Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Jel vagy rejt-jel?
csak különböző korok vagy népek, de egyazon kultúrkörben élő különböző életkorú, nemű vagy műveltségű emberek ünnepei, összejöveteli formái között, akkor el tud- juk-e hinni azt, hogy pl. a jelenlegi miseformánk olyan „általános receptet” nyújtson, amely mindenki számára egyformán jó? - Ha például családiasabb körben (egyházi engedéllyel!) tartott „házi misékre” kerül a szó, sokan elutasítják azt azzal, hogy nem fér össze a kereszténység kitáruló, nagy közösséget átfogó lényegével, Pedig éppen ez a példa is alkalmas a liturgia és a formák pluralizmusának szemléltetésére: a mai ember rejtettséget is nyújtó közösség-vágyából természetszerűleg következik, hogy örömmel vesz részt szőkébb körben tartott miséken. Ugyanakkor ez a mai ember nyitott a társadalom, az összemberiség felé is. A nagy közösségben tartott mise tehát inkább ennek az igénynek felel meg, s ez valóban kifejezheti a kereszténység nyitottságát. A kettő tehát nem zárja ki, sőt kiegészíti egymást. És - folytatva a pluralizmus gondolatát — az is természetes, hogy egészen más formákat, liturgikus ruhákat stb. igényel a nagy közösségben tartott mise, mint a házi mise. „Amíg pl, a miséző civil ruhája illik egy családias lakáshoz - írja a valláspszichológus Vergüte -, addig zavaró kontrasztként hatna egy gót vagy barokk templomban. A liturgikus tánc is jó elképzelhető egy katedrálisban vagy stadionban, de nem egy román kápolnában” [12]. - Ugyancsak különbségnek kellene lennie a különböző korosztályok liturgikus élete között. Mert pl. azt, „hogy a fiatalok milyen miseformát igényelnek, azt a fiatalok sajátos tulajdonságaiból kell kiolvasnunk” - mondja Rahner. „Ha ez megtörténne, s ha megtalálnánk e korosztály vallásosságához egzisztenciálisan alkalmazott mise-, liturgia-formát, csak ebben az esetben lenne azonos hullámhosszon az életünk és a mise. Ekkor jelentené számunkra a mise azt, amit valójában kellene jelentenie. Az élet ekkor folytatódnék a misében, és a mise az életben” [13]. - A liturgia pluralizmusát sürgeti a már említett társadalomtudományi szempont is: a szociológia ismert vizsgálódási területe ui. a társadalom különböző rétegeinek sok szempontból igen különböző kultúrája. Nem ók nélkül hallhatjuk olykor a megállapítást, hogy a katolikus Egyház „egységes” liturgiája valójában csupán egyes társadalmi rétegek szimbólum- és érzelmi világát tartja szem előtt, míg másokat elhanyagol [14]. - Liturgiánkban tehát - az egység és fegyelem fenntartása mellett - egyre nagyobb mértékben és szélesebb körben kell megvalósulnia a pluralizmusnak: a ruhák és mozdulatok, az imák, kifejezésforma vagy a zene területén egyaránt. Gyakorlati következtetések A liturgia megújulásának bizonyára első feladatai közé tartozik a szakrális, túlmisztifikált és idejét múlt kifejezésektől és jelképektől túltengő liturgikus nyelvnek megújítása. A mai ember visszaborzad nemcsak a misztifikáló és alig megfogható hasonlatoktól és jelektől (lásd pl. a II. kánonban: „szenteld meg ezt az adományt a Szentlélek harmatával”), de még inkább egy elmúlt kor világképére építő és régen túlhaladott kifejezésektől, amilyen pl. ez: „Jézus felszállt az égbe”. Az ég az átlagember számára ma az égboltot jelenti, a felszállás pedig fizikai felrepülést. - Szerencsés, a jövő felé mutató kísérletek A. Schilling, majd őt követően F. Franzen mai nyelven írt, s a mai életet szem előtt tartó miseszövegtervezetei ] 15], amelyeket széles körben használnak már a német nyelvterületen. Űj, mai emberhez közelálló ájtatosságokra van iszükség. Ilyen például a kialakulóban lévő bűnbánati ájtatosság, vagy a még fejlődés stádiumában levő ige-istentiszteletek. Az emberek liturgia-igényét közelről is tapasztalhatjuk egy-egy élményszerű liturgikus ünneplés alkalmával. Még olyan - valójában régmúlt korokhoz tartozó - ájtatosság, mint a balázsolás is megmozdítja nemcsak Babitsnak, de a mai 240
