Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - A "Speckpater" és az "Orientierung" - Hírek Rómából és a világegyház életéből
latban a? ifjúság majdnem minden nemzet körében elméletben negative döntött, de a valóságban igazán sehol sem fordult szembe azzal. A merőbén csak elméleti világnézet, vagyis a csak-tudatös világnézet még nem ad képességet a tetthez. A képesség mindig ösztönös, öntudatlan, amint ezt Klages (az idősebbik) már régen megállapította. Az elméleti világnézet: „ál-világnézet", azaz csak hamisítvány. Így a keresztény értékeket is igen könnyű meghamisítani, szado-mazochizmussal, ál-miszticizmussal, ressentiment-cal helyettesíteni. Érdekes, hogy sem a ressentiment értékamisításait (melyről Max Scheler oly finom elemzést nyújtott, hogy semmiféle világnézetlélektani vizsgálódásnak sem szabad egyszerűen elmennie mellette), sem a szado-mazochizmust dr. Varga ismertetett vizsgálódása nem vette figyelembe. Amit spirituális és különösképpen krisztusi életútnak nevez, félénknek és passzívnak jellemez, az inkább csak a miszticizmus ál-formáinak felel meg. Az ál-miszticizmus menekvés az élettől és tevékenységtől, lustaság és félelem vele szemben. Hogy azután hány keresztény emberből lesz valóban félénk, passzív, várakozó, az részben az egyéntől, részben a társadalmi és egyházi környezet minőségétől, jellegétől függ. Az egészségesen vallásos ember általában igen produktív egyéniség, aki hihetetlen erőt kap, és merít épp vallásosságából. A mondottak természetesen nem állnak ellentétben azzal az őszinte elismeréssel, amellyel a Dr. Varga beszámolójában található eredményeknek adózunk. Az ő jellemzése a „spiritua- lista” emberről igen tanulságos, mert bizonyos ál-vallásosságra ismerhetünk rá benne, vagy olykor a környezet által passzivitásba kényszeri- tett vallásosság képviselőjére. Bizonyos passzivitásra kényszerítő megfélemlítésben minden igazi vallásosság minden időben részesült, nem is feltétlenül a vallás elemzői részéről, hanem gyakorta épp azoktól, akik a vallásos táboron belülállók. Ezeket a sorokat azért adjuk közre, mert olyan területen való vizsgálódásokról szólnak, illetőleg adnak bizonyos kiegészítést, amelyek a teológiával határosak. Egyébként a téma alkalmas kiindulópont is lehet egy konkrét „párbeszéd” felvételére, illetőleg folytatására. Noszlopi László TEOLÓGIAI — LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK A zürichi jezsuiták (köztük a neves Mario von Galii, Ladislaus Boros és mások) által kiadott „Orientierung” 1971. április 15-i számában érdekes és számunkra is tanulságos „szerkesztőségi nyilatkozatot" olvashattunk. A lap Szerkesztősége — bár készséggel elismeri, hogy a „Speckpater” néven ismert premontrei szerzetesnek, Werenfried van Straaten-nek nagy érdemei vannak a karitatív munkában, hogy a rászorulók megsegítésének „karizmájával” ékeskedik, - csodálkozik azon, hogy az illető egyszersmind birtokolni véli a politikai éleslátásnak s az elfogulatlan ítéletalkotásnak „karizmáit” is. Nyilvánvalóan — írja a lap - a „Speckpater” sokak részéről oly bizalmat szokott meg, és élvez, mely karitatív munkálkodásának nyomán tisztelői szemében képes pótolni a megfelelő, helyes ismereteket és az érett ítéletalkotást is. Az utóbbi években ugyanis W. van Straaten nem csupán azt a tiszteletre méltó elhivatottságát tárja a világ elé, hogy segít -mások ínségén. Nem, hanem hivatottnak érzi magát arra is, hogy „értelmezze” mind a nyugati, mind pedig a keleti földteke eseményeit, vagy pellengérre állítsa épp a katolikus Egyházban jelentkező megújhodást - a szemében veszedelmes „modernista irányzatot”. Természetesen - mint mindenki más - ő is csak információkra támaszkodhat. Ha pedig ezek — alapos felülvizsgálat után — téveseknek, tor- zítottaknak bizonyulnak, akkor nem nyerhetnek pusztán személye általt hitelt sem a „modernista”, sem pedig a „keleti” vagy épp „kommunista” veszélyről elhangzó Kassandra-kiáltá- sai. Az „Orientierung” saját hasábjain szereplő konkrét eset miatt foglalkozott a „Speckpater” személyével, és nem ,ép egyértelmű működésével. Mindenesetre, -ha figyelemmel olvassuk a szerkesztőségi közleményt, azt is könnyen megállapíthatjuk, hogy az adott eset már túlmutat a politikai-világnézeti villongásoknak olykor gyermekdeden naiv, máskor pedig tájékozatlanságról tanúskodó fontoskodásán. A Speckpater nemcsak „fontoskodik”, hanem diszkreditálja egyházának ügyét, ha úgy tetszik, „szent és életfontosságú” ügyeit. Ezért is foglalkozunk vele - -bár jelentőségének megfelelő rövidséggel csupán - e rovat hasábjain. Amint ugyanis W. van Straaten nem átallotta, hogy annak idején megbélyegzőén nyilatkozzék az Egyház jövőjéért munkálkodó XXIII. János pápáról, az ő mindenki felé kitárulkozó nyí 1 tszívűségéről, ugyanúgy nyilatkozik ma is vésztjóslóan és a bizalmatlanság légkörét szítva azokról, akik az ökumenikus szolgálat szellemében — gyakran nehéz helyzetekben — akarnak munkálkodni a keresztény testvérek közeledésének előmozdításán. S ha kell — a Speckpater dialektikája igen rugalmas — ma épp XXIII. János pápa „emlékét” védelmezi, mégpedig úgy, hogy beárnyékol a gyanú és vádaskodás felhőivel egy ma élő keresztény egyházfőt. A Speckpater legújabb megnyilatkozásait ugyanis épp az Orien197
