Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata)
Virágvasárnap: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” Jézus életének minden jelenetében Isten és az ember találkozik. Ezért van annyi drámai fordulat az evangéliumokban. A hallgatóság mindig észrevette, hogy ő nem „a maga dicsőségét keresi”, hanem valamit ki akar váltani az emberből. Olykor meg is kérdezték: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot műveljünk? A válasz ez volt: Az Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit ő küldött (Jn 6, 29). Elfogatása előtt, amikor a tanítványokra ránehezdik a bizonytalanság, ezt kéri tőlük: Higgyetek Istenben, az Atyában, s bennem is higgyetek (Jn 14, 1). János evangélista azért írta meg könyvét, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában (20, 31). Az apostolok arról js tanúskodnak, hogy Jézus elegendő bizonyítékot szolgáltatott ehhez a hithez: csodáit, jövendöléseit, főleg feltámadását. Ezek a tárgyi bizonyítékok meggyőzőek, kibírták ellenségei kritikáját is. De az apostolokat nem ezek hatották meg, hanem az a mód, ahogy Krisztus igazolta magát. János apostol öreg korában ezt írja levelében: Megismertük a szeretetet és hittünk benne (Jn 4, 16). Krisztus a maga sajátos szemléltető stílusával így foglalja össze igehirdetését: Jeruzsálem, hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit... (Mt 23, 37). A gyilkos szőlőmívesekről vagy a királyi lakomáról szóló példabeszéd is azt igazolja, hogy a kérésben, buzdításban, türelemben a végsőkig elment. Valóban azt akarta, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére (1 Tim 2, 5). Ilyen előzmények után a jeruzsálemi bevonulás lehetett volna a hit elfogadásának nagy nemzeti ünnepsége. De csak az ifjúságból tört ki a lelkesedés. Mi akadályozta a többieket? Az a vágy, hogy ők írják elő Istennek, milyen Messiást küldjön és hogyan jöjjön segítségükre. Mivel Jézus nem felelt meg várakozásuknak, botránkoz- tak benne. A vallási értelmezés magától adódik. Aki hitre akar nevelni másokat, az kövesse Krisztus módszerét: adja tovább azt a szeretetet, amely az Atyából Krisztuson keresztül az ember felé árad. Az elméleti meggyőzést is ebbe állítsa bele. A hó csak a meleg hatására olvad meg. A szív keménysége is ilyen. Legyünk tudatában annak, hogy mi a hit legnagyobb veszélye. Az, ha elégedetlenek vagyunk Istennel, mert nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk. Viszont közben nem keressük azokat a jeleket, a szeretetnek azt a megnyilvánulását, ami egyéni életünkben is jelentkezik. Krisztus arra is utal, hogy a hit nem fog többé kiveszni a földről. Az a mindenható Isten avatkozott bele az emberiség életébe, aki a köveket is meg tudja szólaltatni. Fáradt, kételkedő nemzedékek után mindig tud lelkes tömegeket mozgósítani. Nagycsütörtök: Az Isten szolgálni jött Az utolsó vacsora bevezető jelenetét a kor szokása diktálja. Nincs benne keresettség, nem szándékos mutatvány, hanem a barátság kifejezése, amit elvártak, mint a szíves fogadtatás jelét. Más alkalommal maga Jézus veti Simon farizeus szemére, hogy elmulasztotta ezt a szertartást s ezzel hidegségéről tett tanúságot (Lk 7, 44). A jelenetnek tehát nem az a mondanivalója, hogy a megalázkodás rendkívüli tettével hívta fel magára a figyelmet, hanem az, hogy barátként kezeli és őszintén megtiszteli övéit. Mivel pedig viselkedése a kegyelmi rend képe és bizonyítéka, el kell fogadnunk, hogy így kezel mindenkit, aki „a kísértések közepette kitart mellette” (Lk 22, 28). Az ószövetségi nép boldog volt, mert Isten népének mondhatta magát. Krisztus azt az újdonságot hozza, hogy barátjának tekinti a hívőt, nem szolgának. Sőt más helyen úgy nyilatkozik, hogy aki megteszi az Atya akaratát, az neki testvére, nővére és anyja (Mt 12, 50). Egyházában állandósítani akarta ezt a bizalmas hangnemet 42
