Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Rosta Ferenc - Koroncz László: Az év 25-32. vasárnapjaira és Mindenszentek ünnepére

32. vasárnap (2 Tesz 2,16—3,5; Lk 20,27—38).

Isten hűsége: az örök élet

Isten hűségét bizonyítani nem könnyű feladat. Földi életünk ide vágó pozitív példái mellett felsorakoztathatunk legalább ugyanannyi negatív jellegűt , is. Szent Pál megállapítja ugyan a mai leckében: „Hűséges az Ür és megerősít titeket” (2 Tesz 3,3), de az olvasmány megkínzott vértanúi, meg az evangéliumi elbeszélés hétszer özvegyülő asszonya is éppen az ellenkezőjére lehetne bizonyítók. Mintha Isten vad és vak hatalmak áldozatául dobná oda az embert. Ezekben az ellentétekben azonban az az igazság kerül erősebb megvilágításba, hogy csak a hitnek az örök élet végtelenjébe világító reflektor-fényében lehet igazán és megnyugtatóan szemlélni Isten hűségét.

Lehet, hogy mennyei Atyánkkal szemben - akár csak korunk gyermekei szülőikkel szemben - a túlzott igényesség hibájába esünk: a küzdelem és gond nélküli, a baj és szenvedés nélküli élet biztosításában szeretnénk látni Isten hűségét. Isten azonban ezt nem ígérte, és nem is adja. Meg kell elégednünk azzal, amiről a mai leckében szent Pál biztosít: „Isten, a mi Atyánk, kegyelmével örök vigasztalást és jó reménységet ajándékoz nekünk” (2 Tesz 2,15). S mivel ezt sokszor kevésnek és távolinak találjuk, elengedjük Isten kezét, „emberünk” után nézünk, reményünket csakis belé helyezzük.

Pedig szerencsétlen, „aki emberekben bízik, és halandókra támaszkodik, és eltávozik szíve az Úrtól” (Jer 17,5-6). Mert igaz, hogy földi látóhatárunkon belül „emberünket” találjuk meg elsősorban; viszont már baj, ha ez annyit is jelent, hogy kizárólag halandóra bízzuk magunkat. Mégha nem találnánk is erkölcsi ellenvetéseket, nem ismernénk ellenpéldákat az emberi hűséggel szemben, - akkor is lehetetlen figyelmen kívül hagynunk azt a fizikai erőtlenséget, sőt képtelenséget, ami halandóságunkból származik. Ha valaki egész életében hűséges volt is hozzánk, mégis fájdalmas lesz „hűtlensége”, amelyre a halál kényszeríti. IV. Károly spanyol király mondta felesége ravatalánál: Csak egyszer bántott meg: amikor meghalt. Hűségesnek lenni annyi, mint soha el nem hagyni. Az emberi hűség esetében ez épp legmagasztosabb megnyilvánulásakor válik paradox ténnyé: akkor lesz valaki véglegesen hűtlenné hozzám, akkor hagy itt, amikor odaadja életét értem.

Tökéletesen hűséges csakis Isten lehet, mivel ő halhatatlan, és ő az örök élet Ura. „Az ő hűsége örökké megmarad” (Zsolt 116,2). Ehhez azonban az örök élet távlataiban kell gondolkoznunk. „Ha csak erre az életre reménykedünk Krisztusban, akkor mindenkinél szánalomra méltóbbakká leszünk” (1 Kor 15,19). - Az örök élet hitében viszont nem rendítik meg Isten hűségére alapozott hivő bizalmunkat sem sorscsapások, sem csalódások. A „fizikai képesség” mellett egyedül benne van meg az erkölcsi biztosíték is: a végtelen szeretet. „Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe” (1 Kpr 1,9), hiszen ő azért jött, hogy „aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,15).

182