Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 2. szám - Szomor Tamás: A templom a szentírásban és az egyház történetében

teleiket, a kiválasztott termeket bizonnyal kezdettől fogva megkülönböztetett, szent helyeknek tekintették. Erre következtethetünk Szent Pál korholó szavaiból: „Nincs otthonotok evésre-ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát?” (i Kor n, 21). Az egyházatyák közül többen egyenesen úgy vélték, hogy itt az egyház (ecclesia) szó magát a helyiséget jelöli [5]. Ha ez talán még merő belemagyarázás is, biztos, hogy már „a második században az „ecclesia” kifejezést átviszik a teremre is, mely­ben a közösség az eucharisztiát ünnepli” [6], Egy pillanatra úgy tűnhetnék most, hogy megint -visszafordult minden oda, ahon­nan elindult. A keresztényeknek nem volt szükségük templomra, de nagyon is rövid idő alatt kiderült, hogy a keresztények sem lehetnek meg nélküle, amiként addig i-s vallás és templom szorosan összetartozott. Ennyire leegyszerűsítve éppen a lényeg sikkadt el, az a valóban új, ami minden régebbi vallás templomától megkülönböz­tette a keresztényeknek megszülető templomát. Valaha a templom volt az Isten jelenlétének helye, és onnan áradt ki Isten jósága és dicsősége; most a hivő közös­ségben lakik az Isten, és a közösség jelenléte szenteli meg a helyet. Elsősorban a kö­zösség maga az egyház, és a közösségről veszi nevét a helyiség vagy ház, melyet a közösség jelenléte szentté tesz. Miután már annyira megszokott volt az egyházról, mint lelki épületről, a Szentlélek templomáról beszélni (Mt 16, 18; Mk 14, 58; Jn 2, 19; r Kor 3, 16 k; Ef 2, 17-22; Zsid 3, 2-6; 10, 21; 1 Pét 2, 4-7; ]el 21. 22), semmi nehézsége nem volt annak, hogy a közösség lelki épületéről nevezzék el a házat vagy helyiséget, melyben a közösség élete folyt. Ha a keresztény templomok történetében a gazdasági-társadalmi állapotoknak megfelelően jobban előtérbe ke­rült az, hogy az Istennek is házának kell lenni, mert minden valamit is számító embernek háza van, és az Isten háza azért szebb és nagyobb, mint bárki másé, mert Isten éppen a nagyobb úr, ez a telkekbe mélyen beleitatódott szemlélet sem változ­tat a történelmi tényen, hogy a keresztény templom az első elnevezését (egyház- ecclesia) a közösségről vette, mert olyan közösség háza volt, mely maga temp­lom volt. Az üldözések idejéről tudjuk, hogy akkor a keresztények számára ,,minden hely jó volt templomnak: mező, elhagyatott hely, hajó, istálló és börtön” [7], de azért, ha mód adódott rá, külön épületeket emeltek az istentisztelet céljára. A harmadik században már voltak egyházi tulajdonban levő épületek (domus ecclesiae) [8], Lac- tantiustól tudjuk, hogy a nikodémiai templom előkelő és a császári palotából is lát­ható helyen állt. Ott-tartózkodásukkor Diocletianus és Maximianus kifosztották, majd földig leromboltatták [9]. Eusebius szerint Diocletianus (284-305) megszám­lálhatatlanul sok templomot tétetett a földdel egyenlővé [10] és csak magában Rómában mintegy negyven keresztény templom lett az irtóhadjárat áldozata [11 ]. A templomok Nagy Konstantin után Az üldözések megszűntével Nagy Konstantin és Szent Ilona nagyarányú templom­építkezései [12] a császári paloták mintájára akarták a templom révén Isten fön- ségét és sérthetetlen megközelíthetetlenségét megéreztetni. Ez jut kifejezésre a temp­lomok menedékjogában is. Átalakítottak ugyan pogány templomokat is ([13], de főleg a törvénykező- és fogadótermekből: bazilikákból lettek vagy ezeknek min­tájára készültek a keresztény templomok. Ezek az egy- vagy háromhajós császári termek a trónus elhelyezésére szolgáló apszisban végződtek, mely szinte felkínál­kozott, hogy a püspök és papsága számára szentéllyé legyen. A templom épületének jelölésére [14] a korábbról maradt egyház (ecclesia) és az új építkezés eredetére mutató bazilika elnevezések mellett korán használatban 79

Next

/
Thumbnails
Contents