Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Jel vagy rejt-jel?
io. - 17. Lumen Gentium 33. Apostolicam actuositatem 1. - 18. Apostolicam actuositatem 3. - 19. Lumen Gentium 36. Apostolicam actuositatem 7. Lelkipásztort rendelkezés az Egyházról a mai világban: „Gaudium et spes” 43. Határozat a papi szolgálatról és életről: „Presbyterorum ordinis” 9. — 20. Lumen Gentium 33. Apostolicam actuositatem 17. stb. - 21. Apostolicam actuositatem 9. - 22. Lumen Gentium 35. Apostolicam actuositatem 1, 17. - 23. Apostolicam actuositatem 24. Lumen Gentium 33. Rendelkezés a szent liturgiáról: „Sacrosanctum Concilium” 79. - 24. Y. Congar: Der Laie (Stuttgart, 1957) 356-359. o. - 25. A CIC can. 1342. § 2. tilalmát a gyakorlat meghaladta, az az igényekkel s a II. Vatikáni zsinat szellemével is szemben áll és revízióra szorul. D. Caatagna: Soll der Laie heute predigen? in: Concilium 1963/3. 194-196. 0. - 26. Ad gentes 41. - 27. Apostolicam actuositatem 10. - 28. Apostolicam actuositatem 10. - 29. Lumen Gentium 37. - 30. Ugyanez a kérdés érződik ki Horváth László írásából (J. Vigilia l 91lli)· — 31· Ad Gentes 30. Határozat a püspökök pásztori tisztségéről az Egyházban: „Christus Dominus” 27. — 32. W. Schöpping: Die Laien- und Pastoralräte in den deutschen Diözesen, in: Der Seelsorger 1969. jan. 33-40. o. - 33. Apostolicam actuositatem 32. - 34. Apostolicam actuositatem 28-32; Ad gentes 41. Gaudium et spes 62. stb. — Apostolicam actuositatem 25. Tomka Ferenc JEL VAGY REJT-JEL? Az egyházi formák jelene és jövője ,,A kereszténység - írja B. Shaw - a világ szemében nem jelent egyebet, mint nyilvános színjátékot, amely más színjátékok mentségéül szolgál” [1]. A mai világnak pedig mintha elege lenne a színjátékokból, különösen ha formájuk, stílusuk is idejétmúlt. Az Egyház, mindenekelőtt pedig a liturgia szimbólum- és formavilágának kríziséről nagyon sok szó esik, különösen a II. Vatikánum óta. Ismeretes, hogy a Zsinati Előkészítő Bizottsághoz befutott javaslatok egynegyede liturgikus gondolatokkal, újításokkal foglalkozott. A megújulás pozitív szándéka és iránya mellett azonban kétségtelenül nemegyszer találkozhattunk szélsőséges túlzásokkal is. Az utóbbi évek teológiai irodalmában előfordult pl. olyan állítás is, amely - a szinte számtalan sikertelen újítási kísérletre hivatkozva - igazoltnak látta, hogy a mai kor, a mai ember érzéketlen a liturgia, a jelképek és formák iránt, s ezért fölösleges is foglalkozni ezekkel a kérdésekkel (lásd az ún. „radikális teológia” állítását). Bár egyfelől ilyen kijelentéseket hallunk, másfelől viszont ismerjük az Egyház szavát, amely szerint „a liturgia kiváló módon szent cselekmény, amelynek hatékonyságát az Egyháznak semmi más cselekedete rangban és mértékben nem éri el” (Lit. Const. 7). Érthető ezért, ha feltámad bennünk az igény, hogy alaposabban szembenézzünk a kérdéssel. A mai helyzet gyökerei A pogány vallások két lényegileg elkülönült részre osztották a világot: egy szakrálisvallási, és egy profán-világi részre. A kereszténység, sőt korábban már az Ószövetség elutasította ezt a szétválasztást. Hiszen Isten az egész világot jónak teremtette (Gén.-Ószövetség), majd Krisztus az egész világot megváltotta, s felemelte a kegyelmi „megszentelt” rendbe (Újszövetség). Így az Ószövetség, később pedig a kereszténység elsőként szekularizálta a világot. - A gyakorlat azonban a konstantimi kortól kezdődően mégis átvette e pogány gyökerekből táplálkozó szemléletet. Ettől kezdve a liturgiát és a vallási élettel összefüggő 'egyéb cselekményeket, tárgyakat, személyeket stb. tartották szakrálisnak, szentnek, vallásilag értékesnek, s ezekkel szembeállították a profán-világi dolgokat. Azóta az átlagos keresztény felfogásra, a 235
