Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig
Amikor Máté megírta könyvét, az apostoli egyház már átélte a hitnek és a hatalmi érdeknek az összeütközését és a belőle fakadó vértanúságot. Ennek előzménye már ott van a gyermekkor történetében. A betlehemi kisdedek a hatalmi önzésnek esnek áldozatul. Isten útjai itt is titokzatosak: egyeseket figyelmeztet, biztos helyre vezet, másokat kitesz a vértanúságnak. A bölcseknek és Józsefnek adott figyelmeztetés a gondviselés bizonyítéka, de a hitben el kell fogadnunk, hogy a betlehemi anyák fájdalma sem a gondviselés csődje. Isten országa egészen isteni, és egészen emberi. Csak így válhat történeti tényezővé. Akik szinte öröklik a hitet, mint a jeru- zsálemi zsidók, azok elbizakodhatnak, akik távol járnak, azok a hit tanúi lehetnek. Krisztus körül mindvégig megmarad a szellemi mérkőzés. Vízkereszt ti. 1. vas. (íz 42,1—4:6—7; Csel 10,34—38; Mt 3,12—17) A bűnösök közé számították Lehetetlen észre nem venni a párhuzamot a kereszténység és a feltámadás között. Jézus ellenségei szemében a kereszthalál annak jele volt, hogy Isten elhagyta őt, a hívők ellenben meglátták, hogy a feltámadásban igazolta mint Messiást. A Jordán partján Jézus maga áll a bűnösök közé, hogy felvegye a bűnbánat keresztségét, de az Atya itt is igazolja, amikor szeretet Fiának nevezi. Mint Fiú nem szorult bűnbánatra, sem megbocsátásra, viselkedésének mégis megvan az üdvtörténeti jelentősége. János vonakodására azt feleli, hogy illik teljesíteni minden igazságot, mindazt, ami meg van írva róla. Ha tehát a bűnösök közé állt, azzal az engesztelés művét kezdte meg. Jelezni akarta, hogy magára vette a világ bűneit. Az ószövetségben az engesztelés napján a bűnbakra ráolvasták a nép bűneit. Jézus maga vállalta magára, hogy áldozatával kiengesztelje azokat. Keresztelkedése annak kifejezése volt, hogy valóban a bűnös emberiségnek lett a tagja, és ezt akarja Istenhez vezetni. Pál apostol nyelvén kifejezve azt mondhatjuk, hogy Krisztus magára vette a kereszt balgaságát, és így lett Isten bölcsessége, magára vette a test gyengeségét, és így lett Isten ereje, sőt magára vette a bűnt és az átkot, hogy bennünket megváltson a bűntől és az átoktól. A kereszten az Atya kezébe ajánlotta (földi életét, hogy tőle kapja vissza a megdicsőült életet. Itt a kereszteléskor bűnösnek, szolgának vallja magát, hogy az Atya nyilvánítsa őt Fiának. Ezzel megvallotta, hogy az Atya az élet és a megigazulás forrása, s irgalommal tekint arra, aki meghódol előtte, vagy kifejezi a bizalmát iránta. Jézus azért rendelte a keresztséget számunkra, hogy kövessük az ő magatartását. Az apostol tanítása szerint a keresztségben az alámerítés jelképezi Jézus sírbaszállá- sát, a: vízből való kiemelkedése pedig a feltámadását. A bűnös ember misztikus módom így ölti magára Krisztus halálát és feltámadását. Meghal a bűnnek, hogy új, kegyelmi élettel éljen Istennek (Róm 6,5—6). Valójában ez Ismétlődik a bűm- bánat szentségében is. Bűnösnek valljuk magunkat, töredelmes szívvel állunk az Atya elé, hogy gyakorolja velünk irgalmát, és gyermekének nevezzen. Péter apostol a mai leckében még arra hivatkozik, hogy az Atya Jézust a kereszteléskor „Szentlélekkel és hatalommal kente föl”. Nem mintha előbb nem lett volna az Isten Fia, de ez a méltóság akkor kezdett kifelé is megnyilvánulni rajta csodákban, jelekben, a gonoszság hatalmának megtörésében. Ügy is mondhatjuk, hogy a messiási kegyelem igazi kiáradása akkor kezdődött, amikor Jézus magára vette a világ bűneit, és egy sorba állt a bűnösökkel. Azóta biztosak lehetünk, hogy bűn- bánatunkban, emgesztelésünkben, könyörgésünkben nem vagyunk egyedül. Azért azonosította magát velünk, hogy az Atya nekünk is válaszoljon bűnbánatunkra, en- gesztelésünkre és könyörgésünkre. 253
