Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Jel vagy rejt-jel?
ségét húzza alá az urbanizált kor emberének magányossá válása. Korunk emberének közösség-igénye ismert tény. A liturgia - mint lényegileg közösségi cselekmény - választ adhat erre az igényre, feltéve ha nem idegenedet* el eredeti, az emberekhez és az élethez szabott rendeltetésétől. -A liturgia kora tehát nem járt le. Az állításunkat igazoló szempontok ugyanakkor azonban utalnak arra is, hogy az utóbbi századok megmerevedett liturgiájának kora mégis lejárt. Az egyházi formák megújulása Az imént ismertetett két - teológiai és szociológiai - szempont, amely igazolja a liturgia egyházi és egyszersmind jelenkorbeli szükségét, illetve jelentőségét, egyúttal megmutatja a megújulás irányát is: A teológia azt kívánja, hogy a liturgia valóban ]el legyen, a szociológia pedig sürgeti a Krisztus által előírt közösségi szellem elmélyítését. 1. VI. Pál pápa az 1971. V. 6-i általános kihallgatáson mondott beszédében hangsúlyozta, hogy „korunk nem kedveli az elvont filozófiai nyélvet. Megfogható módon kell előadni neki a kereszténység igazságait. Ezért szükséges, hogy a hitoktatást, a templomi igehirdetést és a vallási szimbólumrendszert megújítsák”. - A vallás szimbólumrendszerének megújítása alapvető követelmény. Az előbbiekben láttuk, hogy az Egyház Isten jele a világban, s jel-voltának egyik legfontosabb megvalósítója a liturgia. A vallási jelnek, is így az egész liturgiának lényegéhez is tartozik tehát, hogy valóban jelezze .azt, amit mondani akar (illetve amit megvalósít a kegyelmi rendben) (Lit. Const. 2,6,7 stb.), és ne legyen rejtjel. Amint a mai ember nem érti más korok és népek nyelvét, épp úgy idegen számára letűnt kultúrák és népek jelrendszerének mondanivalója. A jelen liturgiájának kidolgozásához éppen ezért ismerni kell a mai embert, a mai társadalmat, a pszichológia, szociológia és antropológia eredményeit, hogy a mai liturgia a jelek „mai nyelvén” szólhasson. A jelek nem kis része az élet pillanatnyi igényeihez alkalmazkodik, azoktól függően változik. E tény tudomásulvételének szép példájaként érdemes felidézni az őskeresztény liturgia számunkra szinte hihetetlen rugalmasságát, az élethez alkalmazkodó képességét [9]. - Ha felismertük, hogy a liturgia nem öncél, hanem eszköz, ameylnek a kortól és körülményektől függően itt és most kell közvetítenie, jeleznie Krisztus üzenetét, akkor aligha maradhat kétségünk afelől, hogy a liturgia és az Egyház ifottimái - a zsinat vagy az idézett pápai útmutatás értelmében — állandó megújulásra szorulnak minden korban. 2. A .liturgia megújulásának második alapszabályát már Krisztus megadta, amikor az Egyház legfőbb ismertetőjelenek rendelte a közösségi szeretetet - a tagok között élő szeretetet (Jn 17,25) [10]. A jelenkor embere és társadalma különös módon igényli a közösség melegét. Az idézett innsbrucki felmérés és más vizsgálatok érdekes adatokat szolgáltatnak arra, hogy a keresztények várják a liturgiának - elsősorban a szentmisének - családiasabbá, melegebbé tételét, illetve épp ezt hiányolják a jelenlegi liturgiából [11]. Az új liturgiának tehát különös tekintettel kell lennie erre az igényre. A közösség kialakulásának fontos feltétele a résztvevőknek aktív bekapcsolása a liturgiába: férfiak és nők egyaránt kapják meg az őket megillető szerepet (Lit. Const. 14,19). 3. Ha a liturgia nem öncél, hanem eszköz, akkor érthetővé válik a liturgiái megújulás harmadik alapfogalma és tétele, a pluralizmus. Ezzel a zsinaton felmerült, és azóta .az egyházi formák egyes területein megvalósulás felé haladó gondolattal kapcsolatban azonban nemcsak a különböző népek szokásainak - következőleg liturgia-igényének - különbözőségére kell gondolnunk, hanem a különböző körülmények- adta igényekre is. Vajon, ha meggondoljuk, hogy milyen különbségek vannak nem239
