Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - FÓRUM - Bolberitz Pál: Hozzászólás a "Hitoktatás és nevelés" című tanulmányhoz (Teológia, 4. évf. 1970. 2. sz.)
elsajátítása és megélése, mint Isten léte, a világ teremtése, Jézus Krisztus keresztáldozata, a legfontosabb erkölcsi parancsok megtartásának fontossága, az imádság és templombajárás jelentősége. A nagyobb gyermek érdeklődése a jelképek világából a realitások talajára lép. A vallásos élet gyakorlata érdekli elsősorban. Történelembe állított, húsból-vérből álló eszményi példákat kell eléje állítani; akik hősiesen éltek Isten parancsai szerint. A jóttevő, hősies életet élő, ember-eszmény Krisztus, vonzó a nagyobb gyermek számára. A serdülőkor elsősorban etikai érdeklődésű. A vallástól erkölcsi problémáira vár választ és világnézeti eligazítást. Jézus Krisztus alakjában az eszményi életre nevelő, tanító Isten-embert akarja látni. Az ifjúkor a tájékozódás és kételkedés kora. Az ifjú, mikor szembetalálja magát az élet reális problémáival, kénytelen megtapasztalni, hogy az élet sokkal differenciáltabb és kevésbé eszményi, (mint ahogy korábban elgondolta. A hagyományos értékek kérdésessé válnak számára és ha útkeresésben nem kap megfelelő eligazítást, könnyen a cinizmus és -élvhajhászás áldozatává lesz. A felnőttkor küszöbén kezd alkalmassá válni az ember a keresztény üzenet teljességének -megértésére. Ne feledjük, Jézus Krisztus nem gyermekeket, hanem érett felnőtteket hívott meg tanítványainak. Olyan vallásos íelnőtt-eket, akik mégis valami többre vágytak és ezt csak Jézus Krisztus adhatta meg nekik. Valamilyen formában mindnyájan végigjárták a megváltatlanság útvesztőit. Az élet reménytelenségétől szabadította meg őket az Üdvözítő. Az evangélium szerint Jézus példaképül állítja a gyermekeket a tanítványok elé. A gyermekek dicsérete azonban nem azt jelenti, hogy követőitől gyermeki hitet és viselkedést kíván ellentétben a felnőtt vallásossággal, hanem a gyermekek tisztaszívűségét, őszinteségét, ragaszkodó lelkesedését követeli meg azoktól, akik Isten országát akarják birtokolni. A gyermek még nem rendelkezik a keresztény életforma megértéséhez és gyakorlásához szükséges életismerettel és tapasztalattal. A bűntől és szenvedéstől, haláltól való megválás jelentőségét nem tudja felfogni. Az ellenségszeretet értelmét nehéz megmagyarázni annak, akit még előbb a szülők és a barát tiszteletére és szeretetére kell nevelni. Az önkéntes szegénység vállalása, az anyagi javaktól való függetlenség szintén csak annak számára boldogító életforma, akinek tapasztalása van már arról, hogy az anyagi gazdagság még nem ad igazi boldogságot. A gyermeknek ismeretben és életmódban teljes emberré kell válnia ahhoz, hogy értékelje és életté váltsa azt a legmagasabbrendű emberi magatartást, melyet krisztusi életformának, kereszténységnek -mondunk. Mikor hitoktatási szemléletünk korszerűsítésén fáradozunk, azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy a gyermekkori hitoktatás ismeretben „szótár”, életmódban -előkészítő „edzés” arra a „második megtérés”-re, melyet felnőttkorban a kereszténnyé-válás jelent. Az előkészítés, vallás- oktatásban és valiásos-életre-nevelés-ben, természetesen nem nélkülözheti a sajátosan keresztény elemeket, különösen ami Jézus Krisztus személyének és tanításának megszerettetését illeti a megfelelő életkorok felfogóképességének színvonalán. Az alapvető keresztény ismeretek és a vallásos hitre épülő erkölcsi élet hiánya ugyanis komoly akadálya lehet a későbbi, teljes-kereszténnyé válásnak. Jelen adottságainkban, a lelkipásztori tapasztalat erről tanúskodik, a hit-oktatásnak és a hitre- nevelésnek párhuzamosan kell történnie. A csoportos hitoktatásnál ugyanis akárhányszor jelen vannak olyan ihittanulók is, akik még hiányos vallási ismeretekkel rendelkeznek. Hatékony nevelést viszont csak megfelelő konkrét ismeretekre lehet alapozni, máskülönben a nevelés „levegőben lóg”. A hitoktatás és hitre-nevelés azért felelősségteljes feladat, mert csak így tudjuk biztosítani a gyermek üdv-történeti fejlődésének zökkenésmentes kibontakozását. Bolberitz Pál ,,Az Egyház feladata, hogy támogasson és nemesítsen mindent, ami igaz, jó és szép csak található az emberi közösségben. Amikor az evangéliumhoz híven ragaszkodva küldetését teljesíti a világban, Isten dicsőségére a békét erősiti az emberek között." (2. Vatikáni Zsinat; Az Egyház a mai -világban) 51
