Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig
úgy jellemzi a keresztényeket, mint akiket Isten meghívott az életszentségre (Rom 1,7). A vallás annak a kifejezése, hogy a földi kereteken felül megvan a személyes párbeszédünk Istennel, ebből kell világnézetünknek és erkölcsi magatartásunknak táplálkoznia. Karácsony (íz 52,7—10; Zsid 1,1—6; Ján 1,1—18) Béke a szeretetben A karácsony, az Isten megtestesülése az az igazi nagy szenzáció, amely üdvtörténetté tette a történelmiét, lés meghozta az idők teljességét. Teljesség azért, mert nagyobb esemény nem történhetett. Isten maga akarja kitölteni az időt, és célhoz vezetni a történelmet. Az ünneplés évszázadok alatt nem veszít melegségéből. Erről az éjszakáról úgy gondolkozunk, mint amely tele van misztikummal: ez tükröződik az anyán és gyermekén, ez lelkesíti a barlanghoz siető pásztorokat. A karácsony tartalma olyan gazdag, mint lamilyen gazdag lehet az önmagát adó isteni szeretet. Most azonban csak egy gondolatot ragadjunk ki: „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (Jn 1,12). Az Isten Fia tehát azért ijött, hogy befogadjuk. Nem szenzációt akart, amit az emberek megnéznek, megtárgyalnak, s utána cigarettára gyújtanak, mintha semmi sem történt volna, öt úgy kell fogadni, mint az Atya üzenetét. Ha Krisztust szemléljük, megismerjük az Atya magatartását. Működése közben hangoztatta is, hogy tanítása az Atyáé, az Atya erejében végzi tetteit. Jelenléte tehát azt hirdeti, hogy az Atya ifel akar karolni bennünket. Az apostol később így ír: „Aki saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Amikor tehát hittel elfogadjuk Krisztust, akkor az Atya előtt tárulunk ki, és felébred bennünk a vágy, hogy gyermekei legyünk. Elismerjük, hogy kész megbocsátani bűneinket, gondviselésével vezet az örök cél felé, s úgy irányít a földi viszontagságokon keresztül, hogy kialakuljon bennünk Krisztus képe. Az apostoli igehirdetés egészen tudatában volt annak a meggyőződésnek, hogy ha elfogadjuk Krisztust, úgy tudunk feltekinteni Istenre, mint atyára: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus atyja; Krisztusban minden áldással megáldott minket fönn az égben. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretedtől eleve arra rendelt, hogy gyermekeivé legyünk. ..” (Bf 1,3-5). Jézus eljövetele így vált az ég és föld közötti béke kezdetévé. Az dgyrnás közötti békének is az ő befogadása az alapja. Nemcsak annyiban, hogy mint Isten gyermekei testvéreknek érezhetjük magunkat. Jézus konkrétabb utat jelölt meg: „Aki csak egy gyermeket is befogad az én nevemben, az engem fogad be” (Mt 18,5). „Amit embertársaitok közül bárkinek tesztek, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Krisztust tehát nemcsak a hiten keresztül fogadhatjuk be, hanem még inkább a szereteten keresztül, ö felhatalmazott arra, hogy Isten gyermekeinek nevezzük azokat, akik gyakorolják az áldozatos szeretetet. Ide tartoznak azok a há- zastársak, akik hűségesek és türelmesek egymáshoz; azok a szülők, akik vállalják a gyermeknevelés gondját. Isten gyermekei azok is, akik ápolják a betegeket, öregeket, akik tudnak őszintén megbocsátani, mások testi és lelki javáról gondoskodni. Akik törekszenek arra, hogy megszűnjenek az anyagi és szellemi ellentétek a társadalomban, akik védelmükbe veszik a .kisemmizetteket, elnyomottakat, s így gondoskodnak az igazság győzelméről. De még inkább Isten gyermekei lesznek azok, akik a természetes rend orvoslásán túl Isten országának a vigasztalását is eljuttatják embertársaikhoz. 248
