Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Szegedi László: Krisztus halálának kérygmája
erőszakosak, keményszívűek, gőgösök, akik magukat igaznak tartják, de Isten nem tartja őket annak, - s vannak szegények, tisztaszívűek, irgaimasok, sírók, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Vannak, akiket Isten nevez igaznak. Erkölcsileg tehát van jó és van rossz. Számunkra most mellékes, hogy az evangélium mértéke szerint ki jó és ki rossz. A jó és rossz összekeveredve él együtt a világban, amint ezt az evangélium gyakran hangsúlyozza. Jó és rossz együtt van, mint a búza és a konkoly, a tiszta búza és pelyva, a nagy és kis halak, mint a családban az apa-fiú, anyós-meny. Az erkölcsi értékek szintén fejlődő formában vannak jelen a világban, akárcsak a biológiai értékek. A világ akkori legfejlettebb „erkölcsi rendszere”, az ószövetségi törvény és a próféták tanítása is tökéletesítésre szorulnak. Az evangélium, noha elismeri, hogy a világban erkölcsi szempontból vannak jók, mégis megtérésre, metanoiára hív mindenkit. „Ez a metanoia, amivel az evangélium kezdődik, alapvető változás a beállítottságunkban” [6]. Az evangélium erkölcs-szemléletében tehát dialektikus feszültség található. Összefoglalva: erkölcsi szempontból a világban van jó és rossz, teljesen összekeveredve, mindkettő fejlődő, tökéletlen állapotban. A Szentírásnak természet- és erkölcsszemlélete mellett sajátos szemlélete is van a világról, melyet üdvtörténeti szemléletnek nevezhetünk. Ez a sajátos történelem- szemlélet húzódik meg Jézus szavainak mélyén, melyeket názáreti honfitársainak mondott fellépése kezdetén: ,,az Ür küldött engem, -hogy szabadulást hirdessek a raboknak, és a vakoknak megvilágosodást, hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak” [7]. Máté apostol Jézus Krisztus működésére alkalmazza Izaiás következő szavait: „A nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot pillantott meg, és világosság támadt azoknak, akik a halál árnyékában és országában laknak” [8]. Zakariás így énekel: „Áldott legyen az Ür, Izrael Istene, mert erős szabadítót támasztott nekünk” [9]. Az emberek ugyancsak Zakariás szerint sötétségben és a halál árnyékában sínylődnek. A fenti idézetek homályosan valami történeti eseményre utalnak, amely beárnyékolja az egész világot. Az egész világ vak, rab, elnyomott, az emberek sötétségben sínylődnek. A világ a halál országa, a halál árnyékában él. Mindezek az idézetek arra utalnak, hogy a világ valamiféle rabságra lett vetve, a világ meg lett vakítva, bár Isten jónak alkotta. A teológia az eredeti bűnről szóló tanban fogalmazza meg a világ sötét, történelmi helyzetét. A gonosz lélek az „erős ember”, a „világ fejedelme”, aki rabságra vetette, sötétté tette a földet, illetve az ember lelkét, ö a „kezdet óta gyilkos”, aki a halál birodalmává változtatta a világot. Az evangéliumok világképében végighúzódik az a megállapítás, hogy ez a világ Krisztus megváltásáig elvesztett világ volt. Az evangélium nemcsak a „rosszról” állítja, hogy elveszett, hanem az egészről a maga jó és rossz részével, minden értékével, végső kibontakozásával együtt. „Ügy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy el ne vesszen” [10]. „Az Emberfiát majd felmagasztalják, hogy aki benne hisz, az el ne vesszen” [12]. Könnyű feladat kimutatni, hogy Jézus gondolatvilágában mindenki elveszett. Az „elveszett” szónak igen gazdag tartalma van az Űjszövetségben. Jelent elkárhozást [13], fizikai megsemmisülést [14], boldogság el nem érését [15], vágyak feláldozását [16], betegséget [17]. A világ elveszettségének tehát igen sok megnyilvánulása van. Ennek az elveszettségnek végső oka természeti szempontból, hogy a világ fizikailag romlandó. Erkölcsi szempontból, a romlás végső oka az Istentől való elszakadás [18]. Történelmi szempontból, hogy a kezdet óta gyilkos gonoszlélek lett a világ fejedelme. Ez a három összefügg s a gonosz lélek áll a legmélyén minden elveszettségnek. Az elmúlás szükségképpen velejár a fejlődő világgal. Az elmúlás azonban nem szükségszerűen pusztulás jellegű. 34
