Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencze Anzelm - Söveges Dávid: Én és te
Én—és—Te, Én—és—Valami Az Én—és-Te kapcsolatot az egész lényével mondja ki az ember, az Én-és-Valamit sohasem. Ezért az első a lényegesebb, ez határozza meg az embert, ez teszi emberré. Az Én-és-Valami kapcsolat egy-egy részét átveszik a gépek: a kibernetikus számológépek, a programozott gépsorok. De sohasem az Én—és—Te viszonyt. Az embernek lényege az Én-és—Te viszony. Sokkal inkább, mint a régi meghatározás: az ember eszes állat (Arisztotelész). Az ember nem kentaur: felül ember, alul állat. Nemcsak az értelem különbözteti meg az állatoktól. Az embernek még az éhsége is emberi - mondja Buber. Az egész ember emberi, nemcsak az értelme. Az Én—és-Te viszonyt élő ember sohasem individualista, magányos, de sohasem kollektivista, tömegember. A kollektivum az Én-és-Valakik viszony, az individualista pedig az én kiszakítása az Én-és-Valami viszonyból. Az Én-és-Te és az Én-és-Valami világok között nagy különbségek vannak: Az Én-és-Te viszony személyes. A személy mindig titok, csak az lát bele, akinek megnyitja magát. A személy szabad. Itt nincs igazában okság, s azért itt nincs rendszer, szisztéma sem. A valami, a tárgyi világ ezzel szemben nyitott, kiszolgáltatott az embernek. Az ember megismeri, akarja, birtokolja, felhasználja. A személyt nem szabad „valami”-ként kezelni. A Te-ről ugyan mindent tudok, de csak összefoglalóan, „in globo”. Ha felbontom, elemzem, részleteket vizsgálok benne, hogy milyen például a kedvesem haja, szokásai, jelleme stb., akkor már „valami” lett belőle! A valamit ismerjük, a Te-t szemléljük. A magyar igeragozás jól tesz különbséget: „látom a fát”, de: „látlak téged”, és nem „Látom a Te”-t. A Te-t nem lehet vizsgálni, keresni, mint egy tárgyat, csak találkozni lehet vele. Ez a találkozás mindig most történik, jelen időben. A valamivel kiaposölathan van a múlt is. A Te azért is titokzatos, azért is szükséges, hogy megnyíljon, mert az ember test és lélek. Az ember „természetes misztérium”, - azaz a látható, tapasztalható külső mögötti „jelben” jelen van egy láthatatlan szellemi tartalom·, melyet a külső jel jelez, mutat. Ha megbocsátásképpen a kezemet nyújtom barátomnak, akkor kézfogásunkban nemcsak a két organizmushoz tartozó felhámsejtek érintkeznek, hanem a testi, fizikai érintés jele annak, hogy megbocsátok, hogy létrejön egy szellemi, Én -és-Te kapcsolat. Az Én—és—Te kapcsolat jellemzői: a hit és szeretet, a szó Ezt a kapcsolatot nem racionális megismerés jellemzi, hanem a hit. Továbbá: a Te megnyitja magát felém (és én magam feléje), átadja magát, tehát szeret. A szeretet az, ami ezt a nyitást létrehozza, s egyúttal szeretet maga ez az önátadás. Ennek eszköze, hordozója a Szó, - a legtágabb értelemben véve. Ezt a megnyílást, amely szere- tetből fakad, a másik személy hittel fogadja. Hiszek neki , egy személynek és csak jóval utána következik, hogy hiszem ezt vagy azt, amit mond, amit kinyilatkoztat, de ezt is csak általa, miatta. Ez a hit bizalom is: nem csap be, erről meg vagyok győződve, anélkül, hogy erre racionális, tárgyi bizonyítékaim lennének. Mert a hitet részemről is kíséri a szeretet, a kettő együtt, egységben létezik. Az eszköz, mely kinyilvánítja a hitet és szeretetet: a szó. Az állatot is (hívóim, szólítom, iaz embert azonban megszólítom, ő válaszol, s dialógus alakul ki köztünk. Ez a fajta szó igazi, őszinte, személyes kapcsolat, nem üres fecsegés. Az igazmondás, őszinteség elsőrendű 'személyes erény, nem valami mellékes, másodrendű. 220
