Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - FÓRUM - Két hozzászólás a "Szentségek vagy mágikus ceremóniák?" c. cikkhez (Teológia, 1970 1. sz.)
fensőibbségnek, az uralkodni akarásnak még látszatát is elkerülve” (Arrupe, TEOLÓGIA 1971/1.). Megújuló életünk nem engedhet az eddigi nívóból. Sokan emlékszünk a Szent Vagy Uram- énektárral kapcsolatos nagy harcokra. A csatát megnyertük, igen sok országot megelőztünk, megvalósítottuk a harmincas években azt, amit a hatvanas évek zsinata szorgalmazott... Mi történt akkor? - A püspöki kar kiállt, és papokkal, kántorokkal szemben megvédte, elfogadtatta a világi szakértők munkáját. A hitoktatás nem „mini-teológusok” képzése, hanem az életre, a mindennapi életre való nevelés. A keresztény ember mindenhol otthonos, szeret dolgozni, minden érdekli pusztán természetes adottságainál fogva is, - de még inkább keresi, kutatja, és meg is találja mindenütt és mindenben az Istent! Ehhez természetesen szükség van sok művészeti s a tudomány minden ágából való ismeretre is. A hittankönyvek - befejezettségük mellett — maradjanak nyitva: támadjon igény a további önképzésre! Legyen ez a könyv természetfeletti „étvágygerjesztő”! Sok minden elhangzott most a Szent István- évvel kapcsolatban. — Milyen jó lenne a magyar kereszténység kialakulásáról is könyvet adni fiataljaink kezébe! Darvas József rádióbeszéde és VI. Pál pápa levele mily szépen „beindíthatná” a munkát. Részei: A. I. István (kerüljük a „szent” szót addig, míg meg nem magyaráztuk) mit remélt a kereszténységtől, miért szakított a múlttal? B. Mit hozott a kereszténység az anyagi és szellemi kultúrában? C. Mi az, amit Darvas József „lépcsőnek", ma is „élő és haladó haladó hagyománynak" nevez, mely alkotmányunknak ma is alkotó eleme? A TEOLÓGIA tájékoztathatna a munka állásáról. Sokan tisztelettel, szeretettel adnánk hozzá a nagyok munkájához kicsiny tapasztalatunkat, meglátásainkat... Váci Katechetikai Bizottság Akik az egyházi esküvő mellett voltak, azok hivatkoztak a templomi fényre, pompára, orgonaszóra, a régi szokásokhoz ragaszkodó anyóssal való jó viszonyra. Valakinek viszont határozottan az volt a véleménye, hogy a mai világban semmi értelme ennek, üres formaság az egész, és fölösleges az egyházi statisztikát javítani. Másvalaki megjegyezte, hogy nem kell ebből akkora problémát csinálni, nem olyan nagy fáradtság az egész, és ártani biztosan nem fog. Végül is a legtöbben hajlottak az egyházi esküvő felé, de nem meggyőződésből, hanem 184 A közel egy éve megjelent „Szentségek vagy mágikus ceremóniák?” dm azonnal felkeltette érdeklődésemet, s bár elég sokat gondolkoztam a szerző mondanivalóján, az érdekes téma lassan tovatűnt. Az elmúlt napokban azonban egy váratlan beszélgetés nyomán felébredtek bennem az ilyen irányú tapasztalatok. A szóban forgó beszélgetés egy házibulin játszódott le, melyet gimnazisták és egyetemisták vettünk részt. Az egyik lány a közeljövőben férjhez megy, s ezzel kapcsolatban szóba került a templomi esküvő is. Van-e értelme? KÉT HOZZÁSZÓLÁS A „SZENTSÉGEK VAGY MÁGIKUS CEREMÓNIÁK”? című íráshoz (TEOLÓGIA 1970.1.) giai felkészültség. Kell hozzá a gyakorló világi pedagógus, szülő, a fiatalok (fiúk és lányok) meglátása is. Legalábbis hasznos, ha nem szükséges is elengedhetetlenül. Bizonyára sokan akadnának, akik gondolataikat, gondjaikat, a családban kipróbált ötleteiket szívesért közölnék az illetékesekkel. Nem lenne-e jó tehát az erre alkalmas világiakat is felkérni - ha maguktól nem jelentkeznének - az új hittankönyvek bírálatáral így valóban nyitva lenne a lehetőség mindenki közreműködésére ! Vajon a most megjelenő könyvek hány évre szólnak? A Váci Bizottság véleménye, hogy a szűkkörű munkaközösség és csupán teológusokból álló bíráló bizottság által kiadott könyvtől - nem alaptalan a félelmünk. Ha egy igazán, minden szempontból Ü], eredeti, tőrőlmetszett „hittankönyvet" akarunk, mely végeredményben nem tankönyv, akkor szükségünk lesz új meglátásokra, új módszerekre, új gondolkodásra. Nélkülözni akarjuk az „amatőr”-nek, a „dilettáns”-nak, de a „kleri- kális”-nak is a látszatát! Ha bele merünk fogni egy eredeti alkotásba, akkor annak sajátosan magyar nak kell lennie, természetesen elkerülve mindenféle „zász- lólengetést” és nagy szavak pufogtatását. Magyarnak kell lennie annyiban, hogy: i. beállítottsága gyökerezzék ezeréves népi és keresztény - vagy keresztény és népi kultúránkban. 2. az anyaggyűjtésben, az összeállításban vegyenek minél többen részt. 3. Mai emberek szóljanak mai nyelven a mai fiatalsághoz! De azért magyarul! A közreműködésre elsősorban azokat kell felkérnünk, akik szivükön viselik megújuló kereszténységünk ügyét, és szívesek voltak hozzászólni az eddigi eredményekhez. Pl.: Bálint Sándort, Domokos Pál Pétert stb. Legyen szabad megemlítenünk dr. Dávid Katalint, aki oly sokat dolgozik művészettörténeti munkakörében .... iés még más igen sokakat. . . A papság feladata ugyan, hogy őrizze a hit tisztaságát, a hagyomány érintetlenségét, de „a
