Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Cselényi István Gábor: Krisztus csodáinak háttere
Krisztus erőforrása Lehet, hogy hasoló eseteket produkált már a történelem, mint amilyeneket az evangélium felsorakoztat (lelki alapon történő jóllakatás, gyógyítás, halottélesztés, távol- bahatás), ha nem is olyan tömegben és sorozatban, mint Krisztus. Ezek a csodák mégis csodák maradnak. A hasonlóság mellett ugyanis mérhetetlen különbséget mutatnak minden másfajta hatásátviteli móddal szemben. A hallatlan könnyedség szembetűnő számunkra, mellyel Krisztus csodáit teszi. Egyetlen gondolatvillanással gyógyít, tesz jeleket. Látható koncentrációra nincs szüksége. Nemcsak úgy beszél, de úgy is tesz jeleket, mint „akinek hatalma van”. „Erő árad ki belőle”, így jellemzik. Hozzá foghatót még nem láttak. Ellenségei is megmagyarázhatatlanak tartják erejét, de azzal vádolják, hogy ördögi ereje van (Mt 9, 39). Azoknak van azonban igazuk, akik pl. a béna gyógyulása láttán Istent, az Atyát „dicsérték, amiért ekkora hatalmat adott Jézusnak” (Mt 9, 8).Maga Krisztus ugyanis így imádkozik Lázár életrekelfcése után: „Hálát adok neked, Atyám, hogy meghallgattál .. . mint mindenkor” (Jn 11, 41-42). - Ezzel tárja fel, hogy ereje nem lelki megrázkódtatásból, nem köldöknézésből vagy különleges összpontosításból származik, hanem egyszerűen abból a tényből - s ennek nyomán abból a tudatból -, hogy ö a Fiú! Nyíltan fogalmazva: Krisztus ereje tehát abból származik, hogy állandó dialógusban él az Atyával, léte maga ez a dialógus. („A Fiú önmagától semmit nem tehet, csak azt teheti, amit az Atyánál lát...” [Jn 5, 19]. Az Atyával való szüntelen egység és ennek az egységnek tudata az a lelki erőforrás benne, mely tisztán emberileg nézve csodái véghezvitelére képessé tette. A csoda Krisztus számára természetes volt. S épp az a ,,csoda" bennük a mi számunkra is - ha ki akarnánk élezni a kérdést -, hogy nem különböző manipulálásokkal csiholja ki magából ezt a természetes könnyedséget, hanem egyszerűen birtokolja. A rendkívüli hatásokkal tehát az egészen rendkívüli ontológiai és tudati tény arányos, nem pedig rendkívüli módszerek.) Hogy aztán ez az erővel telítettség első perctől megvolt-e Krisztusban, nem tudjuk. Elképzelhető az is, hogy Krisztus „erőátvivő” képessége is lépésenként fejlődött ki. Maga a szentírás is állítja, hogy Jézus fejlődött tudásban (Lk 2, 52). Előrehaladhatott e téren is. Későbbi életéből tudjuk, mennyire élte a természet és az ember összhangját, s hogy mennyire nyitott könyv volt előtte az ember belső világa. Ezek a vonások mind hivatástudatának kísérő színei, s ezek mind fejlődhettek, gyűlhettek fel Krisztusban rejtett élete idején. Még azt is megengedhetjük, hogy mint távolabbi erőtér, ott volt Krisztus mögött a zsidóság izzó messiásvágya, emögött viszont az egész emberiség, sőt az egész teremtés minden felemelkedési vágya, melyet Krisztus parabola-tükörként fogékonyan egybegyűjtött. - Mire aztán nyilvános működése megkezdésekor kiállt a zsinagóga közepére, valóban alkalmazhatta magára az izaiási sort: „a vakok látnak, a sánták járnak...”. Ereje megvolt arra, hogy mindezt megtegye. i , I Krisztus csodáinak teológiai tartalma Valahol itt van az a pont, ameddig nézetünk szerint a történetkritika kutatása - a nemhívők Jézus-kutatása - eljuthat. - Krisztus tett csodákat, ezekben lelki energiát alakított át erőhatássá, s erőforrása, Fiú-tudata (hivatástudata, messiási öntudata) volt. - Hogy aztán Jézus ténylegesen a FIÜ volt, hogy ISTEN volt, az már hit kérdése. Amint sok kortársa sem fogadta el Isten fiának, bár látta tetteit, úgy a mai ember előtt is nyitva marad a lehetőség, hogy elfogadja-e Jézust annak, aminek vallotta magát. 19
