Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 4. szám - Szennay András: A teológus számvetése

Számvetésünk során ezért arra is rá kell mutatnunk, hogy a vélemények, hipotézisek, újszerű gondolatok nem feltétlenül (s általában csak igen ritkán) veszélyeztetik a hitet, a „hitvallást”, annak tartalmát. Sőt, ellenkezőleg: épp ezen az úton kezd ez vagy az a „tétel”, „hitcikkely”, melyet esetleg hosszú időn át lélektelenül ismételgettünk csupán, számunkra is mondani valamit. így már nem csak „megvalljuk”, de hittel és emberi, emberhez méltó módon, hívő tudással egyre többet „tudunk" is róla mondani önmagunk és embertársaink számára. Ne feledjük: a hit soha nem „külső apparátus”, melyet valamilyen „használati utasítás” vagy épp „végrehajtó szerv” hoz emberközelbe. Élő, Isten kegyelmében fogant, de emberszivekben, emberi gondolatokban és életben jelentkező valóság. S mivel élet, azért érési folyamatban erősödik, válik „nagykorúvá”. Tudjuk, az élet törvénye tanít rá, hogy minden érési folyamat krízisekkel, fájdalmakkal, problémákkal terhes. E negatív jellegű tényezők azonban pozitív irányban hatnak. Erősítik az egyénnek s hívők közösségének is hitét.

Kinfliktus-szituáció, válságok: nem új „ügy” az egyház életében, annak teológiájában. Mégis, a zsinat alatti és utáni években egyre tudatosabban éljük azt át. Azelőtt szinte „nem illett” ezekről szólni. Szinte az volt a „jó hívő”, aki ezekről nem vett, nem akart tudomást venni. Esetleg nem mert az ilyenről említést tenni, mivel az egyház egységének valamiféle - feltétlenül helytelenül értelmezett - ideológiája, egyfajta tekintélyi uniformizmus elhallgatta vagy elhallgattatta, olykor csírájában fojtotta el a konfliktusokat. Vagy legalább is úgy vélte, hogy azok meg is szűnnek, ha „ítéleteket” hoznak személyek, irányzatok ellen. A „tiszta” és merőben csak „lelki” egyház nem látta szívesen ezeket a „vérbő” vagy épp „lázadó gondolatokkal teli” emberi jelenségeket.

A rendelkezésre álló biológiai, lélektani, szociológiai ismeretek birtokában ma már ■nem csupán tapasztaljuk, de tudjuk is, hogy ahol a belső konfliktusokat nem „hordják ki”, érésüket esetleg már csírájában elfojtják, - ott erjedő, romlandó anyagok, tényezők halmozódnak fel. A sarjadó életet nem csupán az anyaméhben, hanem a szellem ölén is bűn kioltani. Így van ez az egyház élete, a teológia vonatkozásában is. S amint nem vezet jó eredményhez, megoldáshoz az elfojtás, épp úgy erőtlen, sőt káros az elkendőzés is. Még inkább a „paragrafus idézése” vagy épp a fellengzős gesztus. A járható és eredményhez vezető út: szembenézni a tényekkel. Nem felmagasztalni az újat, a divatot, nem „kultuszt” alakítani ki körülötte, de ugyanakkor tudomásul kell venni: az élet nem merev s még kevésbé merevvé tehető valóság. Az egyház s benne a teológia élete sem. Az egyháznak, a hitnek egységét védeni, óvni kell. De egyházunk egysége - a Krisztusban hívők egysége - soha nem volt és nem is lehet totalitáris uniformizmus. Nem, hanem a különféle „teológiáknak” és gyakorlatnak sokféleségében a hit egységét őrző meggyőződés és magatartás.

A holnap feladatai felé is vethetünk egy pillantást. S itt valóban elsősorban a „teológus” számvetésének feladatát tartjuk szem előtt. Mindenek előtt azt állapíthatjuk meg: a teológiának egyházi és társadalmi feladatait (lehet-e a kettőt reális nézéssel mereven szétválasztani?) nem „belterjesen”, csakis „belülről” kell eleve eldöntenünk. Az egyház, Isten hívő népének igényei és az emberi közösség életének alakulása egyaránt meghatározzák, hogy a holnap teológiájának i. theologia publica-nák, azaz a nyilvánosság felé forduló, a külső „fórum” előtt is számadással tartozó teológiának kell lennie. Ha nem így lenne, a teológia ezoterikus „titkos” tanítássá degradálná önmagát. Feltétlenül szükséges a belső dialógus, de kifelé sem szabad ezt elhanyagolni: vis a vis a l’univers. A közös emberi problémák, a nyilvánosságot is érdeklő kérdések kötelezik a teológust s nem tűrik, hogy valamiféle „ex cathedra” kioktató attitűdöt öltsön magára. 2. A holnap teológiája egyre inkább theológia hermeneutica-wk, azaz mélyebben értelmező teológiává kell, hogy fejlődjék. Nem maradhat sem „kegyes”, sem csak definíciókat ismételgető típus-tudomány. Munkáját mind módszerében, mind nyelvi vonatkozásokban szolid hermeneutikai alapelvekre kell építenie. Ezért: a misztérium felé való hívő odafordulása mellett lesz ereje, hogy elhárítsa az irracionalizmust csakúgy, mint a ballasztként hordott „iskolás” formulákat, a töme232