Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Jel vagy rejt-jel?
teszik .érthetővé ia viliág számára a krisztusi élet lényegét és eseményeit: a keresztség jelzi, hogy a keresztény Jézus erejéből új, tisztult életet akar élni; az Oltáriszentség arról „beszél”, hogy Krisztusból táplálkozunk, belőle merítjük erőnket; a bűnbánat szentsége tanúsítja, hogy tudatában vagyunk gyarló emberségünknek, Krisztus megváltó erejében bízva azonban merünk mindig újrakezdeni stb. Másodsorban, noha igaz, hogy az őskeresztény karban a liturgia és az élet alig szétválasztható kapcsolatban álltak egymással (vacsora - eucharisztikus vacsora stb.), a világi élet „istendicsérete” mellett azonban akkor is volt kifejezetten egyházi liturgia - amint ezt Schillebeeckx is hangsúlyozza. Bizonyos értelemben tehát mégiscsak van különbség a profán-világi és a vallási között, bár a kereszténységben e két pólus teljes egészében összetartozik, és egymásból él. - A szeretet és a világért való munka ui. szükséges, de e munka Krisztus által válik isteni értékűvé. A lót kérdéseire, megoldatlanságaira Jézus adott választ, ® a keresztény élet öröme éppen a megválaszolt, megoldott lét birtoklása. Ebből viszont ismét az következik, hogy a liturgia, annak formái hozzátartoznak a kereszténységhez: az embernek ui. természetéből fakadóan ki kell fejeznie örömét, hálát kell adnia annak, akinek azt köszönheti. A boldog embernek csakúgy, mint a keresztény liturgiának lényegéhez tartozik a hálaadás. - Ugyanilyen értelemben írja szent Tamás, hogy „az özvegyek és árvák meglátogatása már önmagában is kultusz, Isten nevének dicsőítése; de éppen ez a tény (hogy egész életünk istenivé magasztosul Jézus által) kelti fel a kifejezett dicséret, a keresztény ,euoharisiztia’ (hálaadás) szüségét” [7]. Ezért a keresztény élet és a keresztény liturgia szükségképp összetartoznak. Nem alternatívák, hanem kiegészítő tényezők. 2. A teológiai szemponton túl lényegileg félreérti a problémát az, aki - mivel azt tapasztalja, hogy a jelenlegi liturgikus formák nem felelnek meg a mai embernek - levonja az általános következtetést, hogy a liturgia kora lejárt. - Egy bizonyos típusú liturgia kora kétségtelenül lejárt, de nem a liturgiáé. Ez utóbbit csakis akkor állíthatnánk, ha az ember teljesen érzéketlenné vált volna a formák és szimbólumok, különösen pedig a közösségi formák és szimbólumok iránt. Függetlenül attól, hogy egy ilyen „érzéketlenség” elembertelenedósre mutatna, a valóságban ilyenről nincs, is szó. - Igaz, hogy a művészetek - irodalom, festészet, építészet vagy zene - a forrongás állapotát élik, - új formák, új jelek vannak kialakulóban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a ma embere érzéketlen a formák, szimbólumok iránt, csupán azt, hogy új, neki jobban megfelelő formák után kutat. - Igaz az is, hogy a - római liturgiához hasonlóan szigorúan körülírt - merev társadalmi formák, etikett-szabályok a mai ember számára gyakran nevetségesek vagy bosszantóak, mindazonáltal a közösségi cselekményeknek ma is általában meghatározott ,,rítusuk" van. Nemcsak a hivatalos politikai tárgyalásoknak vagy épp az olimpiai játékoknak és sporttalálkozóknak, de szűkkörű baráti összejöveteleknek, nagyobb találkozóknak vagy családi ünnepeknek egyaránt. Fiataloknak, tizenéveseknek épp úgy megvan a maguk „rituáléja”, mint a közép- vagy idős korosztálynak. Kétségtelen az is, hogy e mai formák sokkal közvetlenebbek és rugalmasabbak, mint a néhány évtizeddel vagy évszázaddal ezelőttiek, de létező formák és jelek, amelyekben a közösség kifejezi önmagát. - A szociológia és a társadalomlélektan mindezek alapján - néhány szélsőséges félre- magyarázóval szemben - rámutat arra, hogy „a liturgiának egészen új kilátásai vannak a hetvenes években” [8]. Ugyanerre az eredményre vezetett többek között Η. B. Meyer és I. Morei innsbrucki liturgia és szociológia professzoroknak felmérése, amelynek alapján megállapítják, hogy ,yaz ember alapvetően kultusz-igényes, és az is marad” [9]. - Erre utalnak továbbá mindazok a megmozdulások is (a hippiktől kezdve a pszichodelizmus „liturgiájáig”), amelyek szenvedélyesen keresik a szentet, a misztikumot, s ennek közösségi kifejezési formáit. Ugyancsak a liturgia időszerű238
