Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - FIGYELŐ - Zirkel, Adam: Gondolatok a házasság felbonthatatlanságáról és felbomlásáról
törvénnyel tiltja, addig e tilalom megsértése súlyos vétség lehet. De az egyház megelégedhet azzal is, hogy e parancshoz ne ragaszkodjék szigorúbban, mint a Hegyi beszéd más utasításaihoz. .Megteheti, hogy ennek az isteni irányelvnek, amelyet egy régebbi kor lelkipásztort megfontolása alapján egyházi törvénnyé szigorított, a fejlődés egy későbbi fokán, az akkori lelkipásztori szempontoknak megfelelően, ismét visszaadja eredeti jelentését. Még ha feltételezzük is, hogy az imént vázolt esetben az asszony tette tárgyilag súlyos vétség volt, akkor sem kell halálos bűnnek lennie. A halálos bűn feltétele a teljes tudás és szabadság. A tudás pedig nincs szükségképpen adva azzal, ha valakinek az újraházasodás előtt megmondjuk, hogy ez halálos bűn. A tett esek akkor súlyosan bű nős. ha az elkövető maga is jogtalanságnak tartja azt. Hasonlóképpen megszűnhet a teljes szabadság annál, akit súlyosan megterhel és összeroppanással fenyeget a magány. Mi a helyzet azonban az olyan esetben, amikor az újraházasodás súlyos vétség? Vegyük az előző példát. Egy gyermektelen házasság a férj hibájából felbomlik. Mindkét házasfél új házasságot köt, s mindkét házasságból 3-4 gyermek születik. Vajon elképzelhető-e, hogy a fő vétkes, a férj ekkorra megbánja bűnét, s ezáltal megfelelő diszpozícióval rendelkezik ahhoz, hogy gyónáshoz járulhasson? Ennék feltétele az, vajon kész-e arra, hogy az első házasságból még adódó kötelességeinek eleget tegyen. De milyen kötelezettségei léteznek még? Az első asszonnyal való házastársi életközösség erkölcsileg megvalósíthatatlanná vált. Nemcsak azért, mert az első asszonynak a családjánál kell - s ott is akar - maradni; hanem azért is, mert a férfi is köteles új családjáért élni. Tartózkodjék a házassági testi kapcsolattól? Ez normális körülmények között mind feleségét, mind őt összeroppantaná; — esetleg felbomla- nék a második házasság is, és ennek a gyerekek látnák kárát. - Így ha a régi házasságból már semmiféle törlesztendő kötelezettség nem terheli a férfit, fel lehet tételezni az őszinte megtérés lelkületűt abban az esetben is, ha második feleségével nem szakítja meg a házassági kapcsolatot. - Hogy vajon az Egyház fegyelmi okokból megtiltja-e az ilyeneknek az Űr asztalához való járulást, ez a lelkipásztori bölcsesség kérdése. Az isteni jogban azonban nem szerepel ilyen tilalom. (Az „infámiára” vonatkozó rendelkezés — c. 2356, 855 — egyrészt egyházi eredetű, másrészt a társadalom véleménye sokat változott e téren.) IV. Fennmarad-e a házassági kötelék, ha az egyház elismeri az új házasság fenntartásához való jogot? Nincs most helyünk arra, hogy részletesen foglalkozzunk a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó újszövetségi szövegek éxegézisével, az egyházatyák tanításával, az első századok egyházának praxisával, a keleti egyházak gyakorlatával, a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó egyházi döntések létrejöttének összetevőivel, illetőleg e döntéseknek - a történelmi hátteret figyelembe vevő - magyarázatával. Pedig e jelzett szempontok döntő jelentőségűek, és önmagukban is szinte teljes bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a probléma „nyitott”. Itt csak arra az egy szempontra szeretnénk rámutatni, hogy a házasság felbonthatatlanságáról szóló eddigi tanítás nem zárja le a kérdést. i. A házassági kötelék (c. 1110). - A tévedhetetlen egyházi tanokból a hittudomány következtetéseket von le, illetőleg magyarázatokat, szemléltető szempontokat fűz hozzájuk. Ezek azonban magukon viselik a kor és a hittudósok szemléletét, s ezért nem tévedhetetlenek. A köztudatban azonban e következtetések vagy szemléltetések is gyakran tévedhetetlenekként élnek; - hiszen a legtöbbek számára éppen ezek által válik megfoghatóvá, érzékelhetővé a sokszor nagyon is elvont hivatalos egyházi tan. Ennek az alapvető félreértésnek következménye, hogy a közfelfogás eleinte a legtöbb új meglátást vagy újszerű tanítást elutasítja, mert úgy érzi, hogy ellentétben áill egy-egy tévedhetetlennek vélt tannal. Ilyen félreértett fogalom a katolikus házasságszemlélet területén pl. a ,,házassági kötelék”, amelyet sokan valamilyen anyagi kötelékhez hasonló széttépheretlen kötésnek képzelnek el, amely az egyházilag érvényes (ratum et consummatum) házasság által — és csak ezáltal — jön létre. Helyes ebben az elképzelésben az, hogy a házasfelek egymás iránti hűségre vannak kötelezve, és hogy sem kölcsönös egyezség, sem az állam vagy az egyház nem oldhatja fel őket e kötelezettségük alól. Viszont téves e „kötelékről” vallott elképzelés, amennyiben: a) egyes hiányosan megkötött házasságok esetében alaptalanul azt állítja, hogy a jogi kötelék nincs meg, b) máskor viszont az érvényesen megkötött, de véglegesen felbomlott házasságok esetében alaptalanul azt vallja, hogy megvan a házassági kötelék, noha a házasfelek közt már semmiféle „házassági” kapcsolat sincs. ad a) Egy férfi azzal a - kinyilvánított, tehát bizonyítható szándékkal köt házasságot, hogy - bár most nagyon szereti feleségét, de - ha egy idő múltán mégis úgy látná jónak, akkor elválik. A feleség házassági szándéka hiánytalan. A férfi fenntartásai ellenére mindent elkövet a jó házasság létrejöttéért, öt év alatt három gyermekük születik. Ekkor azonban az asszony beleszeret egy másik férfiba, hűtlen lesz, és férje akarata ellenére elválik. Az egyházi bíróságon azzal érvel, hogy házasságuk érvénytelen, mert férje fenntartotta a maga számára a válás lehetőségét. Házasságát ilyen alapon felbontják. Ennek egyházjogi meg- okolása - ismert módon — a következő: A férfi házassági beleegyezése hiányos volt, s ezáltal a 128