Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig
Vízkereszt u. 2. vas. (íz 49,3.5—6; 1 Kor 1,1—3; Ján 1,29—34) Az Isten báránya A mi világunkban a bárány-természet nem tartozik az eszmények közé. A jelszó inkább az alkotás, sietés, küzdelem. A megnyugvás, a meglégedettség a ritka erények közé tartozik. A Szentírásban azonban a bárány beszédes jelkép. Az Egyiptomból való kivonulásnál a levágott bárány a szabadulás eszköze (2 Móz 12), a pásztor és a bárány viiszniya jelképezi Istennek és népének a viszonyát. Izajás így jövendöl a Megváltó szenvedéséről: „Elnémul, mint nyírója előtt a bárány (53,7). Az apostoli katekézis ezt kifejezetten Jézusra alkalmazta (Csel 8,35). Az evangélista Keresztelő János 'tanúságtételét is így foglalta össze: íme, az Isten báránya. Az ószövetségi szentírás a Messiást sehol sem mondja kifejezetten az Isten bárányának, azért ez a kifejezés szokatlanul hangozhatott Keresztelő János szájában is. Mindenesetre az 'apostoli egyház már úgy beszélt Jézusról, mint az Isten bárányáról, akit az Atya áldozatul adott a viliág bűneiért. Kétségtelen, hogy a megjelölés csak Krisztus áldozatára vonatkozik. Nyilvános működése nidm a bárány passzivitását juttatja eszünkbe, hiszen tevékenységét így foglalják össze: körüljárt, és jót tett (Csel 10,38). ö maga volt a kezdeményezés, az aktivitás, az eredetiség. De észre kell vennünk, hogy itt is mindig kész volt az áldozatra. Az Atya akaratát megalkuvás nélkül hirdette, és teljesítette. Azt is tudta, az Atya azért szereti, mert kész odaadni életét övéiért (Ján 10,17). Kezdettől fogva olyan búzaszemnek érezte magát, amelynek ‘el kell halnia a földben, hogy termést hozzon. Mindez azt mutatja, hogy keresztáldozata nem fakadt a bárány pasz- szivitásából, hanem tudatos állásfogalásból. Olyan szilárdan kitartott kötelessége mellett, hogy a halál fenyegetése sem tudta elterelni attól. A keresztet nem úgy vállalta, mint rátört szerencsétlenéget, hanem úgy, mint végső tanúságtételt küldetése mellett. Isteni hatálmával kitérhetett volna a megalázó halál elől, de a megváltást mint ember akarata végrehajtani. Elfogadta azt az ítéletet, amelyet a jogos emberi tekintély hozott, mégha az ítélet igazságtalan volt is. Különben minden vértanúságnak a hátterében ott van ez az igazságtalanság. A vértanú azonban azért adja oda életét, mert bízik 'az igazság végső győzelmében. Krisztus állandóstíani akarta Egyházában az áldozati szellemet. Azért az Eucha- risztiában is áldozati testét és vérét adta lelki táplálékul. Ennek a tápláléknak az a kegyelmi hatása, hogy egyesít Krisztussal, és hasonlóvá tesz hozzá. Az áldozatos szellem azonban az Egyház számára sem jelent passzivitást. Kötelessége hirdetni az evangéliumot, terjeszteni a krisztusi szeretetet, vigasztalni az élet számkivetettjeit, diadalra vinni a béke ügyét, Isten imádásába bevonni az embereket. De közben annak is tudatában lennie, hogy minden földi küldetés együtt jár áz ellentmondássá!!, szenvedéssel. Pál apostol a fogságban így fogalmazta meg áldozati szerepét: „Szívesen Szenvedek értetek, hogy kipótoljam, ami híja van Krisztus szenvedésének, az ő teste, az Egyház javára” (Kol 1,24). A hivő a családjáért vállalt fáradozást, a kötelességben való felőrlödést tekintheti úgy, mint részesedést az Isten bárányának sorsában, amellyel hozzájárul a bűnök kiengeszteléséhez, a kegyelem kiáradásához, és ezzel előkészíti a maga megdicsőülését is. 254
