Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Aszódi László: Világiak az Egyházban
lógiailag közelebb kerül iaz áldozati cselekmény, ha egyes szövegrészeket világiak olvasnak fel a közös imákon túl is, vagy ha azok, akik áldozni akarnak a konszekrá- latlan ostyát a szentmise kezdete előtt maguk helyezik egy előkészített tartóból az ugyancsak külön asztalkán levő paténára. A paténa oltárhoz vitele a felajánlás előtt mindenki számára kézzel foghatóbbá teszi az áldozatot. Ügy érezzük, hogy nagy kihasználatlan értékek vannak a - megfelelő indok alapján engedélyezhető - otthoni környezetben vagy kisebb közösséggel bemutatott szentmiseáldozat liturgiájában is. Példáinkkal igyekeztünk a jelenlegi gyakorlat és jog talaján maradni, de talán nem haszontalan érinteni a világiak által végzett gyóntatást sem (persze az oldó hatalom híján), amit Aquinói szent Tamás annyira támogatott, vagy a világiak bérmáló tevékenysége körüli vitákat [24]. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez utóbbiaknak inkább történelmi jelentőségét érezzük abban, hogy tanúskodnak a világiaknak az Egyház szentségi életében való részvételéről. Ezek a formák a mai társadalmi és pasztorális gyakorlatban nagyon idegenül hatnak. A világiak elvben nagyon sokféleképpen vehetnek részt az igehirdetésben. A rendszeres hitoktatástól az elsőáldozási, bérmálási, házassági előkészítésig, a templomi prédikációtól [25] a szemináriumi és főiskolai oktatásig minden részterületet felsorolhatnánk. Külföldi tapasztalatok szerint a világiak által tartott szentbeszédek újonan bevezetett gyakorlata nagyon pozitív hatással jár. Figyelemre méltó kísérlet a dialógus formában tartott szentbeszéd, melynek legalább egyik résztvevője világi. A világiak egyházi tanítóintézményekben, vagy éppen a papképzés területén való oktatói munkája pedig egyszerűen szakértelmükből adódó szükséglet, amit a II. Vatikáni zsinat külön is értékel ebben az összefüggésben [26]. Az egyházkormányzatban a világiak számára két lényegesen eltérő munkaterület adódik. „Szakértelmükkel hatékonnyá teszik az egyházi javak kezelését” [27], élethivatásszerűen, képzettségüknek megfelelően tanácsadóként vagy szakmai irányítóként részt vehetnek az Egyház szervezeti, szervezési és pénzügyeinek kezelésében, az egyházi isajtó munkájában stb. A zsinat felhívja a figyelmet ezeknek a munkáknak a fontosságára és ezeknek a világiaknak erkölcsi és anyagi megbecsülésére [28]. A másik feladat nem kapcsolódik egyes emberek szakértelméhez, hanem Krisztus misztikus testének egységéből következik. „A világiak tevékenysége az egyházi közösségekben olyan szükséges, hogy a pásztorok apostoli munkája enélkül legtöbbször nem válhat teljesen hatékonnyá” [27]. „A világiaknak meg kell szokniuk, hogy az egyházközségben a papokkal a legszorosabb egységben dolgozzanak”, hogy szemük előtt tartsák az egész püspökség, az egész ország, sőt a világ ügyeit is [28]. A világiaknak mindezeken a területeken alkotó módon, saját véleményük és meggyőződésük szerint kell együttműködni a hierarchiával, amelynek viszont fejlesztenie kell a világiak felelősségérzetét, és figyelembe kell vennie a világiak tanácsát [29]. Kérdőjelek A világiak szerepével kapcsolatban már csak két dolgot kell tisztáznunk. Hol vannak azok a világiak, akik részt vállalnak ebből az óriási küldetésből [30], és hol vannak azok a gyakorlati keretek, ahol a vázolt elvi lehetőségek, ajánlások és felhívások konkrét formát ölthetnek? A válasz egyúttal rámutat arra is, hogy mi az első tennivaló, ha komolyan vesszük a zsinat tanítását a világiakról. Ahhoz, hogy la világiak valóban a jelenleginél tevékenyebben részt vehessenek az Egyház szentségi, igehirdetési és szervezeti életében, mind egyházközségi, mind egyházmegyei, mind országos szinten szükség van olyan funkcióra és olyan grémiumokra,, ahol a világiak kimondhatják véleményüket, s ahol az valóban hatással is lehet az egyházi közösség életére [31]. Ahogy nagyon sok világi részt vesz az egy233
