Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - KÖNYV-FIGYELŐ
TKÖN YV-FIGYELŐ Minden keresztényt érdekelni fog A. Müller: Kereszténység, egyház — új szemmel c. műve (Opus Mystici Corponis kiadó, Bécs, 1970). E könnyen érthető stílusban megírt kis könyv felöleli a jelen legkorszerűbb keresztény kérdéseinek szinte hihetetlenül széles területét. Számtalan gondolattal foglalkozik, a szekularizációtól kezdve a keresztény aszkézisig, az egyházi tekintély problémájától a világgal való dialógusig, vagy a „vallás nélküli” kereszténységtől az egyháznak és a keresztényeknek a mai világban való szerepéig. S noha a szerző szemlélete a legpozitívabban „zsinati”, távol áll tőle minden szélsőség. A mű külön pozitívumaként kell kiemelnünk gyakorlatias beállítottságát. Minden fejezet végén külön rész utal a gyakorlatra, a •valláspedagógiai problémákra. A szerző felveti a kérdést: vallás-e a kereszténységi A kereszténynek nevezett tömegek között elterjedt az a szemlélet, amely szerint a kereszténység bizonyos szabályok megtartását, szertartásokon való részvételt jelent csupán. E felfogás megfelel a „vallás” szokásos meghatározásának. Krisztus „vallása” ezzel szemben áthatja az egész életet. A liturgia sem ceremóniák halmozása itt - ahol csak az a fontos, hogy a rítust pontosan végezzék, s az nem számít, hogy a jelenlevők értenek-e belőle valamit -, hanem a krisztusi élet állomásainak megünneplése. Éppen ezért a keresztény élet nem fejeződik be a templomi keretek között, hanem folytatódik az életben. „Mert a létnek megfelel, és annyi, mint Istennel összhangban lenni” [25]. A keresztény élet célja az egész létet összhangba hozni Istennel. Ebből következik, hogy a keresztény erkölcs sem önkényes szabályok összessége, hanem „megfelelés a létnek”. A bűn, a jócselekedet s következményeik — az örök kárhozat vagy üdvösség - sok keresztény képzeletvilágában külső szabályok megtartásával vagy meg nem tartásával függ össze. Valójában a keresztény erkölcs nem mást jelent, mint keresztény „létünknek megfelelően cselekedni". A keresztény ember tehát nem kényszer hatása alatt - lététől elidegenedve - cselekszik, hanem léte éppen erkölcsös volta által teljesül be. A kereszténynek azonban nemcsak a létben való helyét kell megtalálnia, hanem az egyházban, és a világban betöltött szerepét is. - Az egyház fogalmán sokáig általában a hierarchiát értették. Ennek következménye az volt, hogy a keresztények nem azonosították vele magukat, nem éreztek iránta felelősséget. Pedig „az egyház mi Vagyunk”, az Isten népe. Ebben a szellemben egészen új hangsúlyt kapnak olyan alapvető kifejezések, mint „tekintély”, „testvériesség”, .közös felelősség” stb. — Az egyház a világban él. Az egyház és a világ közötti viszony nem a tanító és a diák viszonya,, hanem a dialóguson alapszik. A kereszténység, nem akar uralkodni a világon. Ez nem jelenti szerepének csökkenését, hiszen az „elidegenedés Istentől, a világ elidegenedése önmagától”; az emberi természet nyitott - beteljesüléséhez szüksége van - az Abszolutumra. így a kereszténységnek, mint az Istennel való találkozás jelének és megvalósítójának örök és pótolhatatlan szerepe van a világ életében. a. ne. R. E. McNally: A megreformálatlan egyház c. műve németül „Die versäumte Reform” címmel jelent meg (Würzburg, 1969). A mű megdöbbentő: A szerző komoly történelmi anyagot felsorakoztatva rámutat, hogy azok a problémák, amelyeknek megoldása felé a 2. Vatikáni zsinat nyitott utat, már a Tridenti zsinat korában is léteztek. Az egyházi vezetés részéről való figyelembe nem vételük jelentős mértékben oka a reformációnak. McNally a tridenti kor négy fő problémáját — az Egyház, Szentírás, liturgia és lelki élet témakörét - emeli ki, s e területeken szemlélteti előző állítását. A kollegialitás kérdése, vagy a kúriareform éppúgy szereplő probléma volt a Tcidentinum korában, mint amennyire szükség lett volna a nemzeti nyelv használatára a liturgiában, a Szentírás alaposabb ismeretére és értelmezésére, vagy a jogászkodó-moralizáló lelki élettel szemben a krisztocentrikus és nagykorú erkölcsre. A szerző a történész realitásával utal azokra az okokra, amelyek megakadályozták az egyházi vezetés tisztánlátását. De a legkeményebb hangon azt a magatartást ítéli el, amely ahelyett, hogy tanult volna a történelem mulasztásaiból, retusálni igyekezett ezeket az eseményeket, sőt elhallgatta az Egyház hibáit. Ez a2 oka, hogy a gyakorlatban sókan még ma sem hajlandók tudomásul venni, hogy az Egyház életében szerepelnek tévedések és mulasztások, s ennek következtében - természete szerint — állandó megújulásra szorul. A mű befejezésében McNally hangsúlyozza, hogy a keresztény hit nem szenved hajótörést, látván az Egyház emberi arcát. De ez az Egyház és az egyházi vezetőség feladata, hogy okuljon a tényekből. Mert — s itt a szerző már a mai kor felé fordul - bár a zsinat megindította a kibontakozást, az egyházi vezetés több, évszázadok óta sürgető igényre nem adott még kielégítő megoldást. a. ne. 130
