Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Szomor Tamás: A templom a szentírásban és az egyház történetében
lakóhely van... azért megyek, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14, 2). Az Atya háza tehát a mennyország, de földi köztünk lakásának szent helye, az Atya háza a földön a jeruzsálemi templom. Így volt ez évszázadokon át. Ami évsázadokon át volt, Jézussal most, íme megváltozott. Ha eddig a templom őrizte az Istennel kötött szövetség révén Isten jelenlétét az emberek között, most már maga Jézus Krisztus az, akiben közöttünk lakik az Isten. Az Egyszülöttben ragyogott fel az Isten dicsősége (Jn 1, 14; Isid, 1, }), mely eddig a jeruzsálemi templomot töltötte be (íz 6, 1-4). Ezzel viszont a templomnak régi és egységes fogalma egyszeriben sokrétűvé vált. „Atyám házának” nevezte Jézus a jeruzsálemi templomot, de mikor azt mondotta: „Bontsátok le ezt a templomot, s három nap alatt felépítem azt... saját testének templomáról mondotta ezt” (Jn 2, 19. 21). Templomnak nevezhette Jézus a testét, mert mint Fülöpnek mondta: „Az Atya, aki bennem lakik, az működik általam” (Jn 14, 10). Új templom jelent meg tehát a földön, és vele jelentőségét vesztette a kőből épült, régi templom Jeruzsálemben. Jézus Krisztusban van jelenléte Istennek az emberek között. Jézus viszont azt tanította magáról, hogy „ahol ketten vagy hárman az én nevemben összegyűlnek, ott vagyok közöttük” (Mt 18, 19). Ha eddig a templomi szent helyen át találkozhatott az ember az Istennel, most Jézus Krisztus személye lett az összekötő kapocs. A szamaritánus asszonynak beszélt Jézus arról, hogy „eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogtok imádkozni az Atyához . . . Lélek az Isten, s az imádkozóknak lélekben és igazságban kell őt imádniok” (Jn 4, 21. 24). Nem feleslegesen emelik ki az evangéliumok, hogy Jézus halálakor a templom függönye középen kettéhasadt felülről egészen az aljáig (Mk 15, 38; Lk 23, 45J, mert eljött az óra, hogy minden ember az Isten temploma lehet: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne” (Jn 6, 56), vagy: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Szeretni fogja őt Atyám is, hozzá megyünk és'benne fogunk lakni” (Jn 14, 2}). Az apostol még folytatja: „Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, amelyet adott nekünk” (1 Jn 3, 24). A keresz- ségben közösségre lépünk Krisztussal (Rám 6, 1-11) és az ő révén a Lélekben már szabad utunk van az Atyához (EJ 2, 18). Magától értetődő a tanítás: „Testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok” (1 Kor 6, 19). Krisztusra, a szegletkőre ezekből az „élő kövekből” épülő lelki ház az egyház (1 Pét 2, 4 k). „A Magasságos nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta mondja” - hangzik Szent István vértanú beszédében, valamint az Areopágoszon Szent Pál ajkáról (ApCsel 7, 48 k; ty, 24). Az idézett prófétai szónak (íz 66, 1) újszövetségi folytatása a Jelenések könyvének több helye az égi templomról (11, 19) és a mennyből alászálló Jeruzsálemről, melyben nem látható templom, mert a mindenható Űristen és a Bárány a temploma (21, 3. 10. 22). A keresztény templomok kialakulása A jeruzsálemi keresztények mindennap összegyűltek ugyan imádkozni a templomban és a diaspórában élők is a zsinagógákban, de a kenyértörés liturgiáját magánházaknál végezték (ApCsel 2, 46), mert ebben semmi közösségük sem volt a templommal. A pogányok templomai és szentélyei meg egyenesen borzadással töltötték el az igaz keresztényt, hiszen az Isten temploma nem fér össze a bálványokkal (2 Kor 6, 16). Ha magánházaknál tartották is az első keresztények az istentiszteleti összejöve78
