Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencze Anzelm - Söveges Dávid: Én és te
Ez ,a iszeretet nem érzelem, az érzelem kísérheti, de nem szükségképpi velejárója. Az érzelem mindig „birtokol”, bírni akar. A hit és szeretet mindig kölcsönös az Én- és-Te kapcsolatban: mindkét személyben, az Énében és a Te-iban is megvan. A Te formál engem Én-né, és Én a Te-t Te-vé. Az ember a Te-ben váltók Én-né. Ez a kapcsolat mindig szabad marad. Ami kötöttség van benne, az nem kényszerí- tett, hanem szabadon vállalt. Isten az örök Te Isten a nagy, örök, az egyetlen és igaz Te, azaz Személy. Ami« Pascal írja: „Istenem, nem a filozófusok istene, hanem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. . Amit tehát eddig mondtunk az Én—és-Te kapcsolatról, a személyről, az mind vonatkozik ide is. „Isten létét nem szabad harmadik személyben állítani: Isten van. Nem róla, hanem vele kell beszélni. Ez az ima. Istent mint vókativuszt nem kell bizonyítani, mint nominativuszt nem lehet bizonyítani” (Ebner). Az igazi kapcsolatnak ez a kifejezése: Istenem, Te .vagy! -, sőt, a „vagy” itt mát felesleges is. Ugyancsak Ebner mondja: „Istent nem lehet semmiféle érzelemben megélni, legyen bár az akármilyen szép, mély és mindent magába foglaló, és bármilyen szubtilis benne az egoizmus. Az ember viszonya Istenhez nem pszichológiai, - mint ahogy ezt azok a pszichológusok hiszik, akik nem hisznek Istenben, - az Istenben való hit személyes döntés, s nem az érzelem dolga”. Hitem felelet az ő hívására, megszólítására. „Isten minden embert egyszeriségében, név szerint hív életre, és meghív. Az ember nemcsak tárgya az Isten akaratának, hanem mint beszélő partner, élő személy áll vele szemben. Nem viselkedhet Istennel kapcsolatban semlegesen: fel van szólítva, és képes a válaszra. Felhívást kapott Isten teremtő szavával, és még inkább megbocsátó, megváltó szavával. Az ember meg is tudja érteni ezeket a szavakat, és tud rájuk válaszolni. Nem fizikai kényszerből, hanem erkölcsi kötelességből. A felelni-tudásból fakad a felelősség-tudás, minden erkölcsiség alapja”. (F. Böckle). Buber „Gottesfinsternis” című könyvében vitatkozik Sartre-ral. Sartre-nál az Isten a „Másik”, aki ellen teljes erővel küzd. De Isten nem a „Másik”, hanem a Te. És ha nála Isten hallgat, ez azért van, mert az ember nem hallgat rá. Az Isten, mint személy: titok. Nem felfogható. Azért lehetséges, hogy minden újabb találkozásnál másnak látjuk, ismerjük, és mindig mást mutat magából. Nem azt, amit a mi szegényes fantáziánk képzel róla. így valójában Isten nem okozhat csalódást. Ha „csalódtunk” benne, akkor saját isteni-képünkben, saját magunkban csalódtunk. Ezért „faragott képet ne csinálj magadnak”: ne legyen „fix” elképzelésed arról, akihez a (hit és szeretet fűz. Ez a „negatív teológia” alapelve is. Persze mindez áll viszont az emberi személyes kapcsolatra is. Szerelmedből ne csinálj elképzelt képet: Ilyennek kellene lennie! - És ha változik, ha meglepetést hoz, menj vele, ha szereted, a változásaiban is! Eimer szerint egy bebizonyított isten nem lenne más, minit az emberi értelemtől Legyőzött, megkötözött isten. Tud-e imádkozni a metafizikus a maga metafizikájában bebizonyított istenhez? Istenszeretet és emberszeretet Az Istenihez fűző Én-és-Te kapcsolat azonban szorosan összefügg az emberi Én—és-Te kapcsolatokkal. Aki emberi kapcsolatokban szegény, az nehezebben találja meg ezt a kapcsolatot Istenhez is. Vele szentben is önző, elzárt. És fordítva is áll: az Istenhez fűző Én-és-Te kapcsolat folytatása ismét az emberi Én-ós-Te viszony. Az embereket az Istenben szeretjük igazán, és a személyes emberi szeretet könnyen elvezethet az is- tenszeretetre (V. ö. i Ján.). 221
