Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig

kíméletlen erők játszanak velünk. Belénk oltották az igazságosság, a boldogság, a szeretet vágyát, de a kielégülés helyett csak a semmi tátog előttünk. A kinyilatkoztatás megment ettől a pesszimizmustól. Isten áldásával indított útnak, és áldásával kísér. Érdemes élni, kezdeményezni, dolgozni, lelkiismeretesnek lenni, sőt érdemes tűrni, szeretni, megbocsátani, mert Isten áldása lebeg felettünk, és célhoz vezet.

A mai nap Jézus névadása. A név azt jelenti, hogy Isten a szabadító. Az idő forgatagában mindig arra gondolhatunk, hogy a megváltás rendjében élünk, Isten maga jött segítségünkre. Ezért a földi küzdelem lehet igazi érdemszerzés és megdicsőülés.

Karácsony u. 2. vasárnap

(Sir 24,1—4:12—16; Ef 1,3—6:15—18; Jn 1,1—18)

Az üdvrend témája: az ember

Ha az anyagi fejlődés oldaláról nézzük a világot, a végső állomás akkor is az ember. Minden azért van, hogy az ember megjelenhessék, és kibontakoztassa szellemiségét. A hivő ember ebben a fejlődésben természetesen a Teremtő elgondolását látja. A teremtésen túl azonban a kinyilatkoztatás is arról beszél, hogy Isten az embert akarja felemelni, megdicsőíteni. Már a Zsoltáros így elmélkedik: Mi az ember, hogy megemlékezel róla, mi az ember fia, hogy gondot viselsz rája? (Zs 8,5). A próféta úgy látta, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát sem, hanem azt, hogy megtérjen, és éljen (Ez 33,11). Az isteni bölcsesség úgy nyilatkozik magáról, hogy „gyönyörűsége az emberek fiaival lenni” (Péld 8,31). A mai evangélium pedig emlékeztet arra, 'hogy ,,az Ige testté lett, és köztünk lakozott..., mindnyájan az ő teljességéből részesültünk, mégpedig kegyelmet kegyelemre halmozva”. A kegyelem konkrét formája az, amit a szentlecke mond: „Szerétéiből arra rendelt, hogy gyermekei legyünk”.

Az egész karácsonyi ünnepkör arról tanúskodik, hogy Isten jön, keresi és felkarolja az embert. Ezt a hitet azonban nehézzé teszi a természet könyörtelensége, az élet szánalmas esékenysége, a rossznak állandó jelenléte a gyűlöletben. Filozófusok és írók, mint Camus, Sartre és mások kijelentik, hogy éppen ezek miatt nem lehet hinni. Hol a megoldás? Az első felelet az, hogy Isten maga is ebbe a szenvedéssel, bűnnel és halállal terhes történelembe lépett bele. Nem változtatta meg a természetet, sem az emberi természetet, hanem bemutatta, hogy itt is lehet Isten gyermekeként élni. A hit éppen azt adja, hogy emberi gyarlóságunk ellenére is kedvesek vagyunk Isten előtt, neki terve van velünk, s azt várja tőlünk, hogy feléje tekintsünk, benne bízzunk, és az erények követésével tökéletesítsük magunkat. A hit világánál tehát azt látjuk meg, hogy a világ nem lehet a bűn és· a pusztulás áldozata, mert Isten szeretete átfogja.

A másik felelet az, hogy a világot és saját magunkat a végső megoldás fényénél kell szemlélnünk. Ügy, ahogy a mai szentlecke mondja: meg kell értenünk, hogy milyen reményre hívott meg minket, milyen gazdag az a fönséges örökség, amelyet ő a szenteknek szánt, és milyen nagy a hatalma rajtunk, amit már bemutatott Krisztus feltámadásában, és be fog mutatni a mi feltámasztásunkban is. A kinyilatkoztatás nemcsak arról beszél, hogy mi most az ember, hanem arról is, hogy mivé lesz az örök életben. Az evangéliumból kiolvashatjuk, hogy .az apostolok Krisztusban is csak a feltámadása után ismerték fel igazán a Fiút, aki egylényegű az Atyával. Földi működése idején kiüresítésben, szolgai alakban járt, nem a Fiú dicsőségében. Ha nem támad fel, akkor laz ő élete is olyan torzó, mint a mienk. Az Egyház hitvallása Krisztus eljöveteléről így beszél: Értünk és üdvösségünkért leszállott a

251