Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: A szentlecke és az evangélium homiletikai elemzése az év 12. vasárnapjától a 19-ig
ben kérjünk. Nemcsak jogi felhatalmazást ad, hanem felemel saját létrendjébe. Az apostol azt mondja a mai olvasmányban: „Benne temetkeztetek el a keresztség- ben, és benne támadtatok fel”. A keresztségben úgy megy végbe újjászületésünk, hogy kegyelmi síkon részesedünk Krisztus halálában és feltámadásában. Az ö bélyegét hordozzuk magunkon, azért vagyunk Isten gyermekei. Az Egyház ősi idők óta kifejezi a Krisztussal való egybetartozásupkat azzal, hogy minden imáját így fejezi be: Krisztus Urunk által. Rajta keresztül juttatjuk az Atyához dicsőítésünket, hálánkat, kérésünket, engesztelésünket. Az evangéliumban említett példabeszédet ilyen előzmények alapján értjük meg. Csak akkor lépünk bizalommal Isten elé, csak akkor merünk állhatatosan zörgetni, ha meg vagyunk győződve arról, hogy nem néz bennünket idegennek. Krisztus nem átallotta az Atyát olyan emberhez hasonlítani, aki a kérést, a zörgetést zaklatásnak veszi, de akit az állhatatosság mégis meghat. Isten nem önző és nem kéreti magát, de tudja, hogy a kitartó ima alakít bennünket. Az állhatatos kérésben benne van a hit, a bizalom, a remény, a meggyőződés Isten jóságáról és mindenhatóságáról. Csak abban a hivőben alakul ki valamilyen fogalom a végtelen és világfeletti Istenről, aki megtanult szellemileg birkózni vele problémáinak megoldásánál. Lassan megtanul mindent Isten szemével nézni. Talán éppen ezt akarja kifejezni az a megjegyzés, hogy „megadja a Szentleiket azoknak, akik kérik tőle”. Az év 18. vasárnapja Gazdagodni Istenben (Lk 12, 13—21; Kol 3, 1—5. 9—11) Tévesen értelmezné Krisztus tanítását, aki azt állítja róla, hogy megvetette a föld javait. Az ő számára minden dolog a Teremtő nagyságát hirdette. Azt is vallotta, hogy a földi javak mögött a mennyei Atya gondviselő jóságát kell meglátni. De határozottan megmondta, hogy ezek a földi értékek nem biztosítják a végleges boldogságot. Az ember nemcsak kenyérrel él, hanem magasabb igényei is vannak. Ha megszerzi is a világ minden javát és dicsőségét, csak a sírig élvezheti azt. Jézus felhívta a figyelmet arra is, hogy ä földi javak kísértésül szolgálhatnak. Felébreszthetik az önzést, a kapzsiságot, az igazságtalanságot, a mértéktelenséget, s így az ember nem ura, hanem szolgája lesz javainak. Ügy hozzájuk tapad, hogy megfeledkezik Isten uralmáról. De Krisztus nem marad meg a negatív figyelmeztetésnél, ö megváltást hoz, nem csupán erkölcsi tanítást. Ezért adja ezt a programot: Istenben kell gazdagodni. A hagyományos vallási tanításban általában ezt emlegetjük: jó tettekkel érdemet kell szerezni az örök életre. Krisztus nem dolgozik száraz és elvont fogalmakkal. Arra hivatkozik, hogy Isten bírása, már a földön megkezdődik. A kötelességteljesítés, az ima, a jótett nem úgy szerzi meg az örökéletet, hogy odaát halmozódnak betétjeink vagy jogcímeink, hanem úgy, hogy az Istennel fennálló kegyelmi kapcsolat már itt egyre bensőségesebb lesz, és magunk is egyre inkább hozzá hasonlókká válunk. Az apostol a mai olvasmányban arra hivatkozik, hogy a természetfölötti átalakulás a keresztségben kezdődik. Magunkra öltjük Krisztus halálának és feltámadásának misztériumát. Aki feltámadt Krisztussal, azt keresse, ami odafönt van. Az önnevelés abban áll, hogy napról napra levétjük a régi embert, aki ösztöneivel a földhöz tapadt, és magunkra öltjük az újat. Erről a magaslatról kell visszatekintünk a föld javaira. Azért kaptuk őket, hogy felhasználjuk, és uralkodjunk rajtuk. Amíg jóra használjuk, addig a velük való 116
