Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Rosta Ferenc - Koroncz László: Az év 25-32. vasárnapjaira és Mindenszentek ünnepére
Ilyen irgalomért kiáltásra szükségünk van elsősorban az emberek irgalmatlansága miatt. A mai olvasmány írója a szegények, árvák, özvegyek és elnyomottak imájának meghallgatását ígéri: „Az Űr nem késlekedik, hanem igazságot szolgáltat az igazaknak” (Sir 35,2z). Az akkori szociális körülmények között az említett szerencsétlenek sorsa a teljes, védtelen kiszolgáltatottság volt: létbizonytalanság és küzdelem az éhhalállal. S ha az idők változtak is, sajnos az emberek 'hasonlóak maradtak. Cezaro- mániásoknak, szadistáknak, kleptomániásoknak s egyebeknek elkeresztelt „üldözőkkel”, avagy a hűtlen „cserbenhagyókkai” (2 Tim 4,16) szemben ma sincs biztosabb menedék, mint „az Úr irgalma, mely jóságos” (Zsolt 108,21), és a megbocsátó nagylelkűség, amelyre az Apostol int a szentleckében: „Ne rovassák fel nekik!” (2 Tim 4,16). Isten irgalmáért kell kiáltanunk saját irgalmatlanságunk, azaz bűneink miatt i«. A szeretet parancsát irgalmatlanságunk csaknem naponta sérti. Ezt helyrehozni nem lehet sem a kétszeres böjtöléssel, sem a tizedadással, sem holmi paragrafusvallásosság- gal (Lk 18,12). A bűnt csak alázattal lehet gyógyítani. Ez az egyetlen eszköz Isten Szivéhez: „Aki megalázkodik, azt dicsőségre emelik” (Lk 18,14). Ma, amikor olyan sokféle módon fenyeget ránkszakadással a felettünk lebegő Damokles-kard, minél gyakrabban kell imádkoznunk a vámos imáját: „Istenem, ir- galmazz nekem bűnösnek” (Lk 18,13). Ha nem várhatunk is üdvöt az Örök Bírótól érdemeinkre hivatkozva, - mint szt. Pál a mai leckében - mégsem kell megnémulnunk előtte. Egykor majd elmondhatjuk: Hűségemhez ha szó fért is, Uram, de mindennap alázattal kértem irgalmadat, s bizalommal kérem most is. K. L. 31. vasárnap (Bölcs 11,23 — 12,2; Lk 19,1—10) Isten üdvözítő akarata A Bölcsesség könyvéből vett néhány sor mesterien érzékelteti a hivő emiber világ- szemléletét. Csupa derű és napfény itt minden. Az Ószövetség e szavai tömören juttatták kifejezésre, hogy Isten mindent szeret, ami van, hisz minden az ö műve. Nyoma sincs az ókori kelet sötét miszticizmusának, mely az anyagi világot mindenestül rossznak, a Gonosz művének tartotta. A Biblia első lapjától az utolsóig azt tanítja, hogy minden az Isten műve, tehát jó. Az anyag is. Nem kerülnie kell az embernek, hanem birtokba vennie (1 Móz 1,28). Nem véletlen, hogy az emberiségnek az a része teremtette meg az anyagi világ rejtelmeit egyre inkább feltáró, modern természet- tudományt, mely évezredek óta a Bibliának ezt a pozitív világképét látja maga előtt: az európai ember. Kiegyensúlyozott ez a világkép. A teremtő Isten szereti minden művét. Azért teremtette, mert előre szerette: „Hiszen, ha gyűlöltél volna bármit is, meg sem teremtetted volna” - áll az olvasmányban. Ennek a szeretetnek ellenére azonban mérhetetlen marad az űr a Teremtő és a teremtménye között: „Az egész világ olyan előtted, mint porszem a mérlegen”, - „mint a földre hulló hajnali iharmatcsepp”, - amely nyomtalanul eltűnik, amikor rásüt a nap. Egyetlen lény képes csak kivonni magát Isten jóságának fényözönéből: az ember. A bűnös ember. Igaz, Isten mindent megtesz, hogy ez másképp legyen. Egyet azonban mégsem tesz meg: nem fosztja meg az embert szabadságától. Nem kényszeríti, nem rángatja a magaválasztotta árnyékból a fényözönbe. De keresi, hívogatja. Akármilyen furcsán hangzik: Isten még a bűnös embert is szereti. Szereti az édesapa szeretetével, kinek gondolata egyre csak hűtlenül elment fián jár. Várja haza180
