Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - FIGYELŐ - Radó Polikárp: "Sacramentarium Vaticanum"
Új prefációt olvashatunk az angyalokról, bár a régi prefációkban szokásos, szinte nyüzsgő emlegetése az angyaloknak erősen megcsökkent, a prcfációk végén igen sokszor csak éppen említést kapnak, viszont az angyalok ünnepléséről szóló prefáció eleddig ismeretlen volt. - Egészen új valami azoknak a prefációknak gyűjteménye, amelyek a szenteket ünnepük. így pl. van egy második prefáció az apostolokról, sokkal mélyebben szántó, mint a régi, kissé átalakított apostol prefáció. - Két prefáció van a szentekről, és egy külön a vértanúkról. - Külön prefáció van „a szent lelki- pásztorokról”. A hosszas használat mutatja majd meg mindenkinek, mennyire a megújuló egyház szelleme, vagyis a nyitottság a modern világ felé, hatja ezt az új liturgiát át. A II. Vatikánum szellemének teljesen megfelelően 18 misét találunk például az Egyházról, ötöt az egyházért általában, a pápáért kettőt, a püspökért is kettőt, a zsinatért egyet, a papokért hármat, az egyház szolgáiért egyet, ugyancsak egyet a papi hivatásokért, egyet a szerzetesekért, egy másikat a szerzetesi hivatásokért. A laikusokért is külön mise van. io. Kétségtelen az eddig elmondottakból, hogy lelkipásztori szempontból az imádságba rejtett gondolatoknak kincsestára van a kezünkben. Mit lehet a lelkipásztornak feltárnia hívei előtt, azt egyetlen példával szemléltetjük. A szentáldozás énekét (ant. ad communionem) nagyon alapos átdolgozásnak vetették alá. Erről külön tanulmányt kellene írni, mennyire a lelkipásztori szempontot tartották itt szem előtt az átdolgozok: az áldozás az áldozatban való részesedés, egyéni szempontból csúcspontja a misének, Krisztussal való egyesülés, és Benne egy nagy testvériséggé való egyesülés. Ennek a szempontnak rendeltek mindent alá: ezt abból látjuk, hogy a VI. század óta a nagyböjtben a Zsoltáros könyv sorrendjében vett zsoltárok sorozatát, tehát egy nagyon ősi vonást sem vettek irányadónak. Nagyon sok helyen teljesen új áldozási ének, antifona található. Hatalmas választékot állítottak össze a Sacra- mentarium szerkesztői: a vasárnapi misékben nem egyszer találunk két antifonát az áldozáshoz, tetszőleges használat céljából. Az eddig használt misekönyvben nem egyszer az áldozási antifona tartalma egyáltalán nem a szentáldozásra vonatkozott. Ezt tudatosan megváltoztatták. így pl. a dec. 27.-Í Szent János evangélista ünnepén ezt mondotta eddig az áldozási antifona: „Elterjedt a tanítványok között a szóbeszéd: Ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta: Nem hal meg, hanem: Azt akarom, hogy ő így maradjon, amíg eljövök” (Jn 21, 23). Milyen siket szöveg ez a szentáldozás pillanatában és mennyire helyesebb az új misekönyv áldozási antifonája: „Az Ige emberré lett, és itt élt közöttünk”. Ez az ünnepelt szentnek, Szent Jánosnak a mondása evangéliumának elején, és ennek valósága teljesedik be az áldozatban és az áldozásban. Kísérjük figyelemmel az áldozási an- tifonákat, nagyon sokszor felhasználhatjuk egy villanásnyi buzdító szóra az áldozás megkezdése előtt: „fervorino”, módja az olasz. 11. Bírálat is éri majd ezt a legfontosabb, új liturgikus könyvünket és részben már érte is. Például zavaró mozzanat az, hogy a mise könyvben benne levő Általános utasítás (Ins- titutio generalis) nem teljesen ugyanaz, mint a2 egy évvel a megjelenés előtt külön kiadott szöveg: 51 változás van ebben az újban, amit persze figyelembe kell venni. - Azután a túlságos rendszerezés következménye például, hogy az Üdvözítő, valamint Szűz Mária ünnepei nem az egyéb ünnepek rendjében találhatók, hanem külön corpus-ba találhatók összegyűjtve. Hasonlóképpen a Sí prefáció közül csak 50 talál ha tó meg a prefációk sorozatában, a többi az ünnep miséjében van meg. Alaposan és sokat kell majd forgatni ezt az új liturgikus könyvet, mielőtt használjuk azt. - Kétségtelen, hogy az egyházi év bizonyos értelemben megszegényedett: mindörökre eltűnt a Hetvened stb. vasárnapok ideje, az „előböjt”, pedig ezek már a VI. század végén, Nagy Szent Gergely idején megvoltak. Ugyancsak az évszaki (kántor) böjt évenként négyszer való ünneplése is elsikkadt. Nagy zavart fog okozni 1972-ben a szentek ünnepeinek nagymértékű dátum változása, ezt csak fokozatosan vezetik be 1971-ben és utána. Tagadhatatlan az is, hogy a vasárnapi miséknek egységes gondolatvilága megszűnt. Ennek oka az, hogy a szentírási olvasmányok az ókori „folytatásos” olvasáshoz (lectio continua) tértek át. Ez hiány - de a keresztény közösség ennek fejében három év leforgása alatt megismer mindig egy-egy egész bibliai könyvet. A nagy ünnepeknek viszont megmaradt az egységes gondolatmenete, mert a változó olvasmányok ugyanarról a témáról szólnak. Például Nagyböjt II. vasárnapján az azonos témát, Krisztus Urunk színeváltozását adják elő, de a három szinoptikus evangéliumból veszik a szövegeket. A kifogásolnivalót lehetne szaporítani. Nincs kedvünk hozzá: annyira szép, tanulságos és lelkesítő legfontosabb új liturgikus könyvünk. Tudjuk, hogy világszerte - nálunk is - visszhangzik a panasz: legyen már elég az újításokból. Talán rájövünk egyszer majd, mennyit nyertünk a liturgia megújításában, talán sorainkkal egy keveset hozzásegíthettünk ehhez. Egy valami azonban mindenképpen igaz: a papoknak és persze a híveknek is „újra kell tanulniuk a liturgiát”. Kétségtelen, nincs számunkra más lehetőség. De ne felejtsük el: a XX. század utolsó harmadában így van ez mindennel a világon. A tudományok évtizedenként szinte újjá alakulnak, a technika eljárásmódjai gyökeresen változnak, teljesen új tudományok keletkeznek, 254
