Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata)
és egymás megbecsülését. „Példát adtam nektek: ha megértitek és megteszitek, boldogok lesztek”. Az ilyen szeretet nem jön magától, azt akarni kell. Krisztus látta, hogy tanítványai gyarló emberek, akik a veszély láttára elvesztik bátorságukat. De tudta, hogy ez a szeretet vezeti majd vissza őket. Krisztus viselkedésében mindig szem előtt kell tartanunk, hogy benne az Isten teljesen és véglegesen kinyilatkoztatta magát. Ha ilyen légkört akar teremteni maga körül, akkor igazi kilétére is ebből kell következtetnünk. Az Eukarisztia szerzését az előzményekből kell elbírálnunk. Krisztus áldozati testét és vérét adja táplálékul. Sőt így nyilatkozik: „Aki eszi testemet és issza véremet, az bennem marad és én őbenne” (Jn 6, 56). Önmagának ez a kiszolgáltatása már feltételezi ;a Icsaládi és baráti közösséget. Az Eukarisztia azoké, akiket a hit és a szeretet Krisztushoz kapcsol. Az utolsó vacsora, mint alkalom, jelzi az Eukarisztia szeízésének célját. Krisztus állandósítani akarta keresztáldozatának gyümölcsét egyházában. Mégpedig úgy, hogy titokzatos testének tagjai a szentség vétele által egyre inkább maguk is áldozattá váljanak. Ennek a tápláléknak a vétele azt biztosítja, hogy egyre hasonlóbbak legyünk Krisztushoz, aki teljes engedelmességgel átadja magát az Atyának és teljes szolidaritással vállalja az engesztelési embertestvérei nevében. Amikor az apostol azt írja, hogy a szent cselekménnyel az „Űr halálát hirdetjük”, akkor áldozatának erre a kettős sajátosságára céloz. Ezért az Eukarisztia ünneplése a legtökéletesebb imádás és egyben emberi összetartozásunknak, együttérzésünknek is a kegyelmi biztosítéka. Minél tudatosabban, minél nagyobb hittel végezzük, egyénileg is annál több gyümölcsöt terem bennünk. Nagypéntek: Jézus „órája” Jézus saját órájának nevezte a szenvedés idejét. „Lelkem megrendült, de mit mondjak? Azt, hogy Atyám szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem” (Jn 12, 27). Főpapi imáját ezzel kezdi; „Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged (Jn 17, 1). Krisztus eljövetelének célját sokszor abban látjuk, hogy a szenvedésével kiengesztelte bűneinket. Pedig a szenvedés önmagában nem érték, sőt inkább valami rossz, azért a megváltást pontosabban kell kifejtenünk. Krisztus azért jött, hogy tanításával és életével kinyilvánítsa az Atyát. Isten őbenne akart teljesen megmutatkozni. Kinyilvánította, hogy ki ő és főleg ki az ember számára. Krisztus mint ember ezt a feladatot valósította meg. S amikor prófétai szerepe kiváltotta ellenségeinek gyűlöletét, akkor sem vont vissza semmit, hanem folytatta feladatának végrehajtását. A szenvedés eseményei kétségtelenül alkalmat adtak neki, hogy megmutassa lelki erejét, küldetéséhez való hűségét, türelmét, szelídségét. Alkalmt adtak arra is, hogy szenvedését és halálát mint áldozatát felajánlja a bűnök bocsánatáért, de nem szabad felednünk, hogy ő személyileg akkor is a Fiú marad, aki állította magáról, hogy rajta keresztül ,az Atyát látjuk és ismerjük meg. Ha a szenvedés az ő órája volt, akkor ez az óra egyben a legtökéletesebb kinyilatkoztatás is. Igaz, hogy a teremtett dolgok csak kevéssé alkalmasak az Isten szemléltetésére. Azért általános szabály, hogy ameny- nyire Isten az üdvrendben kinyilatkoztatja magát, annyira el is rejtőzik. A szenvedés történetében még külön misztériumként áll előttünk a „kereszt botránya”, amely látszólag inkább Isten gyengeségét mutatja, nem pedig erejét. A hit szemével mégis meglátjuk, hogy Isten milyen nagynak mutatkozik benne. Tanúsítja hatalmát. Hiszen engedi, hogy az emberi szabadakarat és a rossz a végsőkig elmenjen: amikor Isten „jósága és emberszeretete jelenik meg” (Tit 3, 4), 43
