Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Cselényi István Gábor: Krisztus csodáinak háttere
sok esetben nem is tagadható. Ugyanezt állította több ún. racionalista szentíráskutató a múlt század óta Krisztus csodáiról is [2]. Ezeket a kérdésfelvetéseket nem szabad hallatlanba vennünk. Le szeretnénk viszont szögezni, hogy amikor Krisztus csodáit vetjük vizsgálat alá, világért sem akarjuk ezekkel egy kategóriába sorolni a szentek életrajzában elbeszélt, sokszor valóban kétes hitelű csodákat. Annál kevésbé, mert ezekkel sokszor valóban csak mint szép- irodalmi munkákkal számolhatunk. Külön kell tehát választanunk az evangéliumi csodatörténeteket minden más „csodás elbeszél és”-tői, még a történetileg hiteles leírásoktól is. Habár, természetesen, az itt előadott megállapításokat amazokra is sok esetben kiterjeszthetnénk [3]. Szűkítsük tehát a kört az evangéliumi csodás történetekre. Ezekre vonatkozóan is meg kell jegyeznünk, számos olyan elem található bennük (bővítés, színezés, hagyományos műfajok alkalmazása), melyek sokszor szinte lehetetlenné teszik, hogy az eredeti történést ki tudnánk belőlük bontani. (Az ószövetségi, de az újszövetségi csodák szentírási problémáiról is több elemzést olvashattunk már a Vigilia s a Teológia hasábjain) [4]. Meg kell azonban mondanunk, hogy a krisztusi csodák tisztán irodalmi vagy szimbolikus értelmezését (a bultmanni mítosztalanítást) nem fogadhatjuk el. A Krisztustörténést nem utalhatjuk a mesék világába. Az evangéliumok történeti hitelességét bizonyítani lehet [5], s szemtanúk korában bizony nehezen képzelhető el mesék gyártása. Igaz, az evangéliumok nem életrajzi leírások s főként nem „tévéközvetítések”. Egyetlen csodatörténet sem adja tehát vissza az eredeti eseményt. Történeteik magva mégis hiteles. Legbeszédesebb bizonyítéka ennek, hogy még a Jézusról ellenszenvvel nyilatkozó Talmud is elismeri: Krisztus „nagy varázsló” volt [6], amit nyilván azért kénytelen írni, mert csodás jelenségek vették körül. Azt is ki kell emelnünk - ami a csoda-történetek belső hitelét adja hogy a krisztusi csodák szervesen épülnek bele a Krisztus-történet egészébe. Az evangélisták egyszerű, meggyőző szavakkal mondanak el olyan történeteket, melyeken még érződik a személyes élmény hatása. A Jézus-történet hitelességét tehát csodáinak történetiségével együtt kell tartanunk. Ezzel a ténnyel nézetünk szerint a nemhivő bibliakutatásnak ugyanúgy számolnia kell, mint amilyen határozottsággal kiáll ma már Jézus Krisztus történetisége mellett [7!. Az már más kérdés - s a dialógusnak épp itt kellene kezdődnie -, hogy ki milyen magyarázatot keres Krisztus csodáira, mivel tényüket nehezen lehet tagadni (amint számos szent csodájának tényét is). E tekintetben viszont Robert Graves munkássága lehet példamutató, aki műveiben fel sem tételezi, hogy Krisztus nem tett csodákat, hanem (pszichológiai) magyarázatot keres rájuk [8]. Mi sem állhatunk meg a ténymegállapításánál, hogy Krisztus tett csodákat. Meg kell kísérelnünk felkutatni azokat az összefüggéseket, amelyek közül Krisztus csodatettei kinőttek. Ügy érezzük, a legújabb teológiának e téren vannak mulasztásai. Vizsgálatunk lépései ezek lehetnek: Vázoljuk, hogy rajzolja meg a Szentírás a csodatevő Krisztus alakját. Keressük, hogyan írhatnánk le Jézus csodáit mai fogalmakkal, mi ezeknek az erőnyilvánulásoknak erőtere, s mi a belső tartalmuk és mondanivalójuk számunkra. * A csodák evangéliumi leírása Az evangéliumok nem egységesek Krisztus csodáinak leírásában. Az első három evangélista nagyjából ugyanazokat a csodákat írja le, kisebb-nagyobb eltérésekkel. Szent János ezek közül csak párat említ, de „saját” csoda-leírása nem sok van. 14
