Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 3. szám - TÁVLATOK - Az egyházi jog megújítása, - avagy támadás a Zsinat szelleme ellen

serand bíborosok nyilatkozata. Szigorúan kritizálták a pápa döntését, amelynek értelmében a 80. évet elérő kardinálisok elvesztik pápaválasztói jogukat. Ottaviani bíboros hangsúlyozta, hogy ha a döntés megvalósul, akkor az „a magas egyházi hierarchia szokatlan és felületes módon történő mellőzése” lesz. - Amíg saját érdekeik úgy kívánják - jegyzi meg Steininger joggal, bár némi éllel - addig a Kúria képviselői kritika nélküli engedelmességet követelnek. Amint azonban saját érdekeiket érzik sértve, azonnal „jogaikat védik”, és ellenvéleményt nyilvánítanak. Pedig - a konkrét esetet tekintve - a bíborosok léte vagy pápaválasztói joga nem gyökerezik sem az isteni, sem pedig a természetjogban. Az ilyen és hasonló téren való változtatások eldöntése már valóban csak a törvényhozó bölcsességétől függ.

Az Egyház új „alaptörvénye”

Ilyen - néhány példval is illusztrált - múlt és nehézségek után érthető az a várakozás, amely- lyel az egész egyház a készülő új egyházi törvénykönyv elé néz. XXIII. ]ános pápa már 1959-ben, a Zsinat egybehívásával egyidöben bejelentette a Kódex reformját, majd 1963-ban kinevezte a revíziós bizottságot. A jelenlegi szentatya által megújított bizottság 1966-ban terjesztette elő első tervezetét, 1967-ben, majd 1969-ben a másodikat és harmadikat, de egyiket sem ismertették sem a rendes (1967), sem a rendkívüli püspöki szinoduson (1969). A negyedik, eddig utolsó fogalmazás 1970 májusjúliusában jött létre. Ez a tervezet lenne - a bizottság javaslata értelmében - az Egyház új törvényének alapja, ez kerül majd az 1971. őszi püspöki szinodus elé. (A teljes szöveget közli pl. a Herder Korrespondenz 1971/5, 239-49; II Regno l97i/IV. i.)

Az új alaptörvény-tervezet azonban máris több jogos kritikát kapott. Még a kuriális körökhöz közelálló „La Croix” sincs vele megelégedve: „Úgy tűnik - írja -, hogy a Zsinat friss Szele eltűnt ezekből a száraz és szükségképp szelektív mondatokból, amelyek végül is nem fogják elnyerni sem a teológusok, sem a kanonisták tetszését” (1971. IV. 9.). Nagy visszhangot keltett G. Albergio professzor kritikája, amely eredetileg a bolognai „Humanitas” c. folyóiratban jelent meg (1971/4), majd onnan vette át az „Orientierung” c. és egyéb más lap is. Albergio professzor egy teológusokból, egyház- és civil-jogászokból álló csoporttal együtt átvizsgálta a tervezetet, és összevetette azt a II. Vatikáni Zsinat határozataival. E felülvizsgálat után hangzott el a professzor felkiáltása: „Püsrökökl Mondjatok határozott nemet!” - Albe gio bírálatának főbb pontjai a következők:

I. A jelenlegi tervezet 95 alapszabályból, kánonból áll, s három részre bomlik. Az első és második rész az Egyházzal, mint Isten népével,

és az Egyház különböző küldetéseivel, ezzel kapcsolatban különösképp a hierarchiával foglalkozik; a harmadik rész azután az Egyház és az emberi társadalom kapcsolatával. Ügy tűnik tehát, hogy felöleli a II. Vatikánum két jelentős dokumentumának — az Egyház és az Egyház a mai világban rendelkezésnek - anyagát. Ugyanerre látszanak utalni a zsinati idézetek is. A valóságban azonban mindezek az idézetek csupán formai jellegűek, amelyeknek egyetlen céljuk, hogy megszépítsék a szöveget - mondja Albergio. Maga tervezet alapjaiban hagyja figyelmen kívül a Zsinat szellemét.

2. A II. Vatikáni Zsinat felfedezte, illetve újra visszaállította, és átélte Krisztus primátusát az egyházi szervezettel és a joggal szemben. Hogyan képzelhető el ezután egy olyan alaptörvény, amely nem maga Krisztus; mely nem szervesen őreá épít? E tervezetben a teológiát csak eszközzé degradálták ahhoz, hogy kötelező erejű jogi formulákat vezethessenek le belőle.

3. Az Egyház Isten népe: Krisztus életét élő közösség, amelyet a Lélek vezet. Az Egyház így teljes egészében misztérium. A Zsinat a pontos formulákkal körülírható meghatározásokkal szemben hangsúlyozta a misztérium-jelleget. Ezzel a témakörrel kezdődik az Egyházról szóló zsinati rendelkezés is (1.fejezet). Hogyan volna lehetséges jogszabályokba merevíteni a misztériumot? Nem véletlen ezért, hogy az alaptörvény egyetlen egyszer sem idéz az Egyházról szóló konstitúció első fejezetéből.

Természetesen nem akarjuk azt mondani - írja Albergio -, hogy az Egyháznak mem volna szüksége törvényekre, szabályokra, hiszen az Egyház tagjai nem angyalok, hanem emberek. De ha az Egyház lényegét akarjuk törvényekben rögzíteni, az végzetes ballépés lesz, és maga után vonja a „Lélek kiölésének” veszélyét. Csupán a jogpozitivizmus merészeli megtenni azt, hogy a megfoghatatlant, vagy az embert fölülmúló - isteni - dolgokat mereven kötelező jogi formákba önti, és ezáltal mintegy szentségi (tévedhetetlen, és ilyen voltában kegyelemközlő) jelleget tulajdonít emberek által alkotott szabályoknak.

4. Az időpont sem alkalmas arra, hogy most akarjuk kidolgozni az Egyház alaptörvényét. Ezzel kapcsolatban meg kell ismételnünk a már közhelyként ható megállapítást, hogy forrongó, átmeneti korban élünk. Ilyenkor lehetetlen hosszú időre szóló „alapszabályokat” lefektetni. A Zsinat az új formák és lehetőségek keresése felé nyitotta meg az utat, azzal a céllal, hogy az Egyház megtalálja helyét a mai világban, s ezáltal alkalmas legyen arra, hogy a mai világnak mai nyelven közvetítse az evangélium örömüzenetét. Ha valaha igaz volt, úgy a Zsinat óta különösen is igaz az állítás, hogy az Egyház úton van. Ezzel szemben mindenféle merev törvényrendszer már csírájában elfojtaná az útkeresést, a megújulást.

173