Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - FIGYELŐ - Zirkel, Adam: Gondolatok a házasság felbonthatatlanságáról és felbomlásáról
tőle. Ennek az elvnek megértéséhez és alkalmazásához az szükséges, hogy a jogász lépést tartson a modern antropológia eredményeit is felhasználó erkölcstannal, és figyelembe vegye, hogy ez mit mond az emberi tett beszámítha- tóságáról, illetőleg felelősségét csökkentő indítékairól. Nos, az erkölcstan szerint súlyos bűnről csak teljesen szabad cselekedet esetében beszélhetünk. Azokat a mulasztásokat, amelyeknél a szabadságot korlátozta a félelem - pl. öröklött hajlam vagy környezeti hatások következtében - nem nevezhetjük súlyos bűnnek (ex imperfectione actus) [6], - Ezen alapon a házasságkötés érvényességéhez is teljes szabadság szükséges — sokkal több, mint amennyit az idézett 1067. c. megkíván. 5. Jogában áll-e az egyháznak, hogy a házasság érvényességét ilyen nehezen megfogható szubjektív tényezőktől tegye függővé? Nem nyúl-e bele ezáltal az isteni jog hatáskörébe? Semmiképpen. Hiszen a jelenlegi jog is felsorol bontó akadályokat; meghatározza a házasság- kötés formáját, kijelentve, hogy enélkül érvénytelen a házasság, stb. Mindezek pedig nem isteni, hanem egybázjogi intézkedések. Ha az egyházi vezetés előírja pl. a házasságkötés formáját, akkor egy olyan tényezőtől teszi függővé a házasság érvényét, amely a házasság lényegéhez viszonyítva teljességgel külsőleges. Ha ehhez joga van, akkor sokkal inkább van joga ahhoz, hogy meghatározza azokat a feltételeket, amelyek a házasság lényegéhez tartoznak, így az életkorral járó érettséget, a házasságra való testi, lelki képességet, stb. Az sem érv a jelen jogszabályok fenntartása mellett, hogy ezek megváltoztatásával folt esnék az egyház tévedhetetlenségén. A német püspöki kar 1967. IX. z2-i nyilatkozata foglalkozik az egyházi tanítóhivatallal és a tévedés lehetőségével (a „nem tévedhetetlen” döntésekben) [7]. Ha pedig a tévedésre van lehetőség, akkor sokkal inkább elképzelhető a „még-nem- tudás”. Viszont ha a tanítóhivatal még nem tud — vagy nem vesz tudomást — valamiről, akkor az életben bekövetkezik a jogbizonytalanság. A házasság esetében már több területen létezik a joghézag. Ezt idézik elő pl. mindazok a felsorolt és mindeddig figyelembe nem vett tényezők, amelyeknek jogi megfogalmazását egyaránt megkívánná a mai élet és a mai teológia. A joghézag a házasság, illetve válás esetében azt eredményezi, hogy az egyház érvényesként kezeli mindazokat a házasságokat, amelyeknek érvénytelenítő oka még nincs jogilag formába öntve. Ezt a visszás helyzetet - amely végül is a személyeket sújtja - minél sürgősebben meg kell oldani. összefoglalásként azt kell mondanunk, hogy a házasság létrejötte számtalan feltételtől függ. Mindenképpen sokkal többtől, mint ahányat a jelenlegi jog felsorol. Sőt, az igazi házasság létrejöttének, vagy létre nem jöttének lehetnek jogilag nem megfogható, rejtett feltételei is. Ezért ha Titius és Claudia egyházjogilag érvényes házassága egy év múlva felbomlott, s mindketten új házasságot kötöttek, senki sem mondhatja abszolút biztonsággal, hogy bűnben élnek. Az embertudományok ma a psziché végtelen mélységét sejtetik meg velünk, s ezáltal egészen új megvilágítást kap a Szentírás figyelmeztetése: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Természetesen nem arról van szó, hogy az egyház semmiféle ítéletet nem hozhat egy házasság érvényességét illetően. A házasság létrejöttének említett bizonytalansága azonban elővigyázatosságra kell, hogy ösztönözze őt ítéleteiben. Úgyhogy lehetőleg akkor is elismerje az érvénytelenséget, ha nincs kezében abszolút erejű bizonyítók, csupán arra utaló jelek. A jog eddigi elve szerint „kétség esetén a házasság mellett kell állást foglalni” (in dubio pro vinculo), azaz érvényesnek kell tekinteni a házasságot. Ezt az elvet az isteni jog megsértése nélkül a következő módon lehetne átalakítani: „kétség esetén az ember mellett kell állást foglalni” (in dubio pro homine). 111. A szentségekhez járulás engedélyezése Aki egy érvényesen megkötött házasság felbomlása után új házasságot köt (attentál), az megsérti az előző házassági köteléket. E tett súlyosságának azonban különböző fokai lehetnek. Ha egy házasember egy másik asszony kedvéért elválik, megsérti Isten hatodik parancsát, amely kötelezi őt. Felesége nem akart elválni. Ha egy idő után anyagi és lélektani tényezők hatására mégis újra férjhez megy, tette mindenképpen más megítélést érdemel, mint a férjéé. Ez utóbbi magatartás is megsérti ugyan az Újszövetség legmagasabb követelményeit, de e magas követelményeket egy síkra helyezhetjük a Hegyi Beszéd többi követelményeivel, pl. az ellenségszeretet parancsával, az önvédelemről való lemondással, az eskütől való tartózkodással, stb. így komolyan számolnunk kell azzal, hogy bizonyos körülmények között az újraházasodás objektíve nem súlyos bűn. Természetesen az egyháznak van joga arra, hogy az Újszövetség magas követelményét megerősítse azzal, hogy az első házastárs életében nem köt (nem áld meg) új házasságot. Ez a magyarázat jól összefér a tridenti zsinatnak a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó döntésével. A Tridentinum - a keleti egyházra való tekintettel - nem azt ítéli el, aki azt állítja, hogy a másik házastárs életében új házasság köthető. ítélete (csak) az ellen irányul, aki azt mondja, hogy: „az egyház téved, amikor az evangéliummal és az apostolokkal azt tanította és tanítja, hogy a házassági köteléket nem lehet felbontani a házasságtörés miatt; és hogy az egyik fél -, az ártadan sem köthet a másik házasfél életében új házasságot..(D 977). Amíg az egyház az újraházasodást szigorú 127
