Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - FIGYELŐ - Lőrincz Imre: Az új magyar misekönyv könyörgései
mert az nem tárgy, hanem cselekmény! A magyar nyelv értelmező szótára ezt írja az áldozásról, mint vallási kifejezésről: „Az áldozik (7) igével kifejezett cselekvés, ill. szertartás”. A helyes szóhasználattal kapcsolatban volna még egy megjegyzésem a caelum és a caelestis szó fordításához. Misekönyvünk mond eget és mennyet, égit és mennyeit. Hibáztatnunk nem lehet, mert nem alakult ki szoros terminológiánk, a közbeszédben a két szót fölváltva szoktuk használni. Azaz, hogy az ég állhat a menny helyett, ha az üdvözültek helyéről beszélünk. Mondhatjuk tehát azt, hogy Jézus fölment az égbe, de fordítva már nem: a menny nem jelentheti az eget, mint a föld fölötti térséget. Nem mondhatjuk azt, hogy az űrhajó a mennyben járt. Ma az új világkép és az űrrepülés korában sok félreértést és helytelen vallási elképzelések kialakulását kerülhetnénk el, ha egyházi szövegeinkben kitartanánk amellett, hogy az ég, égi szó a fölöttünk levő térre, a menny, mennyei pedig az üdvösség honára vonatkozzék, vagyis mindig csak mennyei kegyelemről, lakomáról, hazáról stb beszéljünk. * A fordítás készítői gyakorlatuk szerint a mondatok fölbontása mellett döntöttek. De úgy vélem, nem volna szabad ennyire merev sablonokkal dolgozni, mint ahogyan ők tették. A hosszú mondatokat nyugodt lélekkel bontsuk föl rövidebb egységekre. De rövidebbeknél nincs rá okunk. És arra sincs okunk, hogy a könyörgések elején, a megszólítást követő vonatkozói mondatokat mindig ténymegállapító főmondatokká alakítsuk. Mert akkor ilyen kopogó, rosszul hangzó könyörgéseket kapunk: „Istenünk: apostolaidnak elküldted a Szent- leiket. Teljesítsd néped buzgó kérését, és ajándékozd meg békéddel is azokat, akiknek hitet adtál”? Ha a mondat elejére tett megszólítást kijelentő mondat követi, akkor annak elejére odakívánkozik a te névmás, mert hangsúly van rajta. így helyes a Rorate könyörgésének eleje: „Istenünk, te úgy akartad, hogy. ..” Számos esetben viszont hiányzik, s ilyenkor hiányérzetünk támad, mint pl. a föntebb idézett pünkösdhétfői oráció elején is, vagy a húsvéthétfői könyörgésben: „Istenünk, Húsvét ünnepén orvosoltad a világ bajait”. Szúrjuk csak be a hiányzó névmást, milyen más lesz a mondat zenéje: „Istenünk, te Húsvét ünnepén . . .” Gyakran találunk ilyesféle mondatokat: „Istenünk! te megvéded, akik benned bíznak”. (Pünkösd utnái 3. vas. könyörgése.) A hiányt pótolva érthető és szépen cseng: Istenünk, te megvéded azokat, akik benned bíznak. Egy másik eset: „Mindig jól megfontoljuk, ami előtted kedves”. (Vízkereszt utáni 6. vasárnap könyörgése.) Kiegészítve: Mindig jól megfontoljuk azt, ami előtted kedves. A hamvazószerda utáni péntek áldozás utáni könyörgéséből hiányzik egy utaló szócska: „Add, hogy kegyelmedből egyetértők legyünk, akiket ugyanazzal a mennyei kenyérrel táplálsz”. Helyesen: Add, hogy kegyelmedből egyetértők legyünk mi, akiket. . . A helyes szórend megvitatása külön tanulmányt igényelne. Ezúttal csak arra szeretnék rámutatni, hogy nagyon gondosan kell megfogalmazni a könyörgések lezárását, különösen akkor, ha a záradék aki névmással kezdődik. Ennek az a sajátsága, hogy azt szereti, ha közel áll hozzá az a főnév, amelyikre vonatkozik. Ellenkező esetben ilyen különös szövegek születhetnek: „Urunk: lelkesítsd fel szívünket egyszülött Fiad útjának előkészítésére, hogy eljövetele által megtisztult lélekkel szolgálhassunk neked. Aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökké”. (Advent 2. vas. könyörgése.) Némi szórendi módosítással simán gördül: „...hogy megtisztult lélekkel szolgálhassunk neked az ő eljövetele által. Aki veled . ..” Ezek az utóbb érintett problémák lényegileg mind abból erednek, hogy más a csöndben olvasott és más a hangosan előadott szövegekkel szemben a követelmény. Amit egészen jól megértünk csöndben, nem biztos, hogy érthető vagy jólihangzó lesz hangosan. Oda nélkülözhetetlen a jó tagoltság és a szép kicsengés. A mondottakat összegezve, az Űj magyar misekönyv könyörgés-szövegei nem látszanak eléggé kiéretteknek arra, hogy a végleges ol- tármisekönyv változatlanul átvegye őket. Alaposan fölül kell vizsgálni, hogy tartalmilag mennyire adják vissza az eredeti mondanivalót, és hogy helyes-e a magyar megfogalmazás, helyesek-e annak alapelvei? (Egyáltalán volt-e, van-e írásbafektetve ilyesmi? Az egyes részek különböző értékű és különböző elgondolásé fordításai arról vallanak, hogy a munkatársak nem teljesen azonos fölfogásban dolgoztak. Az utólagos összehangolás mindenesetre elmaradt.) Azután mennyire igyekszik megközelíteni az eredetinek irodalmi színvonalát, ünnepélyességét? Ha kell, több nyelvész és fordító szakembert vonjanak be a munkába. Ma már szakma a fordítás, a latin nyelv ismerete egymagában senkit sem jogosít fel fordítói munkára, különösen akkor, amikor ilyen nagy a tét! Nagy felelőtlenség lenne, ha kicsinyes anyagi vagy személyi okok miatt dilettantizmus áldozatául esne az új oltármisekönyv. Hozzunk meg minden áldozatot a legtökéletesebb munka érdekében! Lőrincz Imre 192
