Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Nyíri Tamás: Az ember halála
az élet beteljesülésének tekinti: „Aki 75 éves, az lehetetlen hogy ne gondoljon olykor a halálra. Engem nem nyugtalanít ez a gondolat, mert szilárd meggyőződésem, hogy szellemünk elpusztíthatatlan valóság”. A romantikának központi témája, s igen nagy szerepet játszik Nietzsche gondolkodásában. A freudi halál-ösztön és a spengleri irracionális halálvágy a romantika utóhatása. Rilke egész költészetét átszövi a halál problémája. „Malte Laurids Brigge feljegyzései” című művében kifejti, hogy a szeretett ember halálakor saját halálunk realitását éljük át [5]. Jóval korábban Szent Ágoston így írt gyermekkori barátja elvesztésekor: „Szörnyű fájdalom, sötétsége borult a lelkemre. Minden, de minden a halálra emlékeztet. Otthonom gyötrelem lett nekem . . . Nagy talány lettem önmagámnak. Kérdeztem lelkemet, miért szomorú, miért búsít engem annyira, de nem tudott válaszolni” (Confessiones IV, 4). Rilke a nem-tulajdonképpeni haláltól - amely készületlenül éri az embert - megkülönbözteti a tulajdonképpeni halált: ebben önmagát valósítja meg az ember az elidegenült világban. Rilke gondolatai - Scheler közvetítésével - termékeny talajra hullottak Heidegger filozófiájában. Az „ittlét” (az ember tudatos léte) a halállal szemközt valósul meg. A halál nemcsak eljövendő, s egyszer pontot tesz életünkre, hanem az ittlét árnyékaként elválaszthatatlan létünktől. Leghűségesebb kísérőnk: már akkor kezdünk meghalni, amikor megszületünk. Az életben mindig jelenlévő halál váltja ki a szorongást: nem közvetlen veszély, hanem megsemmisülésünk tudata. A halál az egyetlen kikerülhetetlen az emberi életben. A halál színe előtt való lét az ember tulajdonképpeni létformája (életmódja, tevékenysége), mert ez nem léphető át, szemben a többi létezési formával. Ennek az életnek alapvető vonása a gondoskodás és a szervezés. Heidegger nem konkrét dologról, hanem magáról a létről való gondoskodást ért ezen. A halál heideggeri választása nem a létezés megszüntetését, hanem az élet olyan tervét jelenti, amely számol a halállal: a folytonosan ittlevővel, a végső döntés és választás lehetőségével. Heidegger nem a halál gondolatára, hanem állandó jelenlétére akar figyelmeztetni. Az embernek - világot alakító és a jövőbe tekintő lényként - figyelembe kell vennie a halál tényét, és alkalmazkodnia kell hozzá. Állást kell foglalnia a halállal megbélyegzett létével kapcsolatosan. Megteheti, hogy gondolkodásában kitér végessége elől. Megtörténhetik, hogy valódi szabadsággal fordul el a halál gondolatától; ennek száműzése azonban - az élet erejének túlhangsúlyozása - álcázott pesszimizmus. Az a szemlélet, amely voltaképpen meghalásnak tekinti az életet, természetesen éppen olyan egyoldalú, mint amelyik el akarja felejteni a halált. A halál nem elegendő kritériuma az élet és a jövő alakításának. Sokat vét ezen a téren az a keresztény igehirdetés is, amely csak a halál felől látja az életet, s erre hivatkozva akarja felhívni az embert léte alapvető döntésére. Az igazi probléma azonban nem az élet és a halál, hanem a szeretet és a halál konfliktusa. Nem az számít, bogy én meghalok, hanem hogy az hal meg, akit szeretek [6]. Nem az élet értéktelensége, hanem értéke mutat túl önmagán. Hogy a halált befogadjuk gondolkodásunkba és tetteinkbe, az nem jelenti, hogy megbarátkozunk vele. A halál sohasem válik annyira otthonossá életünkben, hogy megszűnnék a halálfélelem. Bloch szerint ugyan eljön az idő, amikor az egyéni tudat azonosul a közösségi tudattal, és a társadalom örök élete kárpótolja az egyént halálért. E kijelentésnek azonban aligha van igazságtartalma, hiszen - éppen Bloch felfogásában - az igazság kritériuma a társadalmi gyakorlat, s ez még egyáltalán nem igazolta Bloch jóslatát. A szorongásban - mondja Heidegger - az ittlét a semmivel kerül szembe. A semmi átjárja életünket; ha komolyan vesszük az életet, nem térhetünk ki a semmi elől, amelybe az bele van ágyazva. De nem azonos a semmi igenlése az értelmesség tagadásával? S miért éljünk tovább, ha életünk értelmetlenségbe torkollik? Miért kell az élet elviselésén túl az élet értelmetlenségét - nemcsak 10
