Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig
lenül értékelte a szülők munkáját, akkor az nem marad eredmény nélkül, még a tékozló fiuk esetében sem. A mai evangélium arra is felhívja a figyelmet, hogy Isten a családban is mint felfoghatatlan titok van jelen. Nem kíméli meg a kellemetlen külső hatásoktól, olyan követelményeket támaszt, amelyeket alig értünk, s olyan áldozatokat követel, amelyek próbára teszik a szeretetet. A osalád nemcsak a béke otthona, hanem a nagykorúság iskolája is. A fiatalabb és idősebb nemzedék problémája tükröződik Lukács megjegyzésében, hogy „Mária nem értette meg Jézus szavait”. De ez nem akadályozta őt a további szeretetben és gondoskodásban, Jézust pedig az engedelmességben. A drámai feszültség nem iktatható ki az emberi közösségbők A keresztény követelmény az, hogy mindent az Isten előtti hódolat és az egymás iránti szeretet alapján oldjunk meg. Újév (4 Móz 6,22—27; Gál 4,4—7; Lk 2,16—21) Üjévi útravaló A szentírásban Isten áldása azonos az ember felkarolásával. Az első emberpár ilyen áldással .indul útjára (Gén 1,28), Abrahám kiválasztásánál is ez az első ígéret (Gén 12,2), a Messiás eljövetelének is az lesz a gyümölcse, hogy „benne áldásit nyer a föld minden népe”. Mennybemenetele előtt Krisztus is megáldotta apostolait (Lk 24,50). A pátriárkák áldással adják tovább a messiási ígéretet, s la papságnak mind az ószövetségben., mind az újszövetségben az a feladata, hogy közvetítse Isten áldását. Pál apostol így foglalja össze a megváltás kegyelmeit: az Atya Jézus Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket (Ef 1,3). A mai olvasmány ezt az áldást juttatja eszünkbe. Isten áldással közeledik a gyarló emberihez, nem átokkal. Átkozottak osak azok lesznek, akik a kárhozatot választják. A múló időben építjük földi és örök jövőnket. A hagyományos keresztény jelszó ez volt: Emberé a munka, Istené az áldás. Már a zsoltáros is így vélekedett: Ha az Ür nem építi a házat, hiába fáradoznak, akik a falakat rakják. De amikor az ember a technika révén egyre jobban átéli .saját uralmát a természet fölött, hajlandó mindent önmagától várni, minden eredményt saját erőfeszítésének tulajdonítani. Kétségtelen, hogy a tevókenykedés, a föld meghódítása nagyszerű feladat, .amelyet a Teremtő írt bele természetünkbe. De annak is mindig tudatában kell lennünk, hogy a jövő nemcsak saját tervünktől és erőfeszítésünktől függ. A csapások, betegségek és az emberi rosszakarat keresztülhúzhatják minden számításunkat. Az örök jövő, a feltámadás és az örök élet megszerzése még kevésbé áll hatalmunkban. Amikor Isten áldásáért fohászkodunk, vagy azt közvetítjük, .akkor kifejezzük a titokzatos, de atyai gondviselésbe vetett bizalmunkat. Ehhez nemcsak jogunk van, hanem a keresztény hivatás kötelez is rá. A .szent- lecke arra figyelmeztet, hogy Isten gyermekei vagyunk, s azért kaptuk a Szentleiket, hogy Istent atyánknak szólítsuk. A gyermek .számára megnyugtató érzés, ha megfoghatja apja kezét. A gondviselésbe vetett bizalom életünk megdönthetetlen pillére. Úgy vagyunk Isten tenyerén, mint a madár a fészkén. „Te vagy a fészek, édes vagy, puha és meleg” - írja Sík Sándor. Nem .abban bízunk, hogy mindig jói megy a sorsunk, hiszen a fészket is megrázzák a viharok, a gyermek akkor is megbotlik, ha .apja kezét fogja. De tudjuk, hogy Isten velünk van a viharban is, s képes felemelni azt is, aki elesett. A mai szellemiségnek két ellentétes sajátságát figyelhetjük meg: a jövőbe törést, a jövő .alakításának vágyát, és egyben azt a töprengést, hogy vanne értelme a létnek, a munkának, az életnek. Ha a halállal minden megszűnik az egyén számára, akkor 250
