Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 1. szám - Szennay András: Hivők és nemhivők dialógusa felé

ember emelt fővel tekinthessen önmagára és embertársaira? Emelt fővel, mert elveit megvallva, szabadon és nem gyáva, képmutató módján él. Hivő és nemhivő ember egyaránt szabad választás előtt áll. Választhatja az „abszolút Szentet”, Istent, vagy tisztelhet bármily evilági értéket „szentként”. De: nem választhat egyik sem az ember, a szabad ember ellenében.

* *

*

A jövő felé vetett pillantásunk során sokféle szolidaritásról és együttműködésről tervezgethetünk, amidőn hivők és nemhivők dialógusáról és akciókészségéről ejtünk szót. Semmiféle romantikus álmodozásnak és egymás irreális túllicitálásá- nak nincs azonban helye. Számunkra, hivő keresztények számára mindenek előtt az a reális lehetőség kínálkozik, hogy saját házunk táját kissé tekintélyt parancso- lóbbnak és egyszersmind valóban barátságosnak tudjuk bemutatni. Ügy véljük, ateista partnerünk ezt el is várhatja tőlünk. Albert Camus-te. hivatkozhatunk, aki ugyancsak a fején találta a szöget, amidőn ezeket írta: A mai világ azt várja a keresztényektől, hogy keresztények maradjanak (Fragen der Zeit, i960. 74). Igen, ilyen egyszerűen hangzik. Mi magunk azonban jól tudjuk, hogy e néhány szó szinte emberfeletti feladatot, végeláthatatlan munkát jelent számunkra. Keresztény felelősségünk a dialógus során már az első köszöntésnél kezdődik és újra és újra a szívünk mélyéből mondott imádságnál végződik. Mert tehetünk-e Krisztus tanításához ragaszkodó hitünkről és Istenbe vetett reményünkről akkor tanúságot, ha saját kicsinyhitűségünkben, saját „hitetlenségünkben” ezt az imádságot elhanyagoljuk, kevésre tartjuk, sőt el is feledjük?

Hivők és nemhivők dialógusáról kissé, befejezésképpen szeretnénk azt a véleményt megkockáztatni: nem vagyunk még eléggé bátrak. Sem a keresztények, sem az ateisták. Olykor még mindig kétkedők, máskor bizalmatlanok vagyunk, saját biztonságunkat féltjük. S ha ezt a fogyatékosságot el merjük ismerni és ki is merjük mondani: már megtettük az első lépést a bátraknak, a szellem szabad munkásainak útján.

Az árkok még mindig szélesek, a keresztények és ateisták között még mindig szakadék tátong. Kötelességünk, hogy itt minél hamarabb teherbíró hidat emeljünk.

Merné tán egyetlen keresztény vagy egyetlen ateista is, az emberi jövő előtti felelőssége tudatában kijelenteni, hogy fél az új idők parancsolta új feladatoktól? Hogy nem akarja azokat elvégezni?

26