Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Rosta Ferenc - Koroncz László: Az év 25-32. vasárnapjaira és Mindenszentek ünnepére
Exegézis és kériigma Az év 25. vasárnapja (Ám 8,4—7; 1 Tim 2,1—8; Lk 16,1—13) A jövő biztosítása A példabeszéd külön irodalmi műfaj. Nem a részletek számítanak, hanem az egész történet világít meg egy gondolatot. Itt Jézus maga adja meg a kulcsot az értelmezéshez, amikor szembeállítja a „világ fiainak” és a „világosság fiainak” a viselkedését. Az anyagi javak önmagukban erkölcsileg semlegesek, felhasználhatók jóra vagy rosszra. A lelkűiéitől ifügg, hogy mire használjuk őket. Éppen ez a lelkűiét különbözteti meg egymástól a világ fiait és a világosság «fiait. Életűnk «hozzá van kötve a föld javaihoz. Belőlük szerezzük meg táplálékunkat, és rajtuk keresztül bontakoztatjuk ki szellemi képességeinket. A kultúra és a technika megvalósításával Isten teremtő gondolatát szolgáljuk. De mivel bennünk van az ösztönös önzés, jelentkezik a kísértés, hogy lefoglaljuk a javakat magunknak, és földi jövőnket mások rovására is biztosítsuk. Ámosz próféta már Kr. e. fcb. 8oo évvel megkülönböztette a kapzsi emberek három csoportját: a pénzimádókat, akik alig várták, hogy élmúljon a szombatnapi nyugalom, hogy újra kereskedhessenek. Az ilyen embernek nem marad ideje sem az Isten imádására, sem felebarátja szolgálatára. A másik csoport a csalók és sikkasztok, akik meghamisítják a mérleget, kihasználják embertársaik tudatlanságát, jóhiszeműségét. A harmadik csoport a kizsákmányolok és hajcsárok, akik visszaélnek mások szorult helyzetével, s emberfeletti szolgálatokat kívánnak tőlük, vagy „eladják nekik a gabona hulladékát is”. Hányszor előfordult a történelem folyamán, hogy a szegény csak két lehetőség között választhatott: éhezni vagy megvenni az ocsút, illetőleg óhibérért dolgozni. Itt látjuk, hogy a föld javai mennyire próbakövei az erkölcsi magatartásnak és egyúttal az üdvösségnek. Jézus azt világítja meg, hogy a világosság fiai a maguk nemében tanúsítsanak hasonló leleményességet és szívósságot az örök jövő megszerzésében. A föld javai nemcsak arra valók, hogy saját életünket fenntartsák, hanem arra is, hogy felhasználásukkal gyakoroljuk az igazságosságot, szeretetet, irgalmasságot. De amikor ezt emlegetjük, ki kell nőnünk a hagyományos fogalmakból. A szeretet és irgalmasság emlegétésénél elsősorban ne könyöradományra, alamizsnára gondoljunk, hiszen az legtöbbször megszégyeníti embertársunkat. Az igazságosságot és szeretetet gyakorolja mindenki, aki küzd az elnyomottak jogaiért, aki munkaalkalmat teremt, aki szaktudást közvetít, hogy az emberek jobban segíthessenek magúkon, de egyúttal az is, aki pénzével és munkájával «hozzájárul a betegség, tudatlanság és társadalmi ellentét leküzdéséhez. A hivő ember tudja, hogy ez a fáradozás nem hiábavaló. Nem itt várunk érte hálát és visszafizetést, hanem utánozni akarjuk Krisztust, aki azért jött, hogy az örök jövőt biztosítsa számunkra. Az önzetlenségre úgy adott példát, hogy „magát is váltságdíjul adta mindenkiért” (i Tim 2,6). Biztosított arról, hogy kárt vallhat a lelke annak is, aki az egész világ javait megszerzi; de egyben arról is, hogy saját személyére vonatkoztatja azt, amit embertársainkért teszünk. A világosság fiainak ebben a természetfölötti megvilágításáfoan kell látniuk a föld javait, saját kötelességüket és végső céljukat. Rosta Ferenc 175
