Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - FIGYELŐ - Klostermann, Ferdinand: A keresztény közösség teológiája - A katolikus sajtó feladatai
tót igényel. A katolikus sajtónak nem az a feladata, hogy magyarázat, szakszerű kommentár nélkül csupán „informáljon”, tegye közzé az egyházi élet híreit, eseményeit. Az olvasók az egyházi megnyilatkozások nyomán saját problémáikra is választ várnak, s e választ — épp e megnyilatkozásoknak szakszerű, tömör vagy épp hagyományos és nehezen érthető nyelvezete miatt — nem kaphatják meg a katolikus sajtó közreműködése nélkül. A katolikus újságíró és szakíró ezért nem eszköz csupán, nemcsak a „hierarchia kinyújtott karja”. Kifejezésre kell juttatnia, hogy a „tanító egyház” a „hivő egyháztól” függ, éspedig azért és abban, mivel a ihivők problémáira kell válaszokat keresnie és adnia, készséges és nyílt dialógust kell folytatnia a hívőkkel. Csakis így válhat valósággá a püspökökből, a papokból és világiakból álló, valóban élő „hívők közössége”. A katolikus sajtónak igenis feladata, hogy a „felülről kapott’ információkat is közvetítse, — de nem elégedhet meg e feladat ellátásával. Hivatása és kötelessége az is, hogy tükrözze a hívők kérdéseit, problémáit, kritikáját, tudatalakulását. Természetesen a hivő tudatának alakításában is aktív részt kell vállalnia, amidőn a hit igazságairól szól, azokat magyarázza, és így támogatja a lelkipásztori munkát. A korunk társadalmi életében jelentkező pluralitás nem tartható távol .Egyházunk életétől sem.· Az Egyház tagjai a világban élnek, s a társadalom életében aktív részt, komoly munkát vállalnak. Mindez nem csupán lehetővé teszi, de egyenesen megköveteli, hogy szemlélet és témák vonatkozásában, a feldolgozás stílusában stb. a katolikus sajtó visszatükrözze a társadalmi pluralitást. Kétségtelen, hogy mindezzel kapcsolatban igen nagy a tanítóhivatalnak, a helyi püspöknek felelőssége: a formák és vélemények sokaságában vállalniuk kell a szűrőnek, tisztító katalizátornak szerepét, őrizniük kell a (hit egységét. Nagy a felelősségük a hívőknek is, - akik közé kell nyilván sorolnunk a katolikus sajtó munkatársait. Példát kell adniuk, hogyan lehet, sőt kell is fair módon dialogizálni, vitázni. Miért van az, hogy olykor szeretet nélkül, már- már vadul vitázunk egymással, sót egymás ellen? Miért kell „felülról-lcfelé” vagy „alulról felfelé” egyaránt csak negatív kritikát gyakorolni? - Ha keresztény testvéremnek ebben vagy abban más is a véleménye, a szeretet erejében mégis ezt kell mondanom: tisztellek, és becsülöm a te véleményedet is. Értékelem érveidet, és gondolkodom felettük. . . . Ha kersezrénységünk csakis „tanítás” lett volna, vagy az akarna lenni, — feltétlenül elhalna, a száraz fa sorsára jutna. Tudjuk, hogy a kereszténység: igazság és élet, Isten igazsága és emberek által élt „isteni élet”. Amikor tehát a kereszténység újra és újra meglátja, felismeri és életté váltja az „idők jeleit”, folyton újjászüli önmagát. Mert a tegnapban csakúgy, mint a mában Isten jelei, felszólításai intenek, szólnak felénk. ... Az élet nem vízszintes. Vannak benne „magaslatok” és „mélységek”, hullámhegyek és hullámvölgyek. Hogy a felszínen maradhassunk, hogy ne tűnjünk el végleg, e vonatkozásban a katolikus (sajtónak ma mérhetetlenül nagy a felelőssége. Tán nagyobb — mivel szélesebb tömegeket érhet el —, mint az egyház püspökeié. Tudjuk, a 2. Vatikáni zsinat tanító, buzdító szavaival bevezette az Egyháznak a világ felé történő „nyitását”. A katolikus sajtónak egyre tudatosabban kell minden publicisztikai tevékenységével folytatnia e feltárulkozást, kell a „világ” felé fordulnia. Célját tévesztené azonban, nem elégíthetné ki a felé fordulók várakozását, ha nem eresztené gyökerét az egész Egyház életébe. Lehet, sőt kell is a katolikus sajtót bírálni. De csakis akkor lesz értelme a kritikának, ha feltárja azokat az összefüggéseket is, melyek az Egyház „tradicionális vezetői”, „uralkodói” rendszerében gyökereznek. Nem „klerikális”, hanem valóban katolikus sajtóra van szükség. A csakis irányítani, tanítani, sőt kioktatni akaró katolikus sajtó - miként az erre törekvő egyházi berendezkedés is — már nem a szolgálat szellemét képviseli, nem jár a közénk szolgálni jött Krisztusnak követségében. Frederico Alessandrini — a katolikus sajtó feladatairól szólva - előadását így foglalta ösz- sze: A katolikus sajtó nem a püspök kizárólagos szerve, nem politikai küzdőtér, nem az igehirdetés helye, és nem is az Egyház pluralitásának tükre. Mindebből egyik sem kizárólagos módon, viszont mindennek együttese. Feladata, hogy feltárja az Egyház életét, s az Egyháznak és világnak kapcsolatait. Feladata, hogy közzétegye a keresztényeknek és mindazoknak, kiknek szeme feléje irányul, kívánságait, kérdéseit - még a 'ki nem mondottakat is. Ez a katolikus sajtó keresi a világgal való érintkezést, de nem lesz képes azt megtalálni, ha elszakadna magától az 'Egyháztól. Hogy megtalálja saját útját, nem tévesztheti soha szem elől saját kiindulópontját, Krisztus Egyházát. Mindez személyes meggyőződésem, s magam szeretném a felém, mint újságíró felé intézett kézenfekvő ellenvetést is felhozni: a tények sokkalta meggyőzőbbek, mint bármiféle beszéd. nr.
