alapján fejlődött ki az ipari társadalom, amely a maga

munkamegosztó és munkában részesítő módszerével roppant teljesítménynövelést ért el.

Vajon nagyon abszurd-e, hogy a ma egyháza elé is ily feladatot állítsunk? S vajon e folyamatot nem vezette-e már be a 2. Vatikánum? S lényegében nem arról van-e szó, hogy e folyamatot nagyobb határozottsággal sürgessük? - Isten népének minden korosztályában, de főként a fiatalokban a készségnek, felelősségnek és munkavállalásnak oly erői rejlenek, melyek még távolról sincsenek kiaknázva. E rejtett erők mobilizálásának területén tán épp oly mértékben követtünk eddig tegnapi irányelveket, miként a mai emberi kérdések megválaszolásának területén. Hitünkből folyóan ugyan tudjuk, hogy az Úr minden időkre megígérte a Lélek támogatását egyházának. De nem tudjuk ugyanezzel a bizonyossággal megállapítani, hogy a Lélek konkréten „hol fúj” és mit követel tőlünk.

3. A harmadik irányelvet röviden szeretném kifejezni: Krisztus egyházának a mai világban különösképp azok egyházának kell lennie, akik az Úr szavai szerinti leghitelreméltóbb tanúságot teszik a szerétéiről: a szegények, szolgaságban sínylődök, kitaszítottak és sírók egyházának. Engedjék meg, hogy ismételjek: az egyház jövője attól függ, főképp a „harmadik világ” országaiban, hogy vajon részt tud-e venni úgy a felszabadításban, hogy a hatalmi pozíciónak még látszatát is elkerülje.

4. Az egyháznak csakis akkor lesz jövője a mai világban, ha csönkitatlanul hirdeti Krisztus örömhírét, azaz, ha Krisztusnak egyháza és ezáltal Krisztus misztériuma marad. - Az egyházat azért alapította az Úr, hogy az üdvösség hordozója, üzenete legyen. Az egyház léte a holnap világában is e megbízás teljesítésén áll vagy bukik. Ilyen értelemben nem szekularizálhatja önmagát. Ezáltal ugyanis megakadályozná és meghamisítaná az ember felszabadításáról szódó legmélyebb és végső választ.

5. A fenti kijelentéseket könnyen félreérthetnék, triumfalista értelemben félremagyarázhatnák. Pl. ilyen értelemben: az egyház minden válasznak birtokában van, ezért a modern világ egyértelműen az egyház felé menetel. A helyzet sohasem volt ilyen és holnap még kevésbé lesz az. Az egyház tán fájdalmas, de egészséges folyamatot él át, hogy felismerje és elfogadja saját határait és korlátáit. Ily értelemben is zarándok-egyház; de más értelemben is úton van. Abban ti., hogy minden kívüle lévő keresztény és emberi értékkel találkozzék s befogadja azokat. Hogy lesz-e elegendő bátorsága ezen az úton járni? Vajon az ökumenikus mozgalom nem ennek a megváltozott egyház-önismeretnek egyik legértékesebb gyümölcse? Ez az egymással és egymásért való lét új hitelt ad az egyháznak. - De ma egy másik ökumenéről is szó van: mindazon erők ökumenéjéről, amelyek az emberiség javát, szabadságát és békéjét akarják biztosítani. Mindenütt, ahol becsületesen és őszintén megvaló54