Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Gál Ferenc: Egy természettudós megjegyzéseihez
Gál Ferenc EGY TERMÉSZETTUDÓS MEGJEGYZÉSEIHEZ Karl Hummel a tübingeni Theologische Quartalschriftben tanulmányt írt ezzel a címmel: Amit a teológusoknak nem kellene hangoztatniuk [i]. A cikk gondolatmenete a következő: A természettudós nem akarja előírni a teológusnak, hogy miről beszéljen, vagy miről ne beszéljen, de arra felhívhatja a figyelmét, hogy amikor a hit igazságait előadja, a mai természettudományos fogalmakból és felfogásból induljon ki. Korunk műveltebb köreinek a vallással szemben megnyilvánulni látszó tartózkodása nem magának a vallásnak szól, hanem' annak a fogalmi és tartalmi kifejezésmódnak, amelynek elégtelenségét vagy tévességét már régen felismerték. Mivel ezek a kifejezésmódok hozzánőttek a valláshoz, meg nem érdemelt védelemben részesülnek. De minél tovább tart ez az állapot, annál nagyobb lesz a szakadék a teológusok megállapításai és a biztos természettudományos ismeret között.. Ez pedig súlyosan megterheli a vallást és csökkenti érvényesülését a világban. Azután a szerző kiemel néhány olyan szempontot, ahol az ellentét szembetűnő és szeretné, ha a teológusok gondolkodnának fölöttük. A teremtés és az evolúció összefüggése nem probléma annak, aki nem hatol a szavak mélyére és megelégszik azzal, hogy mindent Isten alkotott. De aki felveti a hogyan és mikor kérdését, továbbá a természetes összefüggések egyre bővülő ismeretében látja, hogy mind kevesebb hely marad a közvetlen isteni beavatkozásra és alakító ténykedésre, annál jelentkeznek a nehézségek. A természetes összefüggéseket lehet bizonyítani, s mivel a megfigyelések és kísérletek ezrei igazolják, nem is tagadhatok. A teológusok egy része mégis kételkedik a természettudományos megismerés egészének megbízhatóságában és értékében. Igyekszik megvonni egy határt, amelyen túl ragaszkodni kell a közvetlen isteni beavatkozáshoz. A szerző szerint pl. a Humani generis enciklika groteszk helyzetet teremtett: biztatja a természet- tudósokat a további kutatásra, hogy azok alapján az egyházi tanítóhivatal döntsön az emberi evolúció ténye és terjedelme fölött. A fejlődés és benne az emberi evolúció tétele nemcsak leletekre támaszkodik, hanem a biológiai jelenségek rendjének ismeretére is, így egy esetleges pápai döntés lehetősége abszurdum, mint volt a Ga- lilei-esetben. Ha a teológus a természettudományos tényekről információkat gyűjt, abból még nem következik, hogy megérti az összefüggéseket és tudja méltatni a természettudományos módszerek pontosságát, értékét és azok kölcsönös kiegészítését. A természettudományban vannak viták, amelyek egy jelenség részleteire vagy a különböző magyarázatok lehetőségeire vonatkoznak. Főleg olyan dolgoknál, amelyek a közvetlen megfigyelés és kísérlet számára nem hozzáférhetők. Ebből a kívülállók hajlandó arra következtetni, hogy az egész természettudományos ismeret bizonytalan. Pl. az emberi evolúció esetében nem állapítható meg, hogy hol és mikor kezdődött el a hominizáció, ezért kétségbevonják az egész fejlődést. Pedig az ilyen viták éppen a tudományos kutatás elvéből folynak. Az elv megkívánja, hogy minden tételét ellenőrizzük tapasztalással és az új adatok alapján esetleg módosítsuk a régi megállapításokat. De amit egyszer helyesen megfigyeltek és leírtak, az a haladás következtében nem válik hamissá, legföljebb újabb adatok pontosabbá tehetik az értelmezését. 82
