Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 1. szám - Cselényi István Gábor: Krisztus csodáinak háttere

ségeit a kísérő körülmények (irracionális szertartások, hamis tudatképzetek, „varázs- lóskodás”) miatt mindenestül lebecsülje. Pedig ezektől a körülményektől függetlenül is megmaradnak ezek az erőátviteli lehetőségek. Az intuitív, beleérző képesség a mo­dern ember számára is adva van. Bgy költő is beszélhet látomásokról, egy előadó művész is felvevő közegről és transzról, egy tudós is szólhat a jövőről. Mindennapi munkánk: a tervezés, alkotás, kutatás sokszor száraznak tűnő matematikája közben mindannyian látunk meg új összefüggéseket, s ezek által lendítjük előre a világot. Fenn sem akadunk ezeken, pedig ezekben a tényekben a sámánok, jövendőmondók ..titokzatos” jelenségeit ismételjük meg a modern élet feltételei között. Ezek ugyan­úgy tárgyiasítások, a szellem „kivetítődései”, s ugyanúgy a világ meghódításának eszközei, mint amazok. A világ humanizálása, átszellemesítése az a terület, ahol ezek a tények (a külső „burok” különbözősége és ellentmondásai ellenére) talál­koznak. Jó ezeket az összefüggéseket látnunk, amikor a Krisztus által felmutatott rend­kívüli jelek természetét vizsgáljuk. Jézus csodáit azok között a jelenségek között lehet és kell számon tartanunk, melyekben tudati energia „besűrűsödését” és, átvitelét lát­juk, s melyek a humanizálás kiugró esetei. Ezekben a jelenségekben talán az az energia szabadul fel, amely a tudatban, mint a fejlődés végpontján felgyűlt! De a „profán” élet tényei s a különlegesen érzékeny lelkek erőátviteli módjai mellett még szorosabb kapcsolatot mutatnak Krisztus csodái a kifejezetten vallásos tudatból táplálkozó különleges jelenségekkel: a próféták jövendő-mondásaival vagy a szentek csodáival. Ezek elemzésére most nem térünk ki, csupán jelezni szeretnénk, hogy az a messiásváró légkör, amelyben a zsidóság Krisztus korában élt [13], alkal­mas lehetett azoknak a leikéknek átizzítására, hitre hangolására, akik Krisztus cso­dáinak befogadói voltak. Amikor most ezeket az összefüggéseket feltárjuk, korántsem akarjuk Jézus Krisz­tust telepatikusnak vagy varázslónak kikiáltani. Ezt nem is tehetnénk, hiszen semmi­sem hiányzik jobban jelleméből, mint a vajákoskodás, az erőlködés, vagy a lelki­beteg belső szétesetísége. Mégis tisztán kell látnunk, hogy ha elfogadjuk Jézus valóságos ember voltát, abból az is következik, hogy csak az emberi természet testi-lelki mechanizmusával, legalább­is annak segítségével tud hatni ő maga is. Ereje szétárasztásában tehát felhasználhat olyan jelenségeket, melyek távolról más lelki energiaátviteli formákra emlékeztetnek. S ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a hagyományos apologetika a csodák s a természetes jelenségek közti szakadék kiélezésére épített. Pedig az egyetlen igazi apológia (a rahneri értelemben vett fundamentális teológia) [14] az a szintétikus szemlélet lehet, mely meglátja az összefüggéseket és belső kötéseket az immanens és a transzcendens (s így a mindennapos és a rendkívüli erőmegnyilvánulások) között is. Jól tudjuk, még a legtranszcendensebb ok is immanens okok láncolatán át hat [15]. Nyugodtan megadhatjuk tehát még a krisztusi csodák immanens leírását is, azzal még nem veszítenek természetfölötti jellegükből és céljukból, melyet abban a korban 'betöltötték (hogy ti. jelek legyenek Krisztus számára az Atya mellett). A döntő mozzanat a krisztusi csodák nem-ellentmondásosságának (konvenienciá- jának) belátásában az, hogy ami lehetséges többé-kevésbé különleges fokban, az lehetséges egészen rendkívüli fokban is — ha a rendkívüli hatással arányos rendkívüli erőforrást tudunk kimutatni. A kérdés tehát csak az marad, lehetett-e s ha igen, honnan volt Krisztusnak akkora ereje, amilyenről az evangélium képet ad? 18

Next

/
Thumbnails
Contents