Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Paleta Éva: Az életöröm
«ágba, nem fojtja el őket, hanem lényeget ad nekik. Az volt a szeretet, ami Krisztust a földre hozta. Az örök szeretet az összes dolgok köteléke égen és földön”. Teilhard de Chardin: - Szeretlek, Jézus ... állandó terveidért, melyek kifürkész- hetetlenék, és felülmúlják az érzékeket. - Szeretlek, mint Eredetet, tevékeny, és éltető Miliőt, a világ Célját és Végét, s Jövőjét is (Hymne de l’Univers). Sik Sándor: - A szeretet nem tud határokat. Mindenkit, mindent magához ölel, és kifosztani vágyik önmagát. És odaadni mindent és magát, és mindenkinek lenni mindene (Alexius). Thomas Merton: - Amikor szeretünk valakit, azt akarjuk, ami neki valójában jó. Az a szeretet, amely nem tesz különbséget jó és rossz között, hanem vakon szeret, pusztán a szeretetért, közelebb áll a gyűlölethez (Senki sem sziget). Más korok, más emberek jönnek-mennek, de a szeretet örök. Eljutunk vele az ISTEN-ÉLMÉNYHEZ, a Lét legnagyobb kapcsolatához: a Teremtő és a teremtmény kapcsolatához. Milyennek szeretnénk ezt a kapcsolatot? - Szemben állunk Istennel, - hangzott el egy templomi beszédben - .0 mindent tud rólunk, ismer úgy, ahogy vagyunk, hibáinkkal együtt. Előtte nem kell alakoskodnunk. - Egy nap Susia Istenhez imádkozott: „Uram, végtelenül szeretlek, de nem félek eléggé tőled. Engedd, hogy félelemmel telve és áthatva állják előtted, mint angyalaid valamelyike, nevedtől rémülten!” - Isten meghallgatta imáját. Susia ágy alá bújt, mint egy kiskutya és állati félelem rázta meg, mígnem üvölteni kezdett: »Uram, engedd, hogy ismét úgy szeresselek, mint Susia!« - és Isten ez egyszer még meghallgatta őt” (Erich Fromm: L’Homme pour lui-méme). - Az istenfélelem igazi értelme tehát nem a Tőle való rettegés, hanem aggódás azért, hogy megbántva öt eltávolodunk Tőle, mert érezzük, hogy nem élhetünk nélküle. Félünk a lét bizonytalanságától, a magánytól, erőtlenségünktől. Magasabb szinten pedig nem tudjuk nélkülözni szeretetünk tárgyát, létünk, törekvéseink mozgatóját és célját. Szegények vagyunk az Isten-élmény híján. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet nem fér össze a félelemmel, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben (i, Jn 4). Az ószövetségi ember kapcsolata közvetlenebb volt Istenhez. Gondjait keresetlen szavakkal adta elő. Jajongott, perbeszállt vele, mert szerette. Valóságos atyjának, gondviselőjének tudta, mindenével hozzáfordult: - Oltalmazom és menedékem te vagy, Istenem, bízom tebenned! - fohászkodik a Zsoltáros. „A teremtményeid keze nyomán fakadt minden alkotás csak tehozzád visz közelebb, Isten, hogy kiteljesedjék a végső igazság Tebenned, mert hozzádig fut minden út, és minden lépcső előtted alázkodik, amelyen az ember -szívét emelve Feléd közelít” (Nagy Méda: Magasztalás). „Istenem, add, hogy zavartalanul jussak el az egyesülésnek az utolsó fázisához, mellyel birtokolni foglak, megsemmisülve benned - írja Teilhard. - Az isteni vonzás mérhetetlen hatalma hozzáilleszkedik törékeny vágyainkhoz, mikroszkopikus tárgyainkhoz, anélkül, hogy eltörné hegyüket. Feléleszt: lelki életünkbe az egyesülés ma- gasabbrendű alapját vezeti be; szellemi, amelynek sajátos hatása, hogy megszenteli az emberi erőfeszítést, vagy emberibbé teszi a keresztény életet (Hymne de l’Univers). Igényünk, szükségünk az Isten. Keresésére indulunk az él-etörötn útján, hogy találkozva vele - majd föl tudjuk fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység. Megismerjük Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetét, és beteljünk Isten egész teljességével (Ef 3, 18). 103
